
Ki gondolta volna, hogy a 90 éve született Maria Callas, minden idők egyik legsikeresebb operaénekesnője, kamaszkorában még túlsúlyos, sokdioptriás, kapahangú rút kiskacsa volt? De csak addig, míg fel nem fedezte a nagyszerű pedagógus, Tullio Serafim, aki szinte a semmiből megteremtette a Nagy Callast.
2013. november 28., 22:532013. november 28., 22:53
Az operadíva két dologról volt ismert: hangjáról és szerelmeiről.Mindkettőről legendák keringenek – és Callas szerepeiben, de szerelmeiben is a legmagasabb hőfokon égett.
A görög bevándorlók gyermekeként 1923. december 2-án New Yorkban született Maria – tisztes nevén María Ána Szofía Kekilía Kalojeropúlu – csak 14 éves koráig élvezhette az amerikai életet. Anyja ekkor elvált, és két lányával együtt visszaköltözött Görögországba. Már kamaszkorában három regiszterben énekelt, ám énektechnikája rengeteg kívánnivalót hagyott maga után. Nem beszélve arról, hogy anyja – valami ősrégi hiedelemtől vezérelve – édességgel tömte gyermekét, abból a meggyőződésből, hogy lánya hangja ettől szárnyalni fog. A kilószámra megevett csokoládé és egyéb finomságok oda vezettek, hogy 17 éves korára Maria már száz kilót nyomott! Bár szemüveg nélkül szinte vak volt, és súlya is nyomasztotta, egy athéni koncerten akkora sikert aratott, hogy több világhírű operaház ügynöke is felfigyelt rá. A háború majdnem derékba törte Callas karrierjét – még azzal is megvádolták, hogy a német megszállókkal kollaborált –, de szerencséje nem hagyta el: közvetlenül a világégést követően a New York-i Metropolitan opera főszereplőket keresett egy veronai bemutatóra, és egyik kiválasztottjuk Maria lett. Húszesztendős volt, és a kritika szerint fellépésével új csillag született az operaéneklés egén.
A mentor és az első szerelem
A még csak születőfélben lévő díva életére ekkortájt két találkozás hatott döntően: a sors összehozta Tullio Serafinnal, aki fáradságos munkával megteremtette belőle a világszerte Nagy Callasként emlegetett isteni dívát. Tízévi kitartó gyakorlással, skálázással sikerült enyhíteni a regiszterek közötti kellemetlen hangtöréseket, a rengeteg gyakorlás során pedig sikerült súlyfeleslegétől is megszabadulnia. Színészileg is képezte magát, később nem kisebb személyiség, mint Luchino Visconti, a legnagyobb tragikának nevezte.
A magánéletében is jelentős fordulat állt be: megismerkedett a nála 30 évvel idősebb Giovanni Battista Meneghinivel, aki férje és impresszáriója lett. Házasságuk után a férfi felszámolta a cégét, és kizárólag felesége menedzselésére koncentrált. ő döntött a szerepekről és a fellépési díjakról, amelyek minden előadás után egyre nagyobb összegre rúgtak. Igaz, az operaházak versengtek a három oktávot átfogó hangért. A koloratúrszoprántól a drámai szopránig minden szerepre alkalmas volt Callas, neve biztos teltházat jelentett a világ bármelyik színpadán. Visconti és Franco Zeffirelli versengtek kegyeiért, hogy előadásaikban fellépjen a díva. A kritika a Scala királynőjeként emlegette, magánélete is rendezett volt. De csak 1959 tavaszáig, amikor is Callas a londoni Covent Gardenben lépett fel, és a közönségben ott ült egy görög milliárdos, akit Onasszisznak hívtak.
Kínok közt a siker csúcsán
A hajómágnás Arisztotelész Onasszisz akkori feleségével vett részt az előadáson, ám titokban már szemet vetett a fiatal énekesnőre. A milliárdost az zavarta a legkevésbé, hogy Maria is férjnél volt. Furcsa mód, az akkor már világhírű díva sem a kerti törpére hasonlító, őszülő, középkorú emberkét vette észre, hanem egy görög félistent látott megjelenni öltözője ajtajában. A milliárdos egy földközi-tengeri jachtkörútra hívta meg Callast – becsületére legyen mondva, férjestől, valamint Greta Garbó és Churchill társaságában. Persze, titokban a dolog már eldőlt: Maria a parton hagyta felszarvazott férjét, és szinte repült Onasszisz karjaiba a jachtra.
Callas élete a görög milliárdos mellett egyszerre volt mennyország és pokol. Bár Onasszisz mindenhová követte az asszonyt, ajándékokkal, több millió dollár értékű ékszerrel, a legmárkásabb ruhákkal, ingatlanokkal halmozta el, sőt, el is vált feleségétől, házasságról hallani sem akart. Időközben Callas átesett az első, majd a második hangválságán, a sajtó pedig már temetni kezdte a dívát. Tragédiaként fogta fel azt is, hogy Onasszisz hallani sem akart gyerekről, ennek ellenére Maria teherbe esett. Amikor a férfi megfenyegette, hogy a gyerek miatt elhagyja, megszakíttatta a terhességet. Kettejük kapcsolatának 1968 őszén lett vége: Onasszisz elhagyta Callast, és feleségül vette a meggyilkolt amerikai elnök özvegyét, Jackie Kennedyt.
1975-ben a beteg, kiábrándult Onasszisz még felkereste egyszer élete nagy szerelmét, de csak rövid ideig élvezhették az újbóli egymásra találást: Onasszisz rövidesen meghalt, és az ismét egyedül maradt, hangját vesztett díva soha nem heverte ki a traumát. Két évvel Onasszisz után, 1977. szeptember 16-án Párizsban elhunyt minden idők leismertebb és legsikeresebb operaénekesnője. Halálának okát máig vitatják: egyes feltételezések szerint szívinfarktusban halt meg, más feltételezések szerint öngyilkosságot követett el.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!