Nem bűn, hanem hiba: menesztette Dan Petrescut a kolozsvári vasutas klub vezetősége

Az Európa Ligában a Rómától nem szégyen kikapni, még 5–0-ra sem. A vasárnap esti kupában a Jászvásár ellen Dan Petrescu tulajdonképpen a cserék cseréit küldte a pályára, akik addig leginkább az edzéseken találkozhattak egymással, a pályán annál kevésbé. S ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a bírókupába való ténykedése – beleértve a Medgyes elleni hazai bajnokin tapasztaltakat is – jelentősen befolyásolta az eredményt, akkor csupán az aradi UTA elleni meccs az, amelyik igazán fájó a szurkolók számára. De mindenki elkönyvelte, hogy ha a csapat egy része lesérült, egy másik része koronavírusos, a harmadik pedig eligazolt (vagy éppen a vezetőség adta el jó pénzért), akkor nem lehet olyan eredményeket elérni, mint amilyeneket az elmúlt esztendőkben. Éppen ezért egyértelmű, hogy amennyiben Dan Petrescu nincs többet a csapatnál, akkor szinte borítékolható: jó ideig nem látunk eredményes focit a Fellegváron.

Félreértés ne essék. Nem akarom Dan Petrescut isteníteni. Számomra sem volt mindig szimpatikus. Lehetett szidni a kolerikus természetéért. Azért, mert sokat veszekszik a pálya szélén. Mert rengeteget panaszkodik – néha a körülményekre, máskor a játékosokra, sok esetben a bírókra. Azért, mert a gyengébb ellenfelet is sokszor úgy állította be, mintha az a legerősebb csapat lenne. Mert a csapata a szemnek nem mindig a legtetszetősebb játékot mutatta. És még sok mind másért. De egyet nem lehet megtenni: elvitatni az eredményeit. Márpedig egy edzőt az eredmények tartanak életben – s ezt éppen ő maga mondta.

Sőt, tavaly onnan tovább is jutni az idei „kupatavaszba”, ahol csupán a későbbi győztes, a Sevilla ütötte ki két döntetlent követően. Tette a csapat mindezt úgy, hogy a játékosigazolások anyagiakban mérve – az eredményeket figyelembe véve – szinte minimálisak voltak. Hiszen a keretbe szinte kivétel nélkül vagy olyanok kerültek, akik más bajnokságban, más csapatokban már nem kellettek, szabadon igazolhatókká váltak, vagy már idősek voltak. Dan Petrescu ennek ellenére a rendelkezésére állókkal – ahogy ő szokott fogalmazni – szinte csodákat tett.

Nos, a csodák az utóbbi időben elmaradtak – nagyrészt a fentebb említett körülmények miatt. Ezeket nem észrevenni és ezekkel nem számolni már nem bűn, hanem egyenesen hiba, mégpedig nagy. Ezért bárki is kerüljön a CFR kispadjára, áldozati állat szerepét fogja vállalni. Önként fog menni a mészárszékre. Mert ki az a megfontolt, csapat nélküli jó szakember, aki idény közben egy sorsdöntő EL-mérkőzés előtt vállalná a bajnoki címvédő kispadját? Úgy, hogy közben tudja egyrészt, miszerint a játékosok jelentős része nem bevethető, másrészt a csapat előtt egy megfeszített tempójú időszak áll, amelynek során kevesebb mint egy hónap alatt nyolc mérkőzést kell lejátszani rendkívül nehéz körülmények között. S harmadrészt pedig közben azt is, hogy a vezetőség az azonnali eredményességet várja. Ezért bárki is kövesse Dan Petrescut a CFR-nél, nehéz fába vágja a fejszéjét. Hacsak nem egy olyan vezetőségkedvenc, aki eredmények nélkül is elüldögélhet a kispadon. Ismerve azonban a fellegvári döntéseket, ez utóbbinak kevés a valószínűsége. Inkább az a valószínű, hogy egy viszonylag hosszabb, nyugodtabb időszakot – amikor nem cserélődtek kutyafuttában az edzők, és az eredmények is jöttek – újra a kapkodás és részben az eredménytelenség fog jellemezni. És ahogy az egyik ismerősöm fogalmazott: ezt az időszakot is túl fogjuk élni. Ami nem is vitás, a kérdés inkább az, hogy a periódus meddig fog tartani. Mert a CFR szurkolói megszokták a jó eredményeket és már a nemzetközi kupaszereplést is.