
Egyre jelenlévőbb, „tapinthatóbb” intézménnyé kíván válni a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub.
2013. május 10., 23:402013. május 10., 23:40
2013. május 13., 15:222013. május 13., 15:22
A 2011-ben fennállása 50. évfordulóját ünneplő sportiskola 2008 ősze óta működik a jelenlegi formában, miután egyesítették a korábban a Mikes Kelemen Gimnázium, illetve a Kós Károly Iskolaközpont csatolt részeként tevékenykedő két egységet. Azóta a megyei tanfelügyelőségnek alárendelt, saját költségvetésű intézményként igyekszik betölteni kettős szerepét: az ifjúsági versenysport kereteinek megteremtését, valamint a felnőtt korú sportolásra való felkészítést.
„Finanszírozási szempontból pozitív irányú elmozdulást hozott az átszervezés – mondja Nemes Áron, aki a legutóbbi kezdetektől igazgatja az intézményt. – Míg 2005 tájékán csak a minőségi csoportok versenyeztetését volt képes biztosítani a sportiskola, ma gyakorlatilag a hivatalos eseménynaptárba foglalt valamennyi versenyre el tudjuk utaztatni sportolóinkat, és a minőségi csoportok számára edzőtáborozást is tudunk biztosítani.”
A 2012-2013-as tanévben ez 404 gyereket jelentett, akiknek felkészítését hat sportágban 15 tanár, illetve az igazgató biztosítja. Ez kézilabdában négy, kosárlabdában három csapatot jelent, míg labdarúgásban a kifele tartó nemzedék az utolsó, évek óta nem is indítottak újabb csoportot – ami azzal magyarázható, hogy a román szövetség csak a magánklubok csapatai számára rendez bajnokságot.
A sportiskola legeredményesebb szakosztályai az egyéni sportokban működnek. Birkózásban Incze Kriszta országos kadetbajnok, EB-9. helyezett, Szakács Emőke érmes, de több értékes helyezést elért versenyzővel is büszkélkedhetnek. Atlétikában Cosmin Trofin mezei futásban és 800 méteren, Blázer Imola Boglárka pedig 60 méteres síkfutásban, valamint 60 méteres gátfutásban két-két bajnoki aranyat szállított, tornában Pakucs Tamás ugrásban bronzérmet nyert az ifjúsági III-as korosztályban. Utóbbi szakágban további látványos javulást remélnek a több nyugati ország ifjúsági válogatottjának irányítása után Sepsiszentgyörgyre érkező Simó Márton edzőtől.
A sportiskola tevékenységében a létesítménygondok jelentik a legnagyobb akadályt, nem rendelkezve saját termekkel, a város iskoláinak segítségére szorulnak. A két csapatsportágban dolgozó hét együttes felkészüléséhez a Mikes és a Mihai Viteazul Főgimnázium nyújtja a legtöbb támogatást, a többiekkel változó sikerrel vívja mindennapos harcait Nemes Áron igazgató.
A megoldást a városban csak Kisstadionként ismert aréna helyén épülő központ jelenthetné. A komplexumban egy-egy, labdajátékoknak és birkózóknak-tornászoknak terem, egy erősítőterem, miniszálloda, irodák kapnak helyet, valamint két kosárlabda- és egy kézilabda pályának is elegendő külső teret alakítanak ki. Egyelőre azonban állnak a munkálatok, mert papíron ugyan megvan rá a pénz, de még a tavalyi megvalósításokat sem fizették ki.
A sportiskola azonban így is Sepsiszentgyörgy ifjúsági sportjának első számú központja. A szülőknek ma már nem kell felkészülési hozzájárulást fizetniük, az egyetlen rájuk háruló feladat a cipők megvásárlása. No meg szurkolni a fiatalok sikereiért.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.
szóljon hozzá!