Lengyel–magyar, két jó… döntős

Egy hónap leforgása alatt Magyarország mindkét Final Fourban résztvevő csapata – mind a női, mind a férfi – megszégyenítő vereséget szenvedett hosszabbítást és hétmétereseket követően. A közös mindkettőben az, hogy talán egyik is, másik is alábecsülte ellenfelét. Míg a nők Budapesten magyar közönség előtt kaptak ki a FF-ban a szakemberek által leggyengébbnek ítélt együttestől, a román CSM Bukaresttől, addig a férfiak a kölni négyes tornán ugyancsak a leggyengébb ellenféllel szemben maradtak alul. A vereség annál is fájóbb, mert a második félidő derekára a magyar bajnok kilenc (!) gólos előnyt szerzett magának. Innen sikerült az a „bravúr”, hogy elveszítse a mérkőzést.

Természetesen lehet azt állítani, hogy a játékosok fáradtabbak voltak lengyel ellenfeleiknél, hiszen a szombati késő esti elődöntőt követően kevesebb idejük maradt a pihenésre, mint a Kielce Tauron együttes játékosainak, akik kora délután játszottak, ráadásul a magyarok az elődöntőben is hosszabbításra kényszerültek. Azt a Kielt gyűrték maguk alá drámai küzdelemben, amely az utóbbi évtizedben többször is német bajnokságot és BL-győzelmet tudhat magánénak. Ám amely az elmúlt években igencsak meggyengült, több meghatározó játékosa távozott külföldre (Ilics, Zeitz és Palmarsson éppen Veszprémbe, Jicha pedig a Barcelonába). Ennek ellenére szinte hazai pályán – a kölni Lanxess Arénában – játszott a világ egyik legjobb edzője, Gislason irányításával. Ám ezúttal is bebizonyosodott, hogy pártatlan bíráskodás mellett – ahogy a tavalyi elődöntőben is – a Veszprém le tudja győzni a Kielt. Néhány évvel ezelőtt ugyanis nem egyszer a német csapatot segítették győzelemhez a magyarokkal szemben.

Történelmi lengyel siker

Az elődöntő első mérkőzésén különben az arab milliókból összevásárolt, óriási játékerőt képviselő Paris Saint-Germain csapata tűnt biztos befutónak, ám Talant Dujsebajev lengyel alakulata megtréfálta a szakembereket, és magabiztos játékkal gyűrte le a párizsiakat.

„Történelmi nap ez a lengyel kézilabdának, harmadik nekifutásra először jutottunk be a BL-döntőbe – mondta a szombati sikert követően Dujsebajev. – Azért is értékes az eredmény, mert a világ egyik legjobb csapata és edzője ellen értük el. Megmutattuk, hogy csapatként több final fouros tapasztalatunk van a PSG-nél, ez is döntő volt a végjátékban.”

A lengyel–magyar párharc pedig azt jelentette, hogy ebben a sorozatban hosszú idő után ismét két kelet-európai csapat játssza a döntőt: 27 évvel ezelőtt a Steaua és az SKA Minsk vívta a csatát az aranyért.

A döntőben a Veszprém hamar átvette a kezdeményezést és a 45. percig semmi sem utalt arra, hogy a bakonyi gárda sorozatban másodszor bukja el a finálét: a lefújás előtt egy negyedórával kilencgólos előnyben volt. Innen következett az érthetetlen és a rendkívül tapasztalt játékosok számára megengedhetetlen rövidzárlat.

Erről beszélt Nagy László is a lefújást követően: „fejben a kilencgólos előnynél is tudtam, hogy menni kell tovább előre, de mégis jött egy hosszú rövidzárlat, amikor nem tudtunk betalálni. Az esetleges fáradtság nem lehet mentség a vereségre. Most hogyan tovább? Fel kell állnunk, még ha nagyon nehéz is. Az élet megy tovább, a nyári pihenő után jön a következő szezon…” – mondta a 35 éves Nagy.

Dujsebajev, a rekorder

„Mindkét csapatnak megvolt az esélye, hogy nyerjen, a Veszprémnek persze több. Lehetetlen küldetés! Ezt mondanám erre a fordításra. Óriási tett, hogy a játékosaim végig hittek ebben. A Ciudad Reallal aratott győzelmem és a mostani között azért van különbség. Akkor még nem volt Final Four, belefért egy-két vereség, de ilyen a sport és most sikerült megnyernünk. Büszke vagyok a csapatomra, hogy megnyertük a Bajnokok Ligáját!” – nyilatkozta a Kielce vezetőedzője.

A kirgiz–spanyol szakember különben az egyetlen a férfi mezőnyben, aki játékosként és edzőként is megnyerte a BL-t, most pedig Alfred Gíslason után a második edző lett, aki két csapattal is felért a csúcsra. A volt magyar szövetségi kapitánynak ez már a hetedik BL-döntője volt edzőként, a mérlege négy győzelem (2006, 2008, 2009. 2016) és három vereség (2005, 2011, 2012).

A Veszprémet irányító Xavier Sabaté nagyon sajnálta, hogy nem tudtak örömet szerezni a magyar szurkolóknak: „Egy meccs hatvan percig tart, nem negyvenötig... Hiába játszottunk több hosszabbításos meccset is idén, ez most nem segített. Nagyon nehéz szezonon vagyunk túl, rendkívül szomorú vagyok, hogy így zártuk le. A játékosokon kívül elsősorban a szurkolókat sajnálom, akik ismét fantasztikusak voltak, és már nagyon megérdemelték volna a győzelmet.”

Jövőre lehet javítani

A négyes döntő legjobb játékosának a magyar csapat izlandi irányítóját választották meg. Aron Pálmarsson nem tudott örülni az MVP-címnek sem: „teljesen sokkolt a mérkőzés, rendkívül szomorú és mérges vagyok. Nem tudom elhinni, hogy ilyen történt velünk… Nem érdekel ez az egyéni elismerés, én a trófeát szerettem volna megnyerni. Talán egyszer büszke leszek majd erre a díjra, de most nem tudok vele foglalkozni. Soha még csak hasonlót sem éltem át korábban a karrierem során. Volt már elveszített döntőm, de így még nem buktam el. Nehezen tudom leírni, hogyan érzem magam most. Ez katasztrófa.”

Valószínűleg ez utóbbit gondolhatták a Kölnbe kilátogató magyar szurkolók is, akik a mérkőzés nagy részében fergeteges hangulatot varázsoltak a német lelátókra. Míg a tavaly a Barcelonától elvesztett döntő után a buszba szálló veszprémi játékosokat több száz drukker percekig bíztatta és éljenezte, addig idén mindössze néhány szurkoló kiabált, egyesek közülük pedig inkább a közös szelfiért várták meg az elcsigázott veszprémieket.

A csupán epizódszerepeket kapó Lékai Máté is lefagyva nyilatkozott: „nem tudom, idegileg mikor tudunk magunkhoz térni ebből a sokkból, mert fizikailag bírnánk még.” Remélhetőleg őszig kiheverik a sokkot, akkor ugyanis újra kezdődik a BL-szezon, és lehet javítani.