
Július 11-e az ENSZ népesedési világnapja, ennek apropóján néhány beszédes adatot és előrejelzést gyűjtöttünk össze.
2013. július 12., 21:162013. július 12., 21:16
A Föld, amelyen élünk, a Naptól számított harmadik bolygó a Naprendszerben, de nagyság szerint csak az ötödik. Ugyanakkor a legnagyobb átmérőjű, tömegű és sűrűségű az összes Föld-típusú bolygó közül. Jelenleg ugyanis négy darab Föld típusú bolygót tartanak számon, a Merkúrt, a Vénuszt, a Földet és a Marsot, ezeknek mind szilárd a bolygótestük. Eddigi ismereteink szerint a Föld a világegyetem egyetlen életet hordozó bolygója. Számítások szerint az élet nevű folyamat 3,5 milliárd éve vette kezdetét, és a jelenlegi adatok szerint Naprendszerünk még mintegy 1,5 milliárd évig támogatja az élet jelenlétét, de ezután a mind fényesebbé váló Nap el fogja tüntetni a bioszférát.
Az ember ősének első képviselői a leletek tanúsága szerint Kelet-Afrikában jelentek meg mintegy kétmillió évvel ezelőtt. Egymillió év múlva már benépesítette az ember az Óvilág többi kontinensét is. A Föld népessége eleinte nagyon lassan növekedett, csak 1800 körül lépte át az egymilliárdot. Ezzel szemben az elmúlt 50 évben hárommilliárdról hétmilliárdra nőtt. Bolygónk 1999-ben lépte át a hatmilliárdos népességet, és mindössze tizenkét év kellett ahhoz, hogy újabb egymilliárddal több ember éljen a Földön. A Föld lakossága 2025-re a mai 7,2 milliárdról 8,1 milliárdra, 2050-re 9,6 milliárdra, az évszázad végére pedig 10,9 milliárdra növekedhet – legalábbis ezt vetíti előre az ENSZ-nek a teljes világra vonatkozó népesség-előrejelzése.
Ma több mint hétmilliárdan lakjuk a bolygót. A valós idejű világstatisztikát a népességnövekedésre vonatkozóan bárki „ellenőrizheti” a worldometers.info című honlapon és ámulhat, szörnyülködhet tetszése szerint. Népességstatisztika szempontjából szintén érdekes forrás a CIA – igen, arról a CIA-ről van szó, amelyre gondolnak – honlapja, ahol az úgynevezett Factbook bárki által büntetlenül lapozható ténytár. Elérhetősége: cia.gov. A népességnövekedés országokra lebontott statisztikája például egészen hervasztó. Az első helyen Líbia áll 4,85 százalékkal, majd Zimbabwe és Katar következik. Az összesen 232 országot nyilvántartó rendszer 212. helyén áll jelenleg Magyarország a maga –0,20 százalékos évi népességnövekedésével – vagyis csökkenésével –, míg Romániaa 215.
Legnagyobb népességű ország jelenleg Kína: a maga 1,3 milliárd lakosával a Föld teljes népességének 19,15 százalékát teszi ki. Második helyen India áll: mintegy 1,2 milliárd lakosa az össznépesség 17,20 százaléka. Az Amerikai Egyesült Államok a harmadik csekély 314 millióval, majd Indonézia, Brazília, Pakisztán, Nigéria, Banglades, Oroszország és Japán következik. Romániát 19 millióval tartja számon a legutóbbi összesítés – még nem „frissítették” a „megtalált” lakosok milliójával – így államunk az 59. helyen áll az összlakosság mintegy 0,27 százalékával, Magyarország a 84. A lista utolsó tétele a Pitcairn-szigetek, mely brit koronafüggőség alatt áll és összesen 48-an lakják. Földünk népessége – a természetes szaporulatnak vagy a bevándorlóknak köszönhetően – minden országban folyamatosan nő, míg a közép-európai és kelet-európai országok lakossága folyamatosan csökken.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!