
Konfettieső és tűzijáték a kolozsvári fellegvári stadionban. A bajnokcsapat CFR ismét kitett magáért
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907
2021. május 26., 20:002021. május 26., 20:00
Képzeld el, apa, becsomagoltam a táskába, és megyek iskolába – újságolta a gyermek kedd reggel, mintha nem tudtam volna róla. Olyan sok ideig maradt távol az iskolától (a tavaly őszi hibridoktatást nem számítom be), hogy a több mint egy évnyi szünet után már rendkívül szokatlannak tűnt számára. Így voltam én is kedd este a tömeggel, amikor a Fellegvárra mentem a CFR–FCSB-mérkőzésre. Újságíróként egy évig nem volt gondom a parkolással, hiszen a zárt kapuk mögött tartott meccsekre elég volt, ha utolsó pillanatban érkeztem: bárhova parkolhattam.
Most bezzeg más volt a helyzet:
A forgalom állt, az utcán pedig vidám emberek özönlöttek a stadion felé. Egyrészt örvendtek, mert a vasutasoknak már zsebükben volt a bajnoki cím, másrészt boldogok voltak, hogy egy évnyi szünet után ismét szurkolhatnak.
S ahogy az lenni szokott, sálakkal, zászlókkal (ezúttal oltási papírral is) felszerelve igyekeztek a bejáratok irányába, hogy aztán a lelátókra érve magukba szippanthassák a Fellegvár üde levegőjét, amelyben érezni lehetett már a bajnoki cím mámorát. S persze az örömhöz egy kis káröröm is vegyült, hogy a történelmi hetedik, zsinórban negyedik elsőséget éppen a rivális fővárosi csapat elleni meccset követően lehet majd ünnepelni. Ezért nem csoda, hogy amíg az utcán a stadion felé mentem, nem csak kolozsvári ismerősökkel találkoztam. Hanem ahogy hajdanán: más városokból is érkeztek szurkolók ünnepelni, akik már messziről széles mosollyal üdvözöltek.
A járványügyi előírásoknak megfelelően nem lehetett teltház: utoljára a 2019-ben szerzett aranyérmet sikerült szurkolók előtt ünnepelni. A rendelkezéseknek megfelelően
Az egészet fokozta a szervezők leleményessége, ugyanis kezdés előtt a játékosok az öltözőből egyenként érkeztek a pályára egy róluk szóló rövid felvezető után (ezúttal a hangosbemondó is elemében volt), amelyet természetesen a közönség tapsa követett.
A mérkőzés sem alakulhatott jobban, hiszen a 2–0-ás végeredmény (a rengeteg kihagyott ziccerről, tizenegyesről nem is beszélve) mindent elmond. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a vendégcsapat a cserejátékosokkal és hiányos stábbal érkezzen a kincses városba.
Amúgy
nem hiányzott a mexikói hullám és a folyamatos Bajnokok, bajnokok! kiáltás sem. Mint ahogy a mérkőzés végén az egész CFR-csapat díjazása, a román profi labdarúgóliga (LPF) himnuszának eléneklése és az elmaradhatatlan tűzijáték, valamint konfetti.
Persze a kommentátorok csupán 1500 vagy 2000 szurkolót láttak a stadionban, hiszen a vasutascsapat táborát folyamatosan jelentéktelenné kell tenni, a román sportújságok ma már inkább – mint ahogy az elmúlt tíz évben mindig – az FCSB tulajdonosával és a fővárosi csapattal foglalkoztak többet, egyes „szakemberek” pedig a kolozsvári klub óriási tartozásairól, az edző távozásáról, a játékosok szétszéledéséről és a csapat esetleges gyengüléséről akarja meggyőzni a közvéleményt. Mint ahogy tavaly…vagy tavalyelőtt…vagy azelőtt.
De hát ahogy lenni szokott: a kutya ugat, a karaván halad. Jelen esetben sokan irigykednek, a CFR pedig zsinórban az ötödik bajnoki címe felé halad.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!