Aki átállt a kerek labdáról az oválisra

– Érettségi előtt a színi egyetemre és orvosira is készültem, szerettem volna fejleszteni a népdalénekléssel kapcsolatos vonalat is. De amikor valaki megkérdezte, mi az, amit a leginkább szeretek, s amit éjjel-nappal is szívesen csinálnék, akkor rögtön rávágtam, hogy fociznék. Így kerültem a kolozsvári testnevelési szakra, hogy a focit folytassam.

– Mióta fociztál? És hogy kötöttél ki a rögbinél?

– Gyerekkorom óta, fiútestvéremmel, osztálytársaimmal és úgy általában mindenkivel fociztam. A Salamon Ernő Gimnáziumban addig erősködtem, ameddig a kedvemért a tanárok belementek: legyen az iskolának női focicsapata. Meghívtak, hogy játsszak a szentegyházi Vasas Femina női csapatban, de rossz volt az időzítés. Ugyanis Gyergyószentmiklósról sokat ingáztam Székelyudvarhelyre az edzésekre, közben iskolába, színjátszó körökre, népdalversenyre jártam. Így a foci néhány hónap után abbamaradt. A testnevelési szakon szerettem volna folytatni, de ez különböző okok miatt nem sikerült. Szerencsém volt, hogy az egyik tanár megkérdezte, nem állnék-e be a rögbi csapatba, mert nagyon gyors vagyok. Azóta hiszem: ennek így kellett történnie.

– Az emberek általában durva sportként jellemzik a rögbit. Aki rád néz, egy szép, törékeny, csinos lányt lát, akit sokkal inkább el tud képzelni egy divatbemutató kifutóján, mint egy sáros pályán egy ovális labdával lökdösődni. Nincs ellentmondás a kettő között?

– Dehogy nincs. Fiúk között nőttem fel, fiús voltam, úgy is öltözködtem, viselkedtem. Alig egy-két éve adok arra, hogy női külsőm legyen, ugyanis idővel felnőttem, és rájöttem, mégiscsak hölgy vagyok. De a pályán nem érdekelnek a körülmények. Ott repülök, és nem számít, hogy vannak nálam 30–40 kilóval súlyosabb sportolók. Bár énazt mondom: inkább pszichikailag nehéz sport, mint fizikai értelemben.

– Mit szóltak a szüleid?

– Édesanyám megijedt. Rögtön azt mondta, el fogom törni a vállam. Ugyanis korábban háromszor tört el a vállkulcscsontom, ilyen típusú gyermek voltam. Részben igaza is volt, mert jelen pillanatban le vagyok sérülve, várom, hogy megműtsék a lábam.

– És mit mondanak a srácok, akik meghallják, rögbis vagy?

– Elsőre nem hiszik el, mivel foglalkozom, mert nem vagyok egy kigyúrt, testes alak. Aztán furcsállják is, hiszen a rögbi kontaktsport, ahol bizony vannak kemény ütközések is. Igaz viszont az is, hogy mi nem a 15-ös rögbit játsszuk, hanem a 7-est, ennyien vagyunk a pályán. Itt kevesebb a kontaktus, inkább az ügyesség és a gyorsaság számít. Néhány éve megpróbálkoztak a 15-ös rögbivel is, ám ez nem vált be, így Romániában a 7-es rögbinél maradtak.

– Jelenleg a kolozsvári U csapatában játszol. Az U-ról többnyire mindenkinek a foci- vagy a kosárlabdacsapat jut eszébe. Mennyire ismernek el benneteket a klubnál?

– Keveset tudnak rólunk. Az U-nál a 15-ös férfi rögbicsapat az elismert. Amikor megérkeztünk mi, kis lányok, szép szavakkal nehezen lehet elmondani, hogyan vélekedtek rólunk. Azóta bizonyítottuk képességeinket, de még így is: a 30 férfi rögbisből alig öten vannak, akik köszönnek nekünk az utcán, a többiek nem nagyon vesznek emberszámba.

– Hány csapatos a bajnokság? Miként szerveződik?

– Jelenleg csupán háromcsapatos bajnokság van. Április környékén kezdődik, és általában októberben fejeződik be. Az idei év kivételt jelent, mert még novemberben is tart a bajnokság különböző szervezési problémák és a válogatott felkészülési edzőtáborai miatt. Nyáron Románia Európa-bajnokságon is részt vett, az U-tól például hét játékos került be a keretbe.

– A férfiak nemrég a világbajnokságon szerepeltek, az erős középmezőnyhöz tartoznak. Hol tart a női válogatott? És milyennek látod a magyar csapatot?

– A 7-es rögbi Eb-n idén Litvániában a román női válogatott negyedik helyet érte el, tavaly harmadikok voltunk. Azért fogalmazok így, mert himlő miatt nem kerültem be az utazó keretbe. Az idei év sajnos nagyon peches volt számomra. A magyar csapat egyelőre gyengébb, mint a román, de sokat fejlődtek az elmúlt időszakban, egyre jobbak lesznek.

– A hazai bajnoki meccseken és az Európa-bajnokságon kívül szoktatok-e más nemzetközi mérkőzéseket vívni?

– Igen, az első ilyen megmérettetés számomra az Athén-kupa volt, ahol másodikok lettünk. Számomra egy álom volt, hiszen akkor ültem először repülőgépen, ráadásul a mérkőzéseken kívül eljutottam számos múzeumba, megcsodáltam a görög kultúra fellegvárát, Athént. Idén egy franciaországi tornán játszottunk a válogatottal. Itthon pedig a klubbal minden évben részt veszünk a Zalatna-kupán.

– Ritka történet a tied, hiszen felnőtt korban kezdtél neki annak a sportágnak, amelyben rövid idő alatt válogatott is lettél…

– Ez igaz, az élsportolók döntő többsége gyermekkorától kezdve űzi azt a sportágat, amelyben később kiváló lesz. Az én esetemben ez nem így történt. De úgy érzem, Isten akarata volt, hogy a testnevelési szakra kerüljek, s itt egy tanárnak köszönhetően megismerkedhessek a rögbivel. Húszéves voltam, amikor először fogtam labdát a kezembe, rá egy évre már hívtak a válogatottba.

7 fős rögbi
1883-ban kezdték játszani Adam Haig skót hentes ötlete alapján, teljes pályán 7-7 fős csapatok mérkőznek kétszer hét percen keresztül. Ez a játékforma nagyon gyors, látványos. Három játékos alkotja a tolongást és a futók számára is nagy terület adott a támadáshoz. A versenyek torna formájában kerülnek megrendezésre. Leghíresebb a Hong Kong Sevens.

– Milyen volt átállni a kerek labdáról az oválisra?

– Nagyon furcsa: nem tudtam irányítani, sokat bosszankodtam. Soha nem lehet kitalálni, hogy amikor leesik, merre pattan. Természetesen lehet uralni, irányítani a labdát, de ehhez sokat kell gyakorolni, nekem persze még többet.

– A székelyföldi csapatokat több sportágban is mérkőzés közben szidják a lelátóról. Neked nem volt bajod amiatt, hogy Székelyföldről származol és egyetlen magyar vagy a válogatottban?

– Sokan tették fel nekem ezt a kérdést, mindig azt válaszolom, hogy nem. Aztán később elmélyedek magamban, és magamtól is megkérdem. Persze ugratnak sokszor azzal, hogy „unguroaica”, és Pista nevet is aggatnak rám, de nem rossz szándékkal.

Iaşi-ba került a bajnoki cím
Az idei bajnokság döntőjére Paşcani-ban került sor, ahol a helyi csapat a juniorok között első lett. A felnőtteknél a iaşi-i csapat emelhette magasba a bajnoki serleget. Mindkét kategóriában csupán három-három csapat vett részt. A november 8-án tartott díjkiosztó ünnepségen jelent volt a Román Rögbiszövetség elnöke is, Hari Dumitraş.

– Edzésre jársz, bajnokin veszel részt, válogatott sportoló vagy. Közben egyetemista is. Hogyan lehet összeegyeztetni ezeket?

– Másodéves koromban kezdtem rögbizni, akkor nagyon nehéz volt, mert közeledett a harmadév, kellett írni az államvizsga dolgozatot, ráadásul rengeteg órám is volt. Reggeltől estig úton voltam. Óriási hátitáskám volt, amelyben mindennek el kellett férnie: az egyetemi kurzusok, a kosárórára, atlétikára, valamint más egyetemi órára a felszerelések, ugyanakkor pedig a rögbis cuccok. Naponta többször kifáradtam, délután edzésem volt, estére kifacsarva értem haza. Mindezek mellett tanultam: jó jegyeim miatt állami ösztöndíjat is kaptam. Jelenleg könnyebb beosztani az időmet, mert mesterizek, és több szabadidőm van.

– Más sportágban sokan szeretnék, ha külföldi csapatokba kerülnének. Itt is elképzelhető ilyen igazolás?

– Csapattársak között ritkán szóba kerül, hogy milyen lenne külföldön játszani, de eddig még tőlünk senkit nem kerestek meg más klubok részéről. A válogatott menedzserének azonban nemrég olyan ötlete támadt, hogy a minél nagyobb ismertség érdekében a Facebookon mindegyikünk készítsen magáról egy hivatalos oldalt. Jó elképzelésnek tartom, úgy gondolom, ki kell használnunk az internetes világnak az előnyeit. Így tudnak minket a leghamarabb megismerni. Ha egy külföldi menedzser például szeretne egy posztra szerezni egy játékost klubjához, akkor ez jó kiindulási pont lehet számára.

– A sportolásból nagyon jól meg lehet élni, ha magas szinten űzik. Mennyire igaz ez a rögbire?

- Ha nem lennének később más terveim is, mint például családalapítás, akkor azt lehet mondani, hogy meg lehet élni. Egyetemistaként mindenképpen, különben már nagyon nehezen.