Dribli: erdélyi magyar fociklub gyerekeknek

Tűz, víz, repülő – kiáltja ötéves Hunor fiam, amikor arról kérdezem, mivel foglalkoznak az edzésen. „Ez egy játék, apa! – magyarázza tudálékosan, amikor érzékeli, hogy nem egészen értem, miről van szó. – Amikor Soma bácsi azt kiáltja, hogy repülő, akkor hasra vágjuk magunkat, a tűznél haptákba vágjuk magunkat, a víznél leguggolunk. De szoktunk elefántfogót is játszani, ez olyan játék, hogy megfogod az egyik kezeddel az orrodat, a másikat kidugod a lyukon, és ilyen nagy ormányt formálva próbálod elkapni a társaidat.” De még sok mást is játszanak, és a végén fociznak is – meséli tovább lelkesen. „Különben nem is akarok menni többet edzésre, mert az utóbbi három alkalommal nem lőttem egy gólt sem. Csak először, akkor egyszerre négyet is. Azóta semmit” – kesereg a fiam.

„De hát nem azért kell menni, hogy állandóan gólt lőjél” – próbálom vigasztalni. „Hát akkor miért?” – kérdez vissza kíváncsian. „Azért, hogy mozogjál, vezesd le az energiádat, tanuld meg a szabályokat, legyél közösségben, fejlődjön a labdaérzéked” – sorolom neki a nagy szavakat, de látom, nem igazán tudom meggyőzni. Mindenesetre azt elérem, hogy újból nagy lelkesedéssel készül az edzésre. „Remélem, ma gólt rúgok” – zárja rövidre a beszélgetést, s kezdünk átöltözni, hiszen meg is érkeztünk a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum alagsorában lévő tornaterembe.

Hogy szokja a gyerek

A Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub nevű egyesület foglalkozásán vagyunk. A Driblit Könczei Soma (fenti képünkön) vezeti, immár második éve foglalkozik a kincses város fiataljainak egy részével. „Két éve indítottuk útjára a focisulit – meséli a kicsik által Soma bácsinak nevezett edző. – Ebben a teremben kezdtük a foglalkozást öt gyermekkel, ma mintegy 110 fiatal jár hozzánk. Ez már önmagában nagy siker, bár azt kudarcként élem meg, hogy ebből a viszonylag nagy létszámban csak 3-4 kislányunk van. A szülők úgy gondolkoznak, a foci nem lányoknak való sport. Ezen a téren is szeretnénk javulni.”

Könczei Soma szerint a Dribli hiánypótlóként jött létre. A gyerekek ugyanis manapság keveset mozognak, inkább a tévé vagy a számítógép előtt ülnek. A mozgáshiány kimondottan igaz a lányokra, őket a szülők focizni sem viszik, majd valami más sportot találunk ki nekik, mondják, aztán végül többnyire abból sem lesz semmi. Pedig Kolozsváron kimondottan jó a női foci: a helyi csapat évek óta nyeri a román bajnokságot, és a Bajnokok Ligájában is aratott sikereket.

„Hát, hogy mi itt is találkozunk!” – szólít meg csodálkozva régi osztálytársam, Feri, akivel azóta is együtt focizunk néha. „Én is hoztam a gyereket edzésre” – mondja, miközben vetkőzteti a kis Fricet. „Miért nem viszed a CFR-hez?” – kérdem az apát, aki 25 évvel ezelőtt a vasutasok ificsapatában nevelkedett, kiválóan futballozott. „Nem egy született futballzseni, inkább azért hozom, hogy mozogjon, szokja a labdát, ez különben is a tömegsportról szól” – válaszol.

A Dribli a tömegsportra alapoz, nyomatékosítja Könczei Soma is. Figyelemre méltó szempont, a többi klubra ez nem jellemző. A Driblinél nincs előválogatás, bárki beiratkozhat. A klubvezető azt is fontosnak tartja, hogy figyelemzavaros, túlsúlyos, hiperaktív vagy akár beilleszkedési problémákkal küszködő gyermekeknek is tudnak segíteni az együttlétek, sorozatos edzések.

Szülők kizárva

Közben megkezdődik az edzés, a gyerekek a szokásos bemelegítő gyakorlatok után újabb játékkal, a krokodilfogóval ismerkednek, utána következik az elefántfogó, amire már jelentkező is akad. Ezt követik a labdás gyakorlatok, az edzés végén pedig a mindenki által várva várt mérkőzés. „Mi vagyunk különben az első olyan klub Erdélyben, amely kizárólag magyarul foglalkozik a fiatalokkal. Nem zárjuk ki a más nemzetiségűeket sem, az edzések magyar nyelven folynak” – említ újabb fontos szempontot az edző. Akadnak olyanok, akik éppen azért hozták át csemetéjüket más klubtól a Driblibe, mert itt minden magyarul folyik.

Három korosztályban foglalkoznak a gyerekekkel: az ovisok az előkészítő osztályosokkal együtt, az elsősök a másodikosokkal, a harmadik csoportot pedig a 3-4. osztályosok alkotják. Heti két edzést tartanak Kolozsvár különböző iskoláinak tornatermeiben. Az ovisok foglalkozása játék, a gyerekek közben alapképzést kapnak, amely segíti őket a mozgáskoordináció fejlesztésében. A gyermekek természetesen nem haladnak azonos ütemben, ezért az egyéni adottságokra is oda kell figyelni. „Nem hiába mondják, hogy az utánpótlás-nevelés »egyéni« sport” – fogalmaz Könczei Soma.

A gyermekekkel 11 éves korig foglalkoznak, utána ki kellene menni nagy pályára. Az edzők szerint lenne is igény rá, de infrastruktúra hiánya miatt erre egyelőre nincs lehetőség. Esőbe, hóba, fagyba a szülők többsége amúgy is félve engedné a csemetéjét, de a terem azért is előnyös, mert a hozzátartozók nincsenek jelen az edzéseken, a szülők jelenléte ugyanis elvonná a kicsik figyelmét a játéktól. A szülőknek azonnal véleményük is lenne az edzésről – mondja mosolyogva Soma bácsi.

A Driblinek két év alatt sikerült népszerűsíteni a focit Kolozsváron – elsősorban a magyarok körében. „Több olyan gyerek jár a klubhoz, akik szülei – ha nem az Erdélyi Gyerekfoci Klubról lenne szó – alapból elutasítanák a labdarúgást. Az is előrelépés, hogy meggyőztünk egy-két iskolát: érdemes kiadni a tornatermet hasonló jellegű foglalkozásokra is. Amióta jelen vagyunk a piacon, más klubok is bérelnek tornatermeket. Sőt, példánkból kiindulva a többi klub is kezdett lányokat toborozni.”

Futballegyenlőség

Természetesen szeretnék még inkább megismertetni magukat, igyekeznek bővülni. Kihelyezett tagozat indult például Kalotaszegen – Kalotaszentkirályon és Bánffyhunyadon –, ahol Csüdöm Norbert foglalkozik a gyermekekkel. Szerettek volna központot létrehozni Marosvásárhelyen is, ám ott szervezési nehézségek miatt egyelőre nem sikerült beindítani a klubot. Ahány nagyváros, annyi sajátság, mondják a vezetők, de nem tettek le a más nagyobb erdélyi városokban való megjelenésről sem.

A bővítést az is indokolja, hogy tavaly megalakították a Dribli FC-t, amely már versenyszerűen foglalkozik a fiatalokkal. Itt kötelező a felszerelés is, s – ha bajnokságba a költségek miatt nem is neveztek be –, de mérkőzéseket is szerveznek számukra. A cél nem egy hobbi kiélése, hanem a focistának való felkészülés, s ezért az esőben, sárban való edzést is vállalni kell. A szervezők szeretnék, ha a Driblinek ez a szakosztálya úgy megerősödne, hogy a tehetséges fiatalokat idővel más, nagyobb klubokba irányítsák. „Magyarországon is edzősködtem – magyarázza Könczei Soma –, s ott láttam, hogy a versenysportot űzők mindig többet fizettek. A Dribli legyen ebben is kivétel: legyenek egyforma tagdíjak, a tehetségesebbek, a futballt komolyabban vevők se fizessenek nagyobb összeget.”

Az edzésnek közben vége, a kicsik két csapatra osztva fociznak. Általában nem egy, hanem két meccsre is sor kerül, a második a visszavágó. „Képzeld, apa – szalad hozzám Hunor –, ma sem rúgtam gólt. De legalább a mi csapatunk nyert. Igaz, amikor Soma bácsi ellen játszottunk, bizony, kikaptunk.”