Miért mondjon le a sikeredző?

De könyörgöm, kicsoda mondjon le? A CFR vezetősége? Vajon mit tehetett olyat, amiről nem hallottam? Ilyen kérdések fogalmazódtak meg bennem, s elhatároztam, szünetben kérdezős­ködni kezdek.
A csapatok az első 45. perc után bevonultak az öltözőbe, a vas­utasok jó játék után az egyik nagy rivális, a Craiova ellen meglepően jó játékkal 2–0-ra vezettek, én pedig próbáltam körbeszaglászni.

– kérdezett vissza kíváncsian.
– Biztos a Ballkani ellen mutatott játék miatt elégedetlenek, s Dan Petrescu menesztését szeretnék – ezt már egyik újságíró kollégám mondta néhány perccel később. Én pedig elképedtem. Hát tényleg ennyire lököttek egyes szurkolók? Miért akarnák a CFR történetének legsikeresebb edzőjét eltávolítani a kispadról? Azért, mert a csapat a koszovói bajnok ellen utolsó másodpercekben szerzett góllal kínkeservesen egyenlített, s egy szégyenteljes mérkőzést követően csupán döntetlent ért el? Valószínű, igen. Mert ahogy a választópolgároknak rövid a memóriájuk, s csak arra emlékeznek, mi történt tegnap, úgy a szurkolók egy részét is csak az érdekli, hogy miként játszott legutóbb a csapat. Azt már nem látják, hogy az elmúlt öt bajnokságot zsinórban a CFR nyerte, s azt sem, hogy ugyancsak az elmúlt fél évtized alatt a fellegvári alakulat minden alkalommal a nemzetközi kupaporond csoportkörébe jutott. Ott pedig többnyire tisztességgel helyt is állt, mert többször is erősebb csapatok, nagyobb költségvetéssel rendelkező klubok, jobb játékosokkal felálló együttesek ellen ért el kiváló eredményt. Köszönhetően nagyrészt éppen Dan Petrescunak.
Persze tudom, a román szakember nem a megtestesült nyugalom. Sem a pálya szélén, sem az öltözőben. Dúl-fúl, néha tör-zúz – akár szó szerint is. Máskor siránkozik vagy éppen követel. De mindig és mindent a csapat és az eredmény érdekében. És azt is látom, hogy a csapat nem játszik kimondottan szépen. De hát kit érdekel? Vajon az a fontos, hogy szépen járassuk a labdát, rúgjunk két-három gólt, s kapjunk közben négyet, „haljunk meg a szépségben”, s szenvedjünk vereséget is akár? Vagy kínlódva, izgulva gyötörjünk be egy gólt, s legyünk a lehető legtöbbször győztesek? Én az utóbbira szavazok. S meg vagyok győződve, a szurkolók nagy része is ezt választaná. A sportban ugyanis az eredmény a legfontosabb, nem a szépség. Meg merem kockáztatni, hogy a műkorcsolyában és a szinkronúszásban is, noha e sportágakban még a kecsességet is osztályozzák.
Úgy tűnik azonban, a galeri egy része pillanatnyilag másként gondolkozik. Még az van a fejében, hogy az olasz Lazio, a skót Celtic, a francia Rennes vagy éppen a spanyol szupercsapat Sevilla sem tudott győzni Kolozsváron néhány évvel ezelőtt. És ezért most a kosovói bajnokot legalább öttel kellene alázni. Csakhogy

– kérdezné a forrófejű szurkoló. Aki csak azt látja, miszerint a román sportsajtóban állandóan támadják Dan Petrescut a CFR játékstílusa miatt. No nem azért, mintha a bukaresti újságírók szívükön viselnék a fellegvári csapat sorsát, hanem csupán merő irigységből.
Éppen ezért remélem, hogy ameddig Dan Petrescu szállítja az eredményeket – függetlenül a játék és az edző stílusától –, a kispadon nem lesz változás. S ezt a közönség döntő többsége is így gondolhatja, mert a galeri felhívására – vagyis Mondjon le, mondjon le! – vasárnap este azzal válaszolt: CFR, CFR!