
Hogyan sikerült megmenteni egy ősi sportág, a vívás olimpiai státusát? – erről mesélt a Kolozsvári Magyar Napok keretében a kolozsvári származású Pap János egykori olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes kardvívó, a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) technikai igazgatója.
2013. augusztus 29., 23:482013. augusztus 29., 23:48
A kilencvenes évek második felében érkeztek az első jelzések: ha nem sikerül látványosabbá, a tévétársaságok számára eladhatóbbá, a közönség számára pedig érthetőbbé tenni a vívást, könnyen előfordulhat, hogy lekerül az olimpiák programjáról. S mivel mindezeket az aggályokat Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke fogalmazta meg, nem lehetett félvállról venni – jelezte Pap János, mi is indította el a reformokat a vívásban. A kolozsvári származású egykori kardozó, a nemzetközi vívószövetség egyik első fizetett és azóta is kulcsalkalmazottja előadásából az önkritika sem hiányzott. Elismerte: a sportág képviselői számára még a nyolcvanas években is mellékes szempont volt a versenyek látogatottsága, a lebonyolítási rendszerben pedig tényleg csak a szakmabeliek voltak képesek eligazodni. Nem volt ritka, hogy egy hatalmas sportcsarnokban ötven páston zajlottak egy világverseny selejtezőkörei, esélyt sem kínálva a nézők tájékozódására. Az olimpiai „fenyegetettségnek” pedig konkrét formája is volt: ha nem teszik érthetővé a csapatversenyt, leveszik a játékok programjáról.
„Sürgősen lépnünk kellett, s egyik első teendőnknek az tekintettük, hogy a találatokat minél egyértelműbben jelezni tudjuk – mesélte Pap János. – Első lépésként a találatjelző lámpákat beépítettük a pástok oldalába, a felvillanó fények már sokat segítettek a nézőknek a mérkőzés történéseinek követésében, de a páston lévők biztonságérzetének is sokat használt. Másik fontos, mondhatni úttörő újításunk a videobíró bevezetése volt, amelyet azóta több más sportág is átvett. Ez lehetőséget ad a zsűrinek, hogy a vitatott találatokat lassítás mellett elemezze, a sportolóknak pedig, hogy a korrigálás reményében jelezhessék, ha úgy érzik, igazságtalanság érte őket. Ily módon sikerült a korábbiakhoz képest 10-15 százalékra mérsékelni a véletlenszerű vagy éppen gyanús bírói tévedések számát. Ez azonban nem elég, a bírói szubjektivizmust szeretnénk teljes mértékben kiküszöbölni a rendszerből.”
Pap János egyik legnagyobb büszkeségének a londoni olimpián bevezetett újítást, a pástokat találat után körülfutó fénysávok rendszeresítését nevezte, amelyek jelentős mértékben növelték a mérkőzések körítésének látványosságát. A találatok ugyanakkor azonnal megjelennek a hatalmas plazmaképernyőkön, akárcsak a videobírós elemzések során visszajátszott mérkőzésjelenetek, ami a sportág minél teljesebb átláthatóságát igyekszik biztosítani. Ezt a vonalat erősítette a nemrég rendezett budapesti világbajnokság is, ahol immár a nézőtér előtt elhelyezett két-két pást, illetve a csarnok közepén pedig kiemelt döntőpást kínált már-már revüszerű látványosságot. A sportág érthetőségének és nézhetőségének növelését célzó technikai bravúrok mellett Pap János a vívás mezőnyének szélesítését is fontosnak tartja, mint mondta, számára a budapesti vb egyik legnagyobb elégtétele az volt, hogy egy szenegáli vívó is a legjobb 64 közé került.
„Most a birkózás van hasonlóan veszélyeztetett helyzetben, mint mi voltunk 15 évvel ezelőtt. A lobbizáson túl igyekszünk tapasztalataink átadásával is segíteni az egyik leghagyományosabb sportág olimpiai megmaradását” – jelentette ki Pap János.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!