Hirdetés

Nagyvárad Európába költözött

Két vereség ellenére – harmadik találkozóját lapzártánk után vívta Belgrádban a Partizan ellen – sikerként éli meg Bajnokok Ligája szereplését a Nagyváradi VSK, amely egyelőre a továbbjutásról sem mondott le.

2013. december 22., 12:182013. december 22., 12:18

Ha nem a legmagasabb szintre törekszel, csak az idődet vesztegeted – vallja Gheorghe Dunca, a Nagyváradi Városi Sportklub tapasztalt vízilabdázója, aki a sok éves munka megkoronázásának tartja, hogy csapata bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. A Sebes Körös-parti város hagyományait az elmúlt évtizedben folyamatosan magas szinten képviselő együttes immár Európa elitjével néz farkasszemet: három, sikerrel teljesített selejtezőkör után a sportág romániai, rendszerváltás utáni történetének legjobb eredményét érte el a nemzetközi porondon. A VSK olyan világklasszis pólósokat fogadhat, mint amilyen a montenegrói világbajnok Ugo Crousillat, az olimpiai ezüstérmes olasz Cristian Presciutti vagy a spanyol Guillermo Molina, akik uszodai látogatásunkkor épp az olasz Brescia színeiben melegítettek a váradiak elleni összecsapásra.

De készültek a váradi piros-kékek is. „Ez a torna számunkra a jövő garanciája. Olyan ellenfeleink vannak, akik egyéni játékban és csapatstratégiai szempontból egyaránt elősegítik a fejlődésünket. Ezt maximálisan ki is kell használnunk” – mondta Dorin Costrăţ edző. – Nagyon fontos lépést tettünk meg a főtáblára jutással. Őszintén szólva magam sem számítottam arra, hogy sikerül, így minden előzetes programunk felborult.”

 Új edző, új stílus

Costrăţ mediterrán stílust hozott magával Váradra, felfrissítette az eddig sorozatban hét országos bajnoki címet begyűjtő VSK-t. A mozgékony, kreatív játékot kedveli, azt, amely nemcsak eredménnyel, hanem látvánnyal is szolgál a közönségnek. „A megjáratott labdákat, a türelmes, megalapozott, jól átgondolt akciókat szeretem” – magyarázta. A találkozók azonban eltérnek egymástól, minden csapatnak megvan a maga erőssége és gyengesége, így minden összecsapás előtt alaposan elemzik az ellenfélről készült videofelvételeket, majd a mérkőzések után levonják a tanulságokat. Azt vallja, nagyon sokat kell profitálniuk abból, hogy a csoportkörben szerepelhetnek, ennek szellemében készülnek mérkőzésről-mérkőzésre. Bár a B csoport első két fordulójában kikaptak, előbb Németországban a berlini Spandautól (6-8), majd hazai medencében az olasz listavezető Bresciától (6-10), egyik találkozón sem kapituláltak, Costrăţ szerint a büszkeség és az ambíció hajtja őket.

 Szívvel a továbbjutásért

No meg a város, a csapat tősgyökeres váradi játékosai számára ugyanis plusz ösztönzést jelent, hogy hazai színeket képviselnek. „Reméltem, hogy egyszer ide is eljutunk. Itt nőttem fel, ez az otthonom. Amikor külföldön játszol, csak egy zsoldos vagy, de ha a szülővárosodat képviseled, az egészen más. A különbség a lélekben van” – fogalmazott Dunca. Csapattársukhoz, a szintén váradi Nicolae Diaconuhoz hasonlóan az első két vereség dacára sem adták fel az álmukat, hogy akár a hatos döntőbe jutásért játsszanak, mert – bár olyan ellenfelek várnak még rájuk, mint a szerb Belgrádi Partizan, a horvát Radnicki Kragujevac vagy a török Galatasaray – úgy érzik, mérkőzésről mérkőzésre fejlődnek.

„Helyünk van ebben a csoportban” – szögezte le az ugyancsak váradi Kádár Kálmán is, aki korábban megfordult már néhány külföldi csapatban, de immár évek óta a VSK oszlopos tagja. „Kis szerencsével akár Berlinben is nyerhettünk volna, de az itthoni visszavágón esélyesebbek leszünk. A Brescia fiatal, nagyon erős csapat, de velük is pariban voltunk, a négygólos különbség nem tükrözi hűen a vízben történteket” – magyarázta. Ő is előnynek tartja a BL-szereplést, hiszen olyan taktikákat és cseleket leshetnek el, amelyeket saját játékukban is kipróbálhatnak. „A Kragujevac a Bresciánál is erősebb csapat. Szerintem ők ketten jutnak majd a hatos döntőbe. Következő ellenfelünk, a Partizan jó, de fiatal gárda, még hullámzó a teljesítményük, így ellenük van esélyünk. A Galatasaray elleni párharcot és a Spandau elleni visszavágót is megnyerhetjük” – mondta Kádár.

Costrăţ szerint bravúros az eddigi teljesítményük, amelynek elérésében kulcsfontosságú volt, hogy a csapatot – több más romániai várossal ellentétben – nem hagyták elkallódni. „Örülök, hogy a nehéz időkben, majd a kilencvenes években a városnak sikerült megőriznie a hagyományokat és befektettek ebbe a sportágba. Váradnak köszönhető, hogy a romániai vízilabdázás ma tiszteletnek örvend Európában” – tartja a szakember.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés