Bölöni Farkas Sándor: egy székely, aki felfedezte a demokráciát

A Bölöni-síremlék meg sem születik, ha nem áll az ügy mellé Kriza János, a kolozsvári unitárius egyház lelkipásztora (a későbbi püspök és a Vadrózsák népköltészeti gyűjtemény neves szerzője), valamint Brassai Sámuel, az utolsó erdélyi polihisztor. A neogótikus síremléket Kagerbauer Antal tervezte, a rajta álló mellszobor készítőjének – a fényképeiről és festményeiről elhíresült –, Szathmáry Pap Károlynak pedig ez az egyetlen plasztikai-szobrászati alkotása, amiről az utókor tud. Igaz, ma már az sincs meg, hiszen egy 1999-es erős vihar fát döntött rá, így a ma látható Bölöni-mellszobor az obeliszk tetején Ledniczky Tamás fiatal képzőművész alkotása.

Az 1795. január 15-én a háromszéki Bölönben született író, műfordító, utazó, művelődésszervező Farkas Sándor jómódú székely nemesi családból származott. Szülei unitáriusok lévén, a kis Sándor 10 évesen a kolozsvári unitárius kollégium tanulója lett. Diákkorában a színház ejtette bűvöletbe, megismerkedett Wándza Mihállyal, a kolozsvári színház igazgatójával, és maga is játszott kisebb szerepeket. 1815-től jogot tanult a királyi líceumban. Egy furcsa esemény majdnem derékba törte írói pályáját: 1816 nyarán Kazinczy Ferenc kéthónapos erdélyi utazásra indult, és személyesen is megismerkedett Bölönivel. Kazinczy Döbrentei Kornéltól már értesült Bölöni tehetségéről, ám az ifjú emberre a találkozás annyira nyomasztóan hatott, hogy ezek után saját magát méltatlannak találta az irodalmi munkásságra.

Az első magyar takarékpénztár megalapítója

Szerencsére nem hagyott fel az alkotással, és miután a kolozsvári főkancellárián tiszteletbeli jegyzőséget vállalt, még abban az évben, 1817-ben lefordította Schiller Don Carlos című drámáját, 1818-ban pedig Goethének Az ifjú Werther gyötrelmei című levélregényét. Ami sajnos nyomtatásban nem jelent meg, pedig a műnek első magyar nyelvű fordítása volt. Kancelláriai tisztviselőként nem futott be kiemelkedő pályát. Pesten tett jogi vizsgát, hogy Bécsben el tudjon helyezkedni, de ez sem járt sikerrel. Végül ötödik fizetési osztályú írnokká nevezték ki Kolozsváron, ami legalább biztos jövedelmet jelentett. 1825. július 1-jén hét hivatalnoktársával megalapította a Gondoskodó Társaság nevű önsegélyző egyletet, vagyis a legelső magyar takarékpénztárt.

Egészségi gondokkal küszködve 1830 tavaszán útlevelet kért báró Jósika Józseftől, a Gubernium elnökétől, hogy egészsége helyreállítása érdekében Béldi Ferenc kíséretében Itáliába, Franciaországba és Angliába utazhasson. Még az év július 27-én hajóra szállt Amerika felé, ahova szeptember 3-án érkezett meg. A liberális eszmék iránt rajongó Bölöni az új világ jogintézményeit lelkesedéssel tanulmányozta, csupán a rabszolgaság gyakorlatán ütközött meg. Ő volt az első, aki magyar nyelven írt az Egyesült Államokról, ahol összességében nyolcvan napot töltött.

Ma már kevesen tudják, hogy a kolozsvári Casino megalapítása is az ő nevéhez fűződik: „Nemes és új eszméktől eltelve e közben érkezett haza tanulságos amerikai útjából Bölöni Farkas Sándor, az alkotni vágyó lelkes társadalomkutató, és a városi közművelődés előmozdítása céljából gróf Béldi Ferenccel, gróf Kendeffy Ádámmal és társaikkal 1833 januárius hó 13-án együttesen megalapítják a »Kolozsvári Casinó«-t, inkább a nemesi és a főnemesi osztály számára” – írta Merza Gyula a Nemzeti Kaszinó Kolozsvárt című 1940-es munkájában. A kaszinó alapszabályát és „javallatkönyvét” Bölöni dolgozta ki, és betöltötte a jegyzői tisztséget is. 1835-ben igazgatónak választották meg, ő azonban ezt elutasította.

Utazás Észak-Amerikában

1834-ben jelent meg az Utazás Észak-Amerikában című útirajza, amely egy éven belül két kiadást ért meg, és a reformkori politikusok kézikönyvként forgatták; ennek köszönhetően nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagságát. Kezdeményezésére jelent meg a Vasárnapi Újság című néplap, amely a társadalom alsóbb rétegeihez szólt, és Brassai Sámuel szerkesztett.

Bár életében sokat nélkülözött – gyakran érezte úgy, hogy mellőzik, képességeinek nem megfelelő munkákat végez –, szervezőmunkájával maradandó nyomot hagyott Kolozsvár közművelődésében. 1842. február 2-án halt meg tüdőbajban, könyveit, gyűjteményeit és a Gondoskodó Társaságnál összegyűjtött tőkéjét kamatokkal a kolozsvári unitárius kollégiumra hagyta. Életét Hatvany Lajos dolgozta fel Egy székely nemes, aki felfedezte a demokráciát címmel.