A verselő újságíró rövid dicsősége – 150 éve született Heltai Jenő, a János Vitéz című daljáték versírója

Mindazonáltal jó költő, író, színpadi szerző és humorista volt, feledésbe merülése igazságtalannak tűnik.
Sok műfajú író volt, legnagyobb és maradandó sikerét A néma levente című színdarabbal aratta. Fontos szerepe volt költészetének is részben a „chanson” meghonosításával, részben azzal a törekvésével, hogy az irodalmat népszerű műfajjá tette, s volt bátorsága a közhelyeket ismét az irodalom szerves részévé avatni. Mivel szemléletére hatott a századvég álomkultusza, regényeiben is döntő szerep jutott az álomi életnek, hősei gondtalanul, kedélyesen lebegnek az élet felszínén, amelynek mélyére kevésbé hatolt ironikus tekintete. 
Heltai Pesten született Herzl Jenő néven 1871. augusztus 11-én, de gyermekkora nagy részét Baján töltötte. Apja férfiruha- és terménykereskedő volt, a kis Jenő sokat olvasott, kedvencei közé tartozott Jókai, Goethe és Schiller. Az elemit jeles érdemjegyekkel zárta, a gimnáziumot pedig már a fővárosban járta, ahova időközben visszaköltöztek. Édesanyja korán meghalt, így az apa    vigyázott az öt gyerekre.

A Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt, de megjelentek versei a Borsszem Jankóban, Magyar Szalonban, Ország-Világban és a Magyar Géniuszban is. Katonai pályára lépett, 1892-ben tartalékos hadnagy lett. Imádott utazni, élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Isztambulban. 
Boldog idők
A századfordulón boldog idők jártak Magyarországon. Vidám emberek könnyed darabokat vártak a színpadi szerzőktől, egyre-másra születtek a daljátékok, operettek, de még a magyar kabaré megszületése is – amelynek később jelentős alakja lett Heltai – ezekre az évekre tehető. Mint említettük, Heltai írta a századforduló tájékán a János Vitéz verseit Petőfi nyomán. Tulajdonképpen Fedák Sárinak köszönhette a megtiszteltetést, erre a kor ünnepelt művésznője így emlékezett: „elolvastam a János vitézt. El voltam ragadtatva tőle!  Rögtön megéreztem a benne rejlő nagy lehetőséget. Bojtárgyerek és huszár! Ez az, ami nekem való! Éreztem, hogy ebben a szerepben megbolondítom egész Budapestet! A zenét természetesen Huszka csinálja, a dalok szövegét pedig egyetlen ember, aki meg tudja csinálni: Heltai Jenő.” A történethez még hozzátartozik, hogy egyéb elfoglaltságai miatt Huszka végül nem vállalta a komponálást (éppen a Gül Babán dolgozott), így lett Kacsóh Pongrác örökzöldje a daljáték. 

1929-től a Belvárosi Színház, majd 1932–1934-ben a Magyar Színház egyik igazgatói tisztségét töltötte be. Nagy műveltségű, egyben kifinomultan könnyed, franciás lezserségű író volt, akinek színpadi műveiben is megmutatkozott költői készsége.
Komor idők
Az első világháború után gyökeresen megváltozott élete, elvált és újranősült, ezáltal magánélete is komoly változásokon esett keresztül. „Nem ellensége a forradalmaknak, de nem is forradalmár. Bródy Sándornak ezt se jobbról, se balról nem bocsátották meg — Heltainak jobbról is, balról is elnézték. Heltai is elnézően bírált világéletében, őt is elnézően ítélték meg világéletében. Ezt nem utolsósorban magyarázza személyes szeretetreméltósága és szívélyes segítőkészsége” – írja ezekről az évekről Hegedűs Géza irodalomtörténész. Mintha a viccet is félretette volna (legalább is egy időre). 1929-ben megjelent Álmokháza című regénye igencsak komor, a korszak modern nyugati prózatörekvéseihez kapcsolódik. Sok kritikusa szerint egyik legjelentősebb műve, bár stílusával és hangulatával szinte teljesen kilóg életművéből.  
A húszas években és a harmincasok elején nemcsak a magyar színpadi szerzők ügyeit intézte, nemcsak kultúrdiplomata, hanem a legnagyobb akkori kiadónak, az Athenaeumnak művészeti igazgatója is volt: szellemi nagyhatalom, akinek alkalma volt számos írót érvényesüléshez segíteni. Tette is szinte személytelenül, gesztusok nélkül. E korszakának a legfontosabb kultúrpolitikai tette, hogy megvalósította Ady összes költeményének egységes kiadását.
Az erősödő fasizmussal szemben az akkor már idős Heltai a költészetbe igyekezett visszamenekülni. Ebben az időben teremtette meg jellegzetes késői műfaját, a mesehangulatú verses vígjátékot, köztük az azóta is szakadatlan sikerűt, A néma leventét. 

86 éves korában, 1957. szeptember 3-án hunyt el.
„Néhány verse mellőzhetetlen az antológiákból, az Álmokháza a fontos magyar regények közé tartozik. És azt se felejtsük el, hogy egyebek közt kabaréköltő is volt, a kabaréirodalomra is jelentékeny hatással volt ironikus költészete” – jellemzi munkásságát Hegedűs Géza.