A népvándorláskori döntő mérkőzés

Ha nagyon humorosak akarunk lenni, és párhuzamot szeretnénk vonni a mostani történésekkel, akár azt is mondhatnák, hogy a catalaunumi csata amolyan ókori Európa-bajnoki döntő volt. Csakhogy azt a mérkőzést százezer ember vívta, rengeteg nép fia vett részt benne, és a meccset szó szerint életre-halálra vívták. Láss csodát: másfél évezrede is francia földön csaptak össze a felek!

A mauriacumi (a mai champagne-i) síkságon, Tricassis (ma Troyes) környékén lezajlott ütközetről – melyet a népvándorlás korának legjelentősebb csatájaként tartanak számon – mindössze egyetlen eredeti forrás ismert, a római-gót történész Jordanes leírása, ami az esemény után közel 80 évvel keletkezett. Adatait a történészek gyanakvással kezelik, mivel láthatóan részletes összképet szándékozott a csatáról alkotni, s a seregek létszámadataiban nyilvánvalóan túlzott. A csatát Gárdonyi Géza is megemlíti A láthatatlan ember című művében.

Attila, a hunok leghíresebb királya Kr. u. 410 körül született, és kora egyik leghatalmasabb birodalmát uralta 434-től haláláig. Birodalma Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt. Rómában nevelkedett, amolyan cserejátékosként került oda, hiszen érte a hunok megkapták Flavius Aëtiust – ennek a történetnek a catalaunumi csatában is jelentősége lesz –, a római lovasság vezetőjének fiát, akit így túszként tartott fogva Ruga hun király. Attila egyáltalán nem nélkülözött a rómaiak között, mi több, rengeteget tanulhatott szokásaikról, életstílusukról. Éles eszű ifjú lévén tanult állam- és hadvezetésről, protokollról és más lényeges, a későbbi uralkodónak és diplomatának fontos dolgokról. Csak felnőttkorában tudott visszatérni népéhez. Mindeközben Aëtius sem tétlenkedett a hunok között, idővel jó lovas és biztos kezű íjász lett – ami a későbbi összecsapásokon ismét nem egy elhanyagolható tényező.

Az eredmény: döntetlen

A helyszínt nem ismerő krónikások a catalaunumi csata néven emlegették, viszont az egykorú galliai és itáliai források a Troyes-tól 7,5 km-re nyugatra fekvő Mauriacum nevű helység körüli síkságra helyezik a csatát. A történelembe viszont az előbbi néven került be. Attila és a galliai római hadsereg parancsnoka, Aëtius között jó volt a személyes kapcsolat. Túszokként mindketten jó ideig a kispadot koptatták, Attila rómaiak között edzett, a rómait pedig a hunok nevelték. Összetett okokból, amely külön történelemleckét igényelne, Attila 451-ben mégis úgy döntött, megtámadja a birodalmat.

A catalaunumi csatát június 20-án vívták meg, ekkor csaptak össze Attila és Aëtius csapatai. Hosszas taktikázás után – leegyszerűsítve a történteket – a csata eredménye döntetlen lett. Egyik fél sem nevezhető egyértelmű győztesnek, tény, hogy az Attila által vezetett hun inváziót Aëtiusnak sikerült megállítania, de átfogó győzelmet a rómaiaknak sem sikerült kivívniuk.

A Nyugatrómai Birodalom vége

452-ben a két hadvezér ismét farkasszemet nézett: Attila megtámadta Itáliát, ekkor Aëtius a „felperzselt föld” taktikáját alkalmazta, aminek meg is lett az eredménye. Az élelmiszerhiány és a pestisjárvány következtében Attila Róma falai elől visszavonult Pannóniába.

A csata egyenes következménye, hogy ekkortól a Nyugatrómai Birodalom rohamos hanyatlásnak indult – egyik oka, hogy többé nem tűnt fel egy Flavius Aëtius formátumú hadvezér és államférfi –, így a Római Birodalom 25 évvel a csata után, 476-ban megbukott. Attila mindössze két évvel élte túl az ütközetet, 453 tavaszán – a legenda szerint nászéjszakáján – halt meg.