Hirdetés

Sztárok, bohócok, irodalommaraton

•  Fotó: Kádár Hanga

Fotó: Kádár Hanga

Tobzódtunk programokban a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, bőven volt, amiből válogatni a mondén és családias események közt. Igen jó hangulatú rendezvényekre jutottunk el, és persze többször benéztünk a könyvvásárra is. Hallottuk Méhes György fia, Nagy Elek fontos bejelentését is a magyar főkonzulátuson, írjuk alább a részleteket.

Botházi Mária

2016. május 20., 21:572016. május 20., 21:57

Tanítványaimmal, nyolc feltűnően csinos egyetemista lánnyal érkezem a péntek déli verőfényben a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre – mindannyian a szakmát gyakorolni jövünk, én ehhez a kisriporthoz gyűjtök anyagot, ők a közös szakóránkra teszik ugyanezt. A Varró Dániel közönségtalálkozóját céloztuk meg, ám igen nehéz odáig eljutnunk, gyanútlanul ugyanis a Fogoly utca elején térünk be a rendezvényre és az utca másik végén áll a színpad, rajta már feltehetően a költővel. Ám a lányokat két gólyalábas bohóc – ők egyébként a rendezvény közönségének kedvencei – rajongással kezdi szórakoztatni, roppant jópofák, esetlenül varázsolnak, lufikból szívet tűrögetnek, telefonszámcserét is kilátásba helyeznek, tényleg szórakozunk, közben próbálunk araszolni, de mindig muszáj kacagni, nehezen haladunk.

Aztán valahogy csak elevickélünk Varró Dánielhez, aki persze már jól benne van a beszélyben, a közönségből fel-feltör a nevetés. Olyan jó most itt lenni, a 15. századi várfal tövében elnyúló Fogoly utca olyan jókedvű, olyan csöndesen és megkapóan zsongó, valahogy mindennek örülni kell, a péntek délnek, a napsütésnek, az ismerős arcoknak, az előttünk álló programok izgalmának. Varró Dániel Molnár Györggyel, az Eszterlánc Mesezenekar gitárosával közösen van színen, aki megzenésített verseiből ad elő. Mármint a Varró Dánieléből, persze, aki a szép számban összesereglett gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szól, és nem csak verseket hozott, vele a Túl a maszat hegyen is és Nők Lapjás tárcáiból is néhány. Sok mindenről beszél, például arról, hogy szerelmes típus, így a versírás gyakran segítette őt a női szívek meghódításában: most már persze szíve csak egyetlen nőé, akiért – azt mondja – költészetileg többet is tehetne. Elhanyagolta ugyanis kissé a házastársi lírát, amióta megszülettek a fiúk, Misi, Jancsi és Béni. Költészetének hangsúlyai áthelyeződtek, így születtek meg mondókás könyvei, az Akinek a lába hatos meg az Akinek a kedve dacos. De – ezt már mi mondjuk – nincs az a házastárs, aki bánná a felnőtt lírát, ha párja tollából két ilyen kötet születik: láthatóan a jelen lévő gyerkőcöknek ismerősek az altatók, mondókák, limerikek, sőt egy másodikosforma fiú fesztelenül felszól a színpadra, hogy ők az autós limerikeket saját hatáskörben továbbírták a tanító nénivel, el is mond néhányat, az osztálytársai is csatlakoznak. Sokadjára nevetünk.

Csak lazán

Ez a közös lét és fesztelenség a teljes könyvhetet áthatja, a rendezvény erőssége inkább programjaiban, mint könyvkínálatában rejlik. A megkérdezett látogatók meglehetősen szegényesnek és drágának tartják a könyves felhozatalt, többen a nagyobb árkedvezményt hiányolják, mások jóval több kortárs magyar irodalomra számítottak, amikor betértek. „Amikor ilyen drága a könyv, csak azt veszed meg, amit biztosan elolvasol” – mondja valaki a standok között. Persze kérdés, hogy kit mi érdekel: erdélyi kiadók és könyvterjesztők vannak jelen, a Fogoly utca egyik oldalán sorakoznak a könyves standok, a másik oldal a régiség és csecsebecse árusoké. Láthatóan a gyerekkönyvek jól fogynak, a gyerekkel érkező szülők – márpedig ők szép számmal vannak – áldoznak gyermekirodalomra, nem ritkán a lurkókkal folytatott, nem kifejezetten kétoldalú és kiegyensúlyozott tárgyalások eredményeképp.

A bőség zavarában

De határozottan nem a vásárjelleg volt az, ami megadta az ünnepi könyvhét alaphangját Kolozsváron: programjai ugyanis rendkívül mozgalmasak, fiatalosak, szerteágazók voltak idén. Tobzódni lehetett a kínálatban, egyszerre több olyan esemény is akadt, amin feltétlenül részt szeretett volna venni az ember. A Varró Dániel-találkozót rövidnek találó egyetemista lányok például slam-poetry workshopra igyekeztek tovább, de azelőtt este Marosán Csaba-rajongókként és Méhes György meséken felnövőkként többen is elmentek Marosán Csaba Méhes-centenáriumi irodalmi estjére, és az esti koncerteket – Jazzybirds, Byealex és a Slepp, Bagossy Brothers – sem hagyták ki. A gyerekkönyveket vásárló szülők java része a gyerekprogramokra érkezett: ParaFabulákra a Váróterem Projekt előadásában, az Aranyszamár Színház és a Babóca Bábszínház gyermekszínházi előadására, az Életfa- és Meskuckó-programokra.

A felnőtteknek könyvbemutatók, közönségtalálkozók, beszélgetések és ünnepibb előadások egész sora jutott: a közönségtalálkozón a sztármeghívottal, A kitömött barbár című méltán rendkívül népszerű regény szerzőjével, Péterffy Gergellyel meglehetősen kevesen vettek részt, igaz, zsúfolt ház kevés eseményt jellemzett. Viszont érdeklődő azért mindig jócskán akadt, legyen az akár Király László A Bethlen bástya dallama, Hulej Emese Egy Teleki gróf Afrikában, Fekete Vince Vak visszhang, kabai lóránt Semmi szín, Csider István Zoltán Rendrakás című kötetének a bemutatója vagy a Szilágyi Domokos-megemlékezés az Öregek könyve negyven éve és új, kétnyelvű kiadása kapcsán. Szintén hangulatos beszélgetésekre került sor ismert és elismert erdélyi szerzőkkel, köztük Magyari Tivadarral és Farkas Wellmann Endrével.

A rendezvény egyik idei főtémája volt Tamási Áron közösségi szerepvállalása az író halálának 50. évfordulója apropóján – Tamási-emlékkonferenciát is szerveztek, ahol Láng Gusztáv irodalomtörténész is előadást tartott. Mint Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a megnyitón bejelentette, a Kolozsvár Társaság díját idén Láng Gusztávnak adományozták, aki pályafutását Kolozsváron kezdte, évtizedekig volt itt egyetemi tanár. Láng „könyves ember”, mondta Kántor, többek között neki is nagy szerepe volt abban, hogy sajtó alá rendezték Dsida Jenő összes versét.

Alapítvány Méhes Györgyről

Ha a házak telítettségét nézzük, azt kell mondanunk, az idei sztárszerző egyértelműen Méhes György (1916–2007) volt. A centenáriumi megemlékezések – a már említett est és egy későbbi, a magyar főkonzulátus szervezésében – valódi mondén események voltak, ahol Méhes György fia, Nagy Elek és lánya, Sárkány-Nagy Erzsébet is részt vett, s emellett erdélyi és magyaroszági köz- és kulturális életünk jeles személyiségei. No, és persze az író mindmáig lelkes közönsége, amely örömmel hallgatta a visszaemlékezéseket, a felolvasásokat a szerző műveiből.

A végére hagytuk Nagy Elek afőkonzulátuson tett, súllyal bíró bejelentését, hogy Méhes Györgyről elnevezett alapítványt hoznak létre 100 millió forint nagyságrendű hozzájárulással, amely irodalmi ösztöndíjakrévén a fiatal írók-költők munkáját támogatja, illetve Méhes György írói hagyatékát ápolja majd.

A könyvhét rendezvénysorozata a hagyománnyá lett, Hangzó Csoda elnevezésű közösségi versmondással ért véget, ezúttal Szilágyi Domokost szavaltak az irodalomkedvelő kolozsváriak. Örömteli, eggyé kovácsoló rendezvény volt ez is a Fogoly utcai színpadnál, ezúttal már a néha eleredő esőben, színes ernyők és esőkabátok alá húzódva a tavaszi alkonyatban.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

„Odaállt a résre”, gyarapodott és erősödött az idén 30 éves Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Lépésről lépésre Isten igéjének a fényében próbál előre haladni a megalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség, amelyben Rácz Ervin Lajos lelkipásztor szerint megpróbálják összehangolni a generációkat.

„Odaállt a résre”, gyarapodott és erősödött az idén 30 éves Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
Hirdetés
Hirdetés