
Uniter-díjat kapott nemrég Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. Az ördög próbája című, Radu Afrim által rendezett előadásban nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb női mellékszereplő díját. Elismerésről, díjról, szerepről, színházról, hivatásról beszélgettünk.
2015. szeptember 11., 16:502015. szeptember 11., 16:50
– Másképp ébred reggel az Uniter-díjas színésznő, mint korábban?
– Ó, nem. Nagyon hamar elmúlik az eufória, amit az ember ilyenkor érez. Kétségtelenül nagy ajándék, örülni kell neki néhány napot, de semmi nem változik, van már itthon egy Uniter-díjam.
– De a telefon azért a szokásosnál többször csörgött?
– Az is egy napig tart, aztán lejár az ideje. De szívemből kívánom sokaknak, hogy az érzés közelébe kerüljenek, mert tényleg nagyszerű átélni, hogy senki nem vonja kétségbe: ezt a díjat én megkaphatom. Nagyon meglepett, ahogy Bukarestben, a gálán viszonyultak hozzám: elképesztő mennyiségű ölelést, szeretetet, nyitottságot, odafordulást kaptam, kézről kézre adtak egymásnak a kollégák.
– Milyen mércét állít a továbbiakban ez a díj?
– Kisebb csodának tartom: nem akarom magam azzal terhelni, hogy megszabjam, ezután mennyi felelősséget ró rám a díj. Mikor jelöltek rá, azt hittem, valami tévedés történt. Azt gondoltam, egy ilyen díjért az embernek a vérét kell adnia. Ez a munka pedig arról szólt, hogy végig szórakoztunk, huncutkodtunk, kacarásztunk öt hetet. Nem éreztem nagy erőfeszítést.
– Az ördög próbája attól különleges előadás, hogy kollektív improvizációból épült. Ez a most díjazott „kétarcú” figura hogyan alakult ki?
– Radu Afrim felvázolta az alapötletét: egy vidéki újgazdag milliomos fickó születésnapot szervez a kisfiának, ahol felléphetnek jelentkezők. Annyit mondott, hogy az előadás három részből fog állni, lesz egy castingszervezés, aztán maga a casting, utána egy show-műsor. Kérte a társulatot, hogy gondolkodjunk, ki mi szeretne lenni ebben a darabban: mindenki előállhatott a saját karakterötletével. Kollégám, Galló Ernő már kitalált magának egy szerepet, amikor én még csak üldögéltem a próbateremben. Afrim egyszer csak azt mondta nekem: állj, te leszel az Ernő felesége! Egy asszony, egy vidékről felkapaszkodott butácska nő, aki drukkol a férjének. Nézzük meg, mi lesz belőle.
– És mit gondolt, hogyan kellene kinéznie, milyen jelmezbe kell bújnia egy ilyen nőnek?
– Ez nagyon hamar eldőlt, mielőtt bármit gondoltam volna, készen voltam. Csodálatos jelmeztervezőnk, Cristina Milea egyetlen éjszaka elkészítette azt, amivel más hetekig bajlódik. Csak rám nézett és elkezdett kitömni, hogy minél testesebb legyek, aztán lementünk a jelmeztárba és pillanatok alatt kiválasztotta a kosztümöt. Nagyon ízléstelen fehérnépet csinált belőlem. A külsőt még megtoldotta az akcentusom, meg kacarásztam is hozzá.
– De egyszer csak jött az átváltozás Sandra Bullockká...
– Egyik este üldögéltünk, és gondolkodtam, hogy a végén kellene valami meglepetés. Aztán odamentem a jelmeztervezőhöz és megkértem, hogy, az egész jelmezt – amivel órákat dolgozott –- tömésestül, mindenestül vágja ketté, hogy egyszer csak ki tudjak lépni belőle.
–És akkor, hipp-hopp, ott állt előttünk a bombázó titkos ügynök.
– Ehhez kellett még egy avokádó is, amiből kinőtt egy lehallgató készülék.
– Fontos momentuma a jelölésnek, hogy ki rendezte az előadást?
– Radu Afrim mindenképpen olyan név a szakmában, akinek az előadásait számon tartják. A bukaresti szakemberek még emlékezhettek rám, mert évekkel ezelőtt megnézték a 20/20 című előadást, amit a nagyhírű Gianina Cărbunariu rendezett. Az ördög próbáját is láthatták korábban Bukarestben. Az az igazság, hogy ilyen körülmények kellenek ahhoz, hogy az embert kövessék a szakemberek és jelöljék is.
– Melyik típusú rendezőt szereti? Aki vezeti a színészt, vagy aki hagyja kicsit önállóan is menni az úton?
– Imádom, ha jól vezetnek. Nagyon kevesen tudnak jól vezetni, Afrim ilyen, ő tudja, mit miért tesz. Az ördög próbájában például rögtön éreztem, hogy féktelen vígjátékot akar csinálni. Nála hátra tudok dőlni, mert biztonságban érzem magam. Tudom, hogy olyan fajta ízléstelenségbe nem visz bele, ami ellen a színészbelsőm tiltakozna. Gianina Cãrbunariunál ugyanezt éreztem. Sajnos előfordul olyan is, mikor egy rendezőtől meg kell kérdezni, mit is akar a választott darabbal elmondani, mit akar az adott művel kezdeni. Ez nagyon kínos. De olyan is van, hogy az ember az instrukcióknak valamiért ösztönből ellenáll. Ha ezt érzem, tudatosan kezdem figyelni a rendezőt, hogy miként instruálja a többieket. Ha próba közben látom, hogy minden instrukciója pontos, akkor tudom, hogy velem van a baj. Akkor lazítom az ellenállásomat, és „alámegyek”, mert látom, jó kezekben vagyok.
– Tavaly beválogatták a TIFF Tízen a filmért elnevezésű projektjébe. Milyen gondolatokat ébreszt egy színházhoz és társulathoz szokott színészben a filmezés lehetősége?
– Nem gondoltam, hogy valaha is a filmezés közelébe kerülhetek, s hogy ebben a lehetőségben gondolkodjak. Azt hiszem, hozzám hasonló színészekből még jó néhány van, olyanok is, akik jól tudnak románul. Vannak helyzetek, mikor az ember megérzi a határait.
– Amolyan színházcsináló embernek érzi magát?
– Azt hiszem, az vagyok. Nagyon hamar rájöttem: nem biztos, hogy nagyokat kell harcolni, inkább be kell épülni egy szűkebb lokális környezetbe, ahol az ember változtatni tud valamit. Ha naponta csak egyetlen millimétert halad is. Ahol vagyunk, szerintem ott kell naponta jól és pontosan végeznünk a munkánkat. Én a színházra építettem az életemben mindent, anélkül, hogy erről tudtam volna. Van, aki a családjára épít, a gyerekeire, van, akinek sok pénze van, aztán olyan is, aki semmit nem csinál. Ha számvetést készítek, rájövök, észre sem vettem: számos döntést úgy hoztam meg, hogy a színház volt az első helyen. A munka volt számomra mindennél fontosabb.
– Mostanában is így van ez?
– Korábban másként zajlottak a dolgok. Régebben vehemensebben álltunk a szakmához, sokkal feszültebben viselkedtünk. Vadabbak voltunk. Többet teoretizáltunk a színházról, és többet is ittunk a büfében. Mára az energiánk kevesebb lett: ha újra neki kéne állni, nem tudom, lenne-e elég erőnk hozzá. Azt hiszem, a mi generációnknak talán sikerült bejárnia egy utat. Önazonosabbak lettünk, és talán hatékonyabbak is. Korábban is tettük mi a dolgunkat. Volt itt tíz évvel ezelőtt egy olyan Bodor Viktor rendezte Boldogtalanok, amit Uniter-díjra jelöltek, de csak úgy tudtuk elvinni az előadást Budapestre, hogy a költségekre mi, színészek összedobtuk a pénzt.
– Az utóbbi években Marosvásárhelyen született több Uniter-díjas előadás és egyéni díj is. Milyen álmok megvalósítása jöhet ezek után?
– Nagyon szeretném, hogy hosszú távon minőségi szakmát tudnánk produkálni. Jó lenne, ha egészséges mentalitást tarthatnánk fönn. Ezért színészként is folyamatosan dolgozni kell, de legalább olyan fontos, hogy mint emberek, kollégák hogyan viszonyulunk egymáshoz. Hogyan védjük egymást, mennyire vigyázunk egymásra.
Egy „mini nyugdíjjal” indult Balin, dán repülőjegy-lemondással folytatódott, és végül Ausztráliában kapott új irányt a sepsiszentgyörgyi fiatal házaspár története.
A március elején megszokott átlagokhoz képest néhány fokkal melegebb, enyhe, tavaszias idő várható az előttünk álló hét napban; csupán az éjszakai hőmérsékletek süllyednek fagypont alá.
Szabó Szilárd táncpedagógus-koreográfus feleségével, Németh Ildikó néptáncművész-oktatóval a Fejér vármegyei Tordason lakik. Az erdélyi táncok kiváló ismerőjeként és oktatójaként a házaspár gyakran megfordul Erdélyben is. Velük beszélgettünk.
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
A méhészetből származó jövedelmének jelentős részét szenvedélyére fordítja egy hármasfalusi gazda: több mint egy évtizede régiségeket gyűjt, és otthona egyik szárnyát valóságos kiállítótérré alakította.
Egy gombolyag fonal, csendes téli esték és nemzedékeken át öröklődő tudás – innen indult, mára pedig saját, szeretettel teli alkotói világgá formálódott. A horgolt figuráktól Szabó Anita beszélt az Erdélyi Naplónak.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
Miközben az éjszakák még téliesen fagyosak maradnak, péntektől látványosan melegednek a nappalok, hétvégére akár 15 °C-os csúcshőmérséklet is várható. A tavasziasan meleg időjárás kitart a jövő hét első felében is.
Csapatmunkára és kommunikációra épülő, intenzív és figyelemlekötő játékra számíthatnak azok, akik a Szatmár Megyei Múzeumban járva „lemerészkednek” a pincébe is. Itt ugyanis Románia első, nemrég újranyílt szabadulószobája fogadja őket.
Folyamatos lehűlés, valamint esőben, havasesőben és hóban gazdag csapadék jellemzi az előttünk álló hetet. A télies hidegek elmúltával a jövő héttől számíthatunk enyhülésre.
szóljon hozzá!