Hirdetés

Büszke vagyok arra, ahonnan jöttem

A húszesztendős énekesnőt órákon keresztül ostromolták rajongói aláírásért és közös fotóért kolozsvári koncertje után. A mindig vidám Antal Timi a magyarországi X-Faktor harmadik szériájának második helyezettjeként tett szert Kárpát-medencei ismertségre. A bánffyhunyadi születésű énekesnővel szülőföldről és példaképekről beszélgettünk.

Dénes Ida

2013. szeptember 12., 23:482013. szeptember 12., 23:48

– Mindig énekes szeretett volna lenni?

– Amióta csak az eszemet tudom. Gyerekkoromban is folyamatosan énekeltem. Reggel azzal keltem, este azzal feküdtem. Szegény szomszédokat mai napig sajnálom, hiszen azt kellett hallgatniuk, hogy folyton újabb dalokat tanulok, énekelek.

– Miket énekelt gyerekként?

– Például népdalokat, mivel gyerekként népdallal léptem színpadra. De otthon Britney Spears is nagy sláger volt nálam, vagy mondjuk Shakira. Az ilyen csajos énekeseket szerettem akkoriban.

– Romániai tehetségkutatókon is részt vett, de az X-Faktornak köszönhetően ismerik nagyon sokan. Ráadásul úgy érte el a második helyet, hogy egyszer sem kellett párbajoznia az élő adások végén. Számított erre?

– Én meg Oláh Gergő nem párbajoztuk. Egyáltalán nem számítottam erre, sőt, amikor bekerültem és eljött az első élő show ideje, akkor tejesen biztos voltam benne, hogy párbajozni fogok. És mégsem kellett. De mindig az volt bennem, hogy ha a múlt héten nem párbajoztam, most aztán biztosan... Nagyon féltem tőle, de nem került sor rá.

– Énekesnőként első helyezett lett. Milyen volt szembesülni az örömteli hírrel?

– Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg azt, ami bennem zajlott akkor, mert olyan nehéz volt felfogni. Három hónapig folyamatosan pörgött az életünk, nem csináltunk semmi mást, csak dalokat tanultunk. Elég nehéz volt elhinni akkor, de amikor hazajöttem, itthon végre átgondoltam. És hát nagyon-nagyon jó érzés… Leírhatatlan, hogy milyen az, amikor az utcán leállítanak, beszélnek veled. Ők tudják, hogy te ki vagy, te persze nem tudod, mert nem ismerhetsz mindenkit a világon. Nagyon szeretem.

– Máshol is ekkora rajongótábora van, vagy számít a hazai terep?

– Amikor itthon vagyok, mindig sokan vannak a koncerteken. Máshol is vannak egyébként, de amikor ide jövök énekelni, arra még soha nem volt példa, hogy ne kelljen autogramot adni, vagy ne kelljen fotózkodni. Nagyon jó itt a közönség, nagyon szeretem őket.

– Vajon túlzás azt állítani, hogy valamelyest az erdélyi fiatal lányok példaképe lett?

– Nem tudom, nem merem állítani ezt magamról. Viszont sokan mondták már nekem, hogy példaképként tekintenek rám. Nem is hittem volna, hogy valaki egyszer ilyet fog nekem mondani. Tanácsokat adtam, ha kértek, beszélgettem velük. Tényleg jó érzés ez, és a továbbiakban is megpróbálom úgy alakítani a dolgaimat, hogy a jövőben is mondhassák ezt nekem.

– Bánffyhunyad?

– Nagyon hiányzik. Rég nem voltam itthon, és amikor voltam, akkor is csak felléptem, és mentem is vissza Budapestre. Most van végre lehetőségem arra, hogy egy kicsit itthon is maradjak. Nem is annyira a város, hanem a benne élő szeretteim, barátaim hiányoznak.

– És a Kalotaszeg táncegyüttes?

– Mai napig is kötődöm hozzá, ott van a nevem a listán, hogy szerepelek a Kalotaszeg táncegyüttesben. Sajnos nagyon rég találkoztam a csoporttal, ők is hiányoznak és maga a néptánc is. Nem igen van időm foglalkozni vele. A barátaim, akik valamilyen szinten a népzenének élnek, és minden héten táncolnak, itt vannak. Akikkel pedig ott vesznek körül, kicsit más emberek. Ha Budapesten elmegyek egy táncházba, valahogy nem ugyanaz az érzés, mint amikor itt elmegyek egy jó kis „csűrdöngölőbe”.

– Milyen volt határon túli magyarként részt venni a magyarországi tehetségkutatón?

– Jó volt. Semmivel sem éreztem magam másabbnak vagy különbnek, mint a többiek. Illetve másabbnak mégis, mert kicsit más a mentalitásom, mint azoknak, akik nem itt élnek. De teljesen jól éltem meg azt, hogy ide kell hazajönnöm, és nem máshova. Nem jelentett ez soha problémát számomra. Sőt büszke voltam arra, hogy innen jöttem.

– Nem zavarták a „románozós” kommentárok?

– Nem. Aki kicsit utánaolvas, vagy csak ismeri a történelmet, nem ír ilyet. Aki meg nem tudja, az egyszerűen buta, és azzal nem is foglalkozom.

– Bolondos, mosolygós, álomszuszék, rendetlen és ügyetlen – ezt írta magáról. Ez mind egyszerre?

– Így van. Tegnapelőtt például beestem az ágy alá és összevissza ütöttem a lábam. Ma a mosdóba tartva nekimentem a nyitott ajtónak. A táskámat is utánam kellett már hozzák, de arra is volt példa, hogy postán küldték utánam az ottfelejtett kabátomat a fellépés helyszínéről. Aludni imádok és valóban vidám lány vagyok.

– Ha volna három kívánsága, mit kérne?

– Elsőként azt, hogy minden egyes szerettem világ életében boldog és egészséges legyen. Velem együtt, nyilván. Másodikként azt kívánnám, hogy legyen sikeres karrierem. Ennyi, nem is kellene több.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés