Bukaresti öröm Budapesten: BL-győztes a CSM

Nagyobb szomorúságot és idegesítőbb végkifejletet nem is hozhatott volna a Papp László Sportarénában rendezett Final Four: magyar–román döntőt követően bukarestiek örülhettek a zsúfolásig megtelt budapesti lelátók előtt. – Nyert volna inkább a Szkopje vagy a Podgorica – mondogatták a rendkívül csalódott magyar szurkolók.

Pedig a szezon nem úgy indult, hogy a magyar fővárosban magyar–román döntőt fognak játszani. A CSM története során először iratkozott be a Bajnokok Ligájába, ráadásul idény közben cserélt edzőt, a középdöntő csoportjában csupán az utolsó, továbbjutást érő negyedik helyet tudta megszerezni, az elődöntőbe kerülésért pedig az addig veretlen Rosztov Don csapatával került össze. Ám minden nehézségen túltette magát, a Final Four elődöntőjében már olyan magabiztossággal és különbséggel verte az addig ellene a középdöntőben két alkalommal is győzedelmeskedő Vardar Szkopjét, hogy az intő jel lehetett bárki számára.

A győri csapat nyilván úgy indult neki a kiírásnak, hogy minél előbb végezzen, de az őszi sérüléshullám igencsak visszavetette a Rába parti együttest: leginkább Tomori Zsuzsa és Görbicz Anita játéka hiányzott az együttesből. Ám mindezek ellenére a csapat Martin Ambros vezetésével beverekedte magát a legjobb négybe, a budapesti elődöntőben pedig heroikus küzdelemben megverte a címvédő, nagy esélyesnek kikiáltott Buducsnoszt Podgoricát. Ez a teljesítmény, valamint a két további sérülés (a szélső Hársfalvi Júlia és az átlövő Sulland) annyira megfogta az együttest, hogy bár a döntőben többször is vezetett, a rendes játékidő és a hosszabbítás hajrájában is képtelen volt maga felé billenteni a mérleg nyelvét.

„A szerencse is hiányzott, de erre a teljes szezon során is volt példa. Többször is vezettünk, de az ellenfél utolért minket. Nagy meccset játszottak a bukarestiek. Természetesen büszke vagyok a játékosaimra, de támadásban nem voltunk kellőképpen jók itt a végén” – mondta Ambros Martín. „Bár veszítettünk és jelenleg még fáj ez a vereség, elismerés illeti a játékosaimat, mert végig küzdöttek. Nehéz feldolgozni, hogy harmadszorra nem sikerült megnyerni a BL-t, hiszen gyakorlatilag nem veszítettünk meccset a Final Fourban. A fájdalmas vég ellenére büszkének kell lennünk a lányokra, mert magas színvonalon teljesítettek.”

A román csapat sikerkovácsa, a dán Kim Rasmussen így értékelt a mérkőzést követően: „el sem lehet képzelni, mekkora munka volt egy ilyen atmoszférát, hozzáállást előidézni a csapatnál, hogy ilyen együttesekkel, ilyen hangulatban is felvegyük a küzdelmet. Hogy számítottam-e erre, amikor átvettem a csapat irányítását? Természetesen azzal a céllal érkeztem a bukarestiekhez, hogy megnyerjük a BL-t, ám az utat nem láttam előre. De végül megcsináltuk. És megérdemeltük! Hogy így játszottunk és ilyen eredményt értünk el, azt bizonyítja, hogy jól végeztük a dolgunkat.” Talán egyetlen dolognak lehet örülni magyar szempontból a bukaresti győzelmet követően: a Magyar Kézilabda-szövetség Kim Rasmussennel is tárgyal a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A dán szakember a lengyel válogatottat az utóbbi két vb-n negyedik helyig vezette.

EHF-kupagyőztes a Dunaújváros
Nem maradt kupagyőzelem nélkül a magyar női kézilabda: a Dunaújváros 17 év után nyert ismét európai klubtrófeát, ráadásul 13 év után szerepelt újra nemzetközi fináléban. Ez az EHF-kupa-győzelem a klub fennállásának negyedik sikere, előtte három európai kupában végzett az élen (1995: KEK, 1998: EHF-kupa, 1999: BL). Magyar női csapatok ezzel együtt már összesen 15-ször diadalmaskodtak az európai porondon. A BL-ben, illetve a jogelőd BEK-ben 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr, 2013-ban és 2014-ben a Győr, a KEK-ben 1978-ban az FTC, 1981-ben a Bp. Spartacus, 1995-ben a Dunaferr, 2011-ben és 2012-ben az FTC, az EHF-kupában pedig 1995-ben és 1996-ban a DVSC, 1998-ban a Dunaferr, 2005-ben a székesfehérvári Cornexi és 2006-ban az FTC ült fel a trónra.