Rio 2016: magyar csodák és csalódások

A megnyitónál érdekesebb ünnepséggel zárult a 31. olimpia Rio de Janieróban, bár a záró ceremóniát szinte végig zuhogó esőben tartották. A sportolók sokkal felszabadultabbak voltak, mint a nyitógálán, hiszen immár tét nélkül, sokan a megszerzett érmek birtokában léptek a Maracana stadion gyepére. A hagyományoknak megfelelően az ünnepség végén elaludt az olimpiai láng, a levont lobogót pedig átadták a felkelő nap országa fővárosának, hiszen négy év múlva Tokió fogja vendégül látni az öt kontinens országainak sportolóit.

Ahogyan több mint három héttel ezelőtt megjelent előzetesünkben írtuk, a brazil olimpia valóban minden idők egyik legellentmondásosabb ötkarikás rendezvénye volt. Egyrészt azért, mert a Föld téli féltekéjén tél volt – igaz, ez csupán a szeles időjárásban, a sok esőben és a valamivel alacsonyabb hőmérsékletben nyilvánult meg –, másrészt azért, mert az egyes sportágak versenyszámait festői környezetben rendezték meg. Ez pedig nemcsak a jelen levők, hanem az eseményeket a tévé képernyőjén keresztül követők csodálatát is kiváltotta. Harmadrészt viszont azért, mert az ígéretekkel ellentétben a szervezés egyáltalán nem állt a helyzet magaslatán. Az olimpiai faluban szinte mindennaposak voltak a hiányosságok, több sportolót kiraboltak, volt, akire fegyvert fogtak, a műsorprogram többször csúszott, máskor utolsó pillanatban változtattak rajta. A buszok késtek, a magyar pólócsapatot más medencéhez vitték edzeni, az eredményjelző berendezések nem mindig működtek megfelelően. És akkor még nem említettük, hogy az egyik sajtósátort golyó érte, a kivizsgálások pedig nem tudták megállapítani, honnan származott a lövedék. Máskor a közvetítésért felelős mintegy tízkilós drón esett a nézők közé súlyos sérüléseket okozva. Ilyen szempontból egyetlen pozitívum az volt, hogy szerencsére terrortámadásra nem került sor.

Magyar szempontból az olimpiai szereplés felemásra sikeredett. És hogy miért írom mindezt azok után, hogy Magyarország az előkelő 12. helyet szerezte meg az éremtáblázaton nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal? Mindjárt kiderül. Lássuk először az érem fényesebbik oldalát.

Az érem fényes oldala

A magyar delegációban nagyjából 19–20 sportolóra jut egy aranyérem, és ezzel az ötödikek vagyunk a riói olimpiára legalább száz versenyzőt nevező – vagyis az olimpiai mozgalom iránti elkötelezettségüket ily módon is kinyilvánító, az ezzel járó pénzügyi ráfordításokat, anyagi áldozatokat hagyományosan vállaló – országok rangsorában. Magyarország mögött az Egyesült Államok (12 fő/arany), Nagy-Britannia (14), Oroszország (15) és Kína helyezkedik el. (16). A hagyományos éremtáblán előttünk végző – és egytől egyig nagyobb sportolódelegációval érkező – többi ország itt mögöttünk helyezkedik el. Az is óriási fegyvertény, hogy olyan országokat előzünk meg, mint Kanada, Spanyolország vagy a rendező Brazília. Ha a kelet-európai térséget nézzük, akkor megint rendkívül büszkék lehetünk, hiszen térségünkből a miénk volt a harmadik legnagyobb küldöttség az aranygyűjtésben ezúttal nem jeleskedő lengyeleké és ukránoké mögött. Az aranyversenyt magasan megnyertük. Akadt viszont egy ország, amelyik ebben előttünk jár: Horvátország 88 sportolóval öt aranyat harcolt ki Rióban, azaz nagyjából 18-ukra jut egy arany. Függetlenedésük óta a horvátok történetük messze legsikeresebb olimpiáján vannak túl.

Sportszerűtlen nézők
Az olimpia ideje alatt nemcsak az olimpiai faluban tapasztalt hiányosságok és a szervezetlenség okozott fejtörést a sportolóknak, hanem sok esetben a nézők is, akik több versenyző egybehangzó véleménye szerint nem voltak sportszerűek, nem értették a szabályokat, és illetlen módon viselkedtek. Az atléta Lavillenie 598 centimétert ugrott, amit az utolsó sorozatban a brazil Thiago Braz da Silva 603 centiméterrel túlszárnyalt, és ezzel feljött az élre. A brazil közönség ezért Lavillenie utolsó kísérletét hangos füttyszóval „jutalmazta”. A francia rúdugró nem viselte túl jól a szurkolók pfujolását, hüvelykujját lefelé fordította, ezzel jelezve a nézők hozzáállását. „Először fordult elő, hogy ilyen sok ellenszurkolóm volt. Ez nem ellenem irányult, hanem mindenki ellen, aki a brazil sráccal versenyzett. Semmi tisztelet – háborgott a világcsúcstartó. – Ez az olimpia. Ha itt nem tisztelnek, akkor hol? Nagyon szomorú és csalódott vagyok. Csak brazil nézők voltak a lelátón, de akkor is elképesztő, hogy ellened fordulnak, mert nem vagy brazil. Ez a tiszteletlenség nagy szégyen rájuk nézve.”
A brazil közönség nem először mutatott ilyen viselkedést, ökölvívókat, úszókat, strandröplabdázókat és teniszezőket is kifütyültek. A brazil szervezők próbálták magyarázni, mi ennek az oka. „A brazil közönség a futballon szocializálódott, és a futballban nagyon egyoldalú a szurkolás, a saját csapatomat buzdítom, az ellenfelet kifütyülöm – mondta Mario Andrada, az olimpiai szervezőbizottság szóvivője. – Az olimpia egyfajta kulturális fejlődésnek is teret ad. Inkább legyenek szenvedélyesek a nézők, mint teljes csendben üljenek. Meg kell tanulnunk, mikor mit illik és mit nem.”

… és a sötétebbik

És hogy miért felemás a magyar szereplés? Nem azért, mert Londonhoz képest visszacsúsztunk két helyet, nem azért, mert kevesebb érmet szereztünk, mint négy éve. Hanem inkább azért, mert sportágakra, azon belül pedig személyekre lebontva igencsak elgondolkodtató a statisztika. A legeredményesebbek egyértelműen a vívók voltak, hiszen kis csapatuk Szász Emese és Szilágyi Áron, valamint az Imre Géza által vezetett párbajtőrcsapat 2 arany, egy ezüst és egy bronzérmet szerzett – túlszárnyalva minden előzetes elvárást.

Több aranyérmet szerzett ugyan az úszócsapat, ám ez egyedül Hosszú Katinkának köszönhető, aki egymaga 3 arany és egy ezüstérmet szerzett. Csodába illő szereplését méltán süvegelte meg az egész sportvilág. Mellette viszont igencsak halványan teljesítettek mindazok, akik az utóbbi időben az Eb-k éremtáblázatainak élére repítették Magyarországot. Cseh László fő számában csupán 7. lett (igaz,100 m pillangón Schooling mögött újabb világversenyen gazdagodott egy éremmel), bevallása szerint az olimpia agyonnyomta, Gyurta Dániel egyszer sem került döntőbe, Verrasztó Dávid pedig nemcsak sportszakmai szempontból bukott meg, hiszen szűkszavú, pökhendi nyilatkozataival a szurkolókat is felbosszantotta. Több magyar úszó nyilatkozott úgy, hogy egyéni legjobbjától messze elmaradt, ez is aggodalomra adhat okot. Örülhettünk viszont a fiatal Kenderesi Tominak, aki Phelps mögött bronzérmet szerzett, valamint Kapás Bogi harmadik helyének is. Soós Csaba szakember szerint ők azok, akik hosszú távon vállukon vihetik majd a magyar úszósportot.

Gyengén szerepeltek a küzdősportok (ökölvívás, cselgáncs és birkózás) képviselői, ugyanis helyezéseken kívül egyetlen érem sem termett számukra, mint ahogy öttusában is sokkal jobb eredményt vártak mind a szakemberek, mind a versenyzők.

Hozta a „kötelezőt” viszont a kajak-kenu, amely ismét három arannyal gazdagította az éremkollekciót. Ha viszont mélyebbre ásunk, akkor itt is azt látjuk, hogy a kenu szakág továbbra is mélyrepülésben, a férfiak pedig mind kajakban, mind pedig kenuban sokszor csak a töltelék szerepét töltötték be.

Elgondolkoztató a magyar szereplés abból a szempontból is, hogy míg Londonban több sportágban is jól szerepeltünk (birkózás, cselgáncs, torna, öttusa, nyíltvízi úszás), addig ezekben a sportágakban Rióban egyetlen érem sem született. A csapatot egy kis túlzással két hölgy, Hosszú Katinka és Kozák Danuta vitte a vállán. Ez utóbbi Katinkával együtt három aranyat nyert, immár ötszörös olimpiai bajnok, amely a magyar kajak-kenuban sporttörténelmi sikert jelent.

Nem lehet befejezni a magyar szereplés rövid áttekintését anélkül, hogy ne szólnánk a vízilabdáról. Mindkét csapat megismételte a londoni eredményt: a nők a negyedik, a férfiak az ötödik helyen végeztek. Mindkettő nagy csalódást jelent a magyar szurkolóknak (és a sportolóknak is), hiszen a pólósok – mint ahogy annyiszor az olimpiák történetében – éremért utaztak ki. A nők Európa-bajnokként, a férfiak Eb-bronzérmesként. Ehhez képest a nők csupán egy mérkőzést nyertek meg (a lebonyolítási rendszernek köszönhetően ezzel elődöntőbe kerültek), a férfiak pedig négy döntetlen mellett csupán Brazíliát, Japánt és az ötödik helyért való játékban Görögországot tudták legyőzni. Igaz, fordítva is lehet fogalmazni: veretlenül lettek ötödikek. Az eredmények tükrében azonban talán hasznosabb lenne a túlsztárolt magyar pólósaknak szembe nézni a valósággal: a Kemény Dénes által irányított aranygeneráció sokkal jobb volt a jelenleginél.

A nagyok

Az Egyesült Államokat ezúttal sem lehetett letaszítani a csúcsról – az 1992-es olimpia óta ez csak Kínának sikerült, 2008-ban, Pe­kingben, 51 arannyal –, hiszen 46 arannyal, 37 ezüsttel és 38 bronzzal fölényes nyerte meg az éremtáblázatot. Az amerikaiak mögé érdekes módon Nagy Britannia futott be. Ami még nagyobb meglepetés, hogy a britek túlszárnyalták a négy évvel ezelőtti londoni teljesítményüket. 2012-ben 65 érmet (29, 17, 19) szereztek, ezúttal pedig 67-nél (27, 23, 17) állt meg a mutatójuk.

Szembetűnő Kína visszaesése: a hazai rendezésű 2008-as olimpián összesen 100 éremmel (51 arany, 21 ezüst, 28 bronz) az éremtábla első helyén végzett, négy évvel később, Londonban az Egyesült Államok visszaelőzte, ám 88 éremmel (38, 27, 23 leosztásban) biztosan megszerezte a második helyet. Rióban azonban újabb visszaesés következett, mert ezúttal 70 érmet gyűjtöttek (26, 18, 26), és ezzel a dobogó harmadik helyére szorultak.

Oroszország – a doppingbotrány és atlétáinak kizárása ellenére – megtartotta a londoni negyedik helyét az éremtáblán, igaz, érmei számában elmaradt a négy évvel ezelőttitől (56 a 77-tel szemben). A világ második legnépesebb országának, Indiának egy ezüst és egy bronz jutott. Rióban 54 ország szerzett legalább egy aranyat, összesen 87 ország szerzett érmet, ez kettővel több, mint amennyi nemzet ünnepelhetett legalább egyszer négy évvel ezelőtt.

Román vesszőfutás és botrányok

A román csapat teljesítette olimpiai bizottságának elvárásait, hiszen a vezetőség 5-6 érmet remélt…csakhogy nem ilyen eloszlásban. Az egy arany, egy ezüst és három bronz az éremtáblázat 47. helyére volt elég, ami azt jelenti, hogy a románok minden idők egyik leggyengébb olimpiai szereplésén vannak túl. Alin Petrache, az Olimpiai és Sportbizottság elnöke már augusztus 15-én bejelentette, lemond tisztségéről, mert az ország az utóbbi hatvannégy év leggyengébb szereplését produkálta.Petrache szerint alaposan ki kell elemezni a román olimpiai csapat felkészülését és az elért eredményeket. A leköszönő elnök elnézést kért a sportolóktól és a közvéleménytől a román olimpikonok sportfelszerelése körül kialakult botrány miatt is. Kiderült ugyanis, hogy hamisított ruházatban utazott el a román küldöttség Rióba. A sportolók azt mondták, a ruhák hamar elszíneződtek, kinyúltak és foszladozni kezdtek. A nehézségeket csak fokozta, hogy a kajak-kenu válogatottat doppingvétség miatt eltiltották, Simona Halep lemondta részvételét.

Különben nem egyszeri kisiklásról van szó, Románia teljesítménye 2000 után folyamatosan esett vissza. Ion Ţiriac, a Román Olimpiai Bizottság akkori elnöke megkongatta a vészharangot, amelyet senki nem hallott meg. Sydney-ben még tizenegy aranyérmet nyertek a román sportolók, Athénban nyolcat, Pekingben négyet. A londoni olimpián már csak két arany volt a termés. A román sajtó a felelősök megnevezését és azonnali vizsgálatot követel ugyan, de ismerve a román sportban uralkodó állapotokat, erre aligha lesz lehetőség. Az utóbbi években történt román foci mélyrepülése mellett a többi sportág is a megsemmisülés útjára léphet.