Hirdetés

A lakatosinas álma

Ki hitte volna, hogy a szerény lakatosinas egyszer olyan alkotást hoz létre, ami ma már Európa művészeti kincsestárának egyik fénylő darabja? Fadrusz János még hordófaragó korában sem adta fel álmait, Kolozsvárt pedig elképzelni sem tudjuk ma már a Mátyás-szoborcsoport nélkül.

Nánó Csaba

2013. augusztus 29., 23:102013. augusztus 29., 23:10

A Lyka Károly által szerkesztett Művészet folyóirat 1903-as hatodik számában nekrológ olvasható: „Képfaragásunkban a nemzeti művészet első, Izsó után időrendben talán legelső mesterét vesztettük a minap, a mikor Fadrusz János meghalt. Amilyen országosan általános volt a lelkesedés diadalmas mesterműve, a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezésekor, olyan országosan általános, olyan mélységes a gyász is, amely sírjába kísérte.” A mindössze 45 éves korában elhunyt szobrászzseni csodálatos hagyatékot testált az utókorra…

 Becsvágyó hordókészítő

„Apám szőlőkapás, anyám szatócsasszony. Mindketten szegények. Jómagam már többre vittem. Voltam Pozsonyban lakatosinas, meg lakatos legény. Jártam több helyütt. Voltam Prágában úszómester, fafaragó Zay-Ugrócon, Bécsben szobrászsegéd – és leszek valamikor magyar művész, ha megsegít az Isten, és olyant csinálok, amivel Budapestre is bekukkanhatok” – mondta Fadrusz János még egészen fiatalon egy reá kíváncsi hírlapírónak, amikor neve még szinte ismeretlen volt a szobrászat csillagrendszerében. Semmit sem tévedett, mi több, későbbi sikerei saját jóslatát is túlszárnyalták a becsvágyó fiatalembernek.

Fadrusz János 155 esztendővel ezelőtt, 1858. szeptember 2-án született Pozsonyban. Az elemi iskola befejeztével szülei rendes szakmát akartak adni kezébe, így lett lakatosinas az ifjú. Nagy szerencséjére a sors összehozta Engel Károly pozsonyi rajztanárral, aki azonnal felismerte benne a csírázó művésztehetséget. Első munkái közé tartozott egy vasaló alá való cirádás rostély, melyet élete végig kegyelettel őrzött – egyéb hasonló, általa készített „apróságok” mellett – a már Európa-szerte ismert művész. Saját bevallása szerint sem volt valami nagy tehetség a lakatosság terén, viszont imádott és nagyszerűen tudott is rajzolni. Fakanalakat és favillákat faragott inasévei alatt, ötven krajcárért árulta darabját, hogy ennivalóhoz jusson. Később egy kádár műhelyében kapott munkát – szintén fafaragó mesterként… Gyűjtögető típus volt: ifjúkori munkáiból az arra érdemeseket megtartotta, és hordófaragó időszakából is megtartott egy emléket. Ahogyan egy korabeli szemlélő leírta: „Egy domború faragású hordófenék, amelyen a faragás ötlete már művészt jelez, s azt ábrázolja, hogy a hordócska meghasadt a csapoló nyílás fölött, és azon a résen tódul ki a bor szelleme, ott a mámor, ott repkednek a jókedv apró tündérei. Ott a csintalan manók – megannyi tömzsi, kedves kis alak elég sikerült kivitelben.” Igen ám, de a hordókészítés nem sokat hozott a konyhára, így Fadrusz felcsapott porcelánfestőnek. Már ünnepelt művészként is büszkén mutogatta a csészéket és tányérokat – és hát mondjuk ki: a biliket –, melyekre csodálatos mintákat festett. 

 Szerencsés találkozások

Kezdetben Fadrusz sem gondolta, mekkora szerencséje volt, amikor a porcelánmanufaktúrában kapott állást. Az anyag állandóan keze ügyében volt, és nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a fiatalember gipszszobrok megmintázásával próbálkozzon. Poszonyban állította ki először egyik alkotását egy jótékony célú kiállításon, erre a munkára figyelt fel Viktor Tilger, a bécsi művészeti akadémia szobrásztanára. Fadrusz Tilger műveit bámulta mérhetetlen csodálattal, a professzor pedig a kopottas külsejű, magas és erős szobrászjelölt munkáját méregette nem titkolt elismeréssel. Bár nem sok időt töltött Tilger tanítványaként, immár tudatosan fordult a szobrászatfelé Fadrusz. Bécsben az alig nyolc esztendővel idősebb, de már európai hírnévnek örvendő Edmund Hellmer lett a mestere, aki Michelangelót állította tanítványai elé példaképnek.

Gyors sikerek, rövid élet

Első országos sikerét 1892-ben aratta, amikor Krisztus a feszületen című művével a társulati nagydíjat nyerte el a Műcsarnok téli kiállításán.

A mű nem mindennapi történetét a már említett Művészet című lapból ismerhetjük meg: „Egy piaci akrobatát feszített keresztre Fadrusz, s úgy tanulgatta művéhez a megfeszített test anatómiáját. Az akrobata iszákos ember volt, a delírium ott érte a fiatal művész előtt, a kereszten. Fadrusz rémülten látta, hogy egyszercsak elkezd reszketni, vonaglani, kacagni, és kacag és kacag, s eközben szeme, a nézése iszonyúan meredt maradt... Az akrobatának többé nem vehette hasznát, más modellje pedig nem lévén, saját magát kötöztette a keresztre, s az így készült fotográfiák nyomán mintázott tovább.” 1896-ban avatják fel Pozsonyban Mária Terézia magyar királynő szobrát, ez a mű átütő sikert hoz Fadrusznak, és megalapozza hírnevét, egyben anyagilag is biztonságba helyezi a művészt. Budapestre költözik, miközben Kolozsváron már tervezik egy Mátyás-emlékmű felállítását. Fadrusz elnyeri a pályázatot, a mű gipszmodelljét be is mutatják 1900-ban a párizsi világkiállításon. A szobrot 1902 októberében avatták fel fényes ünnepségek közepette – a többi már történelem.

Fadrusz sajnos mindössze egy esztendővel élte túl legszebb szoborkompozíciójának leleplezését, 1903. október 25-én tüdőbajban elhunyt. Az erős fájdalmakkal küszködő szobrászóriás utolsó szavait elhaló hangon hitveséhez intézte: „Édes kis feleségem, most már csak a halál jöhet. Bárcsak már meghaltam volna.”

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés