
Évről évre átrendeződnek az erőviszonyok a romániai férfi-kézilabdabajnokságban: míg tavaly anyagilag csődbe ment és megszűnt a pontvadászatot hosszú évekig uraló Konstancai HCM és az örök második Bákói Ştiinţa, idén egy újabb aranycsapatot búcsúztathatunk: a Nagybányai Minaur is beleállt a földbe.
2016. április 17., 11:132016. április 17., 11:13
A bajnoki címvédő és Román Kupa-győztes máramarosi együttes nem jutott be a felsőházi rájátszásba, a súlyos anyagi gondok miatt a szezon során elveszítette legjobbjait, a keretet ifjúsági játékosokkal töltötték fel, így próbálják majd kiharcolni a bennmaradást. A klub jövője jelenleg is nagyon kérdéses.
A Román Kézilabda-szövetség idén is maratonira tervezte a honi bajnokságot, hiszen a huszonhat fordulós alapszakaszt rájátszás követi, ahová szokás szerint a legjobb nyolc együttes jutott be. A tavalyi kiíráshoz képest annyit változtattak, hogy a két nyert mérkőzésig tartó párharc első mérkőzését a jobban helyezett együttes otthonában rendezik, a második találkozóra a gyengébbiknél, és ha szükséges, a harmadik összecsapásra ismét a jobbnál kerül sor. Tavaly a gyengébben helyezett csapatnál kezdtek, és a negyeddöntőkben rögtön kiesett két nagyágyú, az alapszakasz-győztes Székelyudvarhelyi KC (a 8. Tordai Potaissa ejtette ki) és a címvédő Konstancai HCM (a Bukaresti CSM búcsúztatta).
Hova kerül a bajnoki cím?
Az idei alapszakasz (és valószínűleg a rájátszás is) a fővárosi Dinamo, CSM és Steaua trióról, illetve a közéjük ékelődő SZKC-ról szólt. A bajnokság talán legerősebb keretével rendelkező Dinamo különösebb megerőltetés nélkül, hat pont előnnyel végzett az első helyen, csupán három alkalommal kapott ki. Ebből két vereséget (a CSM-mel és a Steauával szemben) az alapszakasz hajrájában, számukra tét nélküli mérkőzéseken szenvedett el. A fővárosi csapatok így próbálták – sikertelenül – a sorozatos sérülések miatt hullámzó teljesítményt nyújtó, de így is a harmadik helyet megkaparintó Székelyudvarhelyi KC-t leszorítani a képzeletbeli dobogóról.
Az SZKC jól kezdte a bajnokságot, ám szeptember végén rég látott sérüléshullám érte a csapatot, Vlad Caba edző többször is egy-két mezőnyjátékos-cserével tudott nevezni a mérkőzésekre. A kézilabdások egymást váltották az orvosi szobában, így nem csoda, hogy a Challenge Kupában a tavalyi döntős az ABC Braga ellenében címvédőként már a harmadik körben búcsúzott. A pontvadászatban viszont ismét elkapta a fonalat az udvarhelyi csapat, zsinórban kilenc győzelmet szerzett. Az alapszakasz hajrájában azonban jött az újabb sérüléshullám. Végül az is belefért, hogy az utolsó hat fordulóban csak öt pontot szerzett a csapat, a harmadik helyen zárt.
Visszatérve a fővárosiakra, a Dinamo és a CSM az EHF Kupa csoportkörében is bizonyíthatott. A Dinamo közel állt a továbbjutáshoz, ám a mérkőzések kulcsmomentumaiban hibáztak, így végül csak a harmadik helyen végeztek – akárcsak a rosszul rajtoló CSM.
A rájátszás jövő hét végén kezdődik, hamarosan tehát kiderül, hogy az egyhónapos szünet melyik csapatnak kedvezett, és melyiknek ártott. Kérdés, hogy a Dinamo és a CSM kipihente-e a több színteres terhelést, az SZKC-nál milyen formában térnek vissza a sérült játékosok, a veterán kézilabdásokra alapozó Steaua révbe ér-e. A Poli felnő-e a feladatához, és végre nem csak 55 percig tartja a lépést a nagyokkal, az újonc HC Adrian Petrea és a Tordai Potaissa meglepetést tud-e okozni? És mire jut a záróforduló utolsó másodperceiben – a Nagybányai Minaur kárára – botrányos körülmények között rájátszásba jutó Dunărea Călăraşi, élén a román szövetségi kapitánnyal, Aihan Omerrel?
Férfi kézilabda Nemzeti Liga, rájátszás, első mérkőzés, április 24.: Bukaresti Dinamo–Dunărea Călăraşi Bukaresti CSM–HC Adrian Petrea, Székelyudvarhelyi KC–Tordai Potaissa, Bukaresti Steaua–Temesvári Poli.
Gazdára talál a Román Kupa
Hétfőn délben a Román Kézilabda-szövetség székhelyén kisorsolták a Brăilán rendezendő Román Kupa négyes döntőjének párosításait. A pénteken sorra kerülő elődöntőben a Bukaresti CSM a Székelyudvarhelyi KC-t búcsúztató, a Konstancai HCM utódjaként létrehozott, jelenleg másodosztályos Dél-Dobrudzsa KC-val mérkőzik (17.15), a másik ágon a Dunărea Călăraşi és a Bukaresti Steaua (19.45). Szombaton rendezik a harmadik helyért kiírt találkozót (17.00) és a döntőt (19.30).
Lépésről lépésre Isten igéjének a fényében próbál előre haladni a megalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség, amelyben Rácz Ervin Lajos lelkipásztor szerint megpróbálják összehangolni a generációkat.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
szóljon hozzá!