Székelyföld: túl a kétszázadikon

– Talán a Székelyföld a romániai magyarság egyik legsikeresebb kulturális folyóirata. Mi ennek a sikernek a kulcsa?

– Talán az a leghelyesebb, ha nem én dicsérem magunkat, hanem idézem egyik kedvenc kolozsvári tanáromat, aki azt mondta, hogy azért szereti a Székelyföldet, mert „szakmailag kifogástalan, és el is lehet olvasni”. Ebből az dézetből számunkra az „el is lehet olvasni” kitét a legfontosabb: nálunk igenis számít, hogy egy irodalmi, történelmi vagy néprajzi tanulmányt az is el tudja olvasni, akinek nincs doktorátusa az illető szakágban.

– Mitől igazán székelyföldi a Székelyföld folyóirat? Szerzők, témák, esetleg más adja meg a jellegét?

– A folyóiratot annak idején (1997 végén) épp azért hívták életre, hogy legyen fóruma a székelységgel foglalkozó szerzőknek. Hál’istennek bőven van még mondanivaló velünk kapcsolatban – a székelység múltját, jelenét és jövőjét illetően egyaránt.

– Nem tartanak a folyóirat egyfajta gettósodásától – gondolok itt elsősorban a „Székelyföldbe zárva” esetleges helyzetére...

– Ezek szerint Mikszáthnak is aggódnia kellett volna, amikor a „tót atyafiakról” vagy a „jó palócokról” akart írni! És Krúdynak is aggódnia kellett volna, amikor nyírségi témákat választott! Sőt, García Márqueznek is aggódnia kellett volna, amikor folyton „kolumbiai” témákkal bíbelődött! Ne vicceljünk: ha valaki komolyan teszi a dolgát, az soha nem jelenthet bezárkózást, feltéve, persze, hogy minőségi munkát végez.

– Túl a 200. lapszámon is, hogy látja: inkább az értékmentés vagy az értékteremtés a lap küldetése, esetleg egyformán mindkettő?

– Ha egyszavas választ kell, akkor: mindkettő! Olyan sok „hatás” éri manapság az olvasót, hogy nem árt egy kicsit az „ízlésével” is foglalkozni. Természetesen ezt nem szájbarágósan, nem a képébe mászva kell tenni, hanem közvetve: olyan írásokat, olyan fiatal szerzőket kínálva elolvasásra, ami egyszer még az olvasó javára válhat.

– A kolozsvári lapbemutatón felmerült már a 300., sőt a 400. ünnepi lapszám lehetséges témája is. Az egyre kevésbé papíralapú világban mit gondol a Székelyföld folyóirat nyomtatott változatának jövőjéről?

– Sokan állítják, hogy a magyar irodalom elsősorban folyóirat-irodalom. Nagyon sok magyar folyóirat van, az tény, de egyik nem feltétlenül hasonlít a másikra. A Székelyföldnek viszonylag sok előfizetője van, én tehát sajnálnám, ha visszaszorulnánk valami internetes tárhelyre. A kollégák/munkatársak nyilván ugyanazok maradnának, mint most, de az online folyóirat már nem az lenne, mint a mostani Székelyföld, nem beszélve arról, hogy az olvasóközönségünk is megváltozna. Nagyon sok olyan előfizetőnk van, aki már a kezdetektől olvassa a lap nyomtatott verzióját, nem lenne tisztességes részünkről, ha ezeket az embereket az online-ra való „átkeresztelkedésre” kényszerítenénk…

Jubileumi és őszinte
A Székelyföld kulturális folyóirat 200. számában a Székelyföld-díjasokat kérte fel a szerkesztőség, hogy verset, karcolatot, naplójegyzetet, szerelmi vallomást, anekdotát, csujjogatót, reklámszöveget írjanak a Székelyföldről mint történelmi-földrajzi-kulturális-politikai régióról. Így közel hatvan szerző tollából született írásokat olvashatunk névsor szerint Adorjáni Pannától Zalán Tiborig, illetve Bodor Ádámtól Szőcs Gézán át Markó Béláig. A májusi, jubileumi lapszámot Budapest és Csíkszereda után Kolozsváron is bemutatták. Ez utóbbi helyszínen a kincses városban és környékén élő Székelyföld-díjasok mondták el, hogy számukra mit jelent Székelyföld, illetve mit gondolnak az ünnepi lapszámról.
Benkő Levente újságíró-publicista „kétszuszra” olvasta el a lapszámot. Szerinte Lövétei Lázár László ötezer karakteres írásra vonatkozó kedves kérését egyszerűen nem lehetett visszautasítani. „Olvasva a megjelent anyagokat hol nyerítettem a nevetéstől, hol a könnyem kicsordult. Ezt mindenféle pátosz nélkül mondom” – vallotta be Benkő Levente, aki szerint az a jó a kétszázadik lapszámban, hogy nagyon őszinték az írások, mivel a szerzők felhagytak mindenféle szakmai beidegződést és sablont.
„Próbáltam reflektálni valamilyen többé-kevésbé őszinte móduszban arra, hogy mit jelent számomra a székely identitásom és Székelyföld. A magam részéről avval a konklúzióval maradtam, hogy az én identitásom lokálisabb jellegű, Vlahiþai vagyok, ezt büszkén mondom akárhol” – fejtette ki Demeter M. Attila filozófus a jubileumi Székelyföldben megjelent írásáról.
Egyed Emese költő-irodalomtörténészt – aki Bodos felé, Bodosban címmel közöl verset a kötetben – Bodor Ádám feltételes mondata állította meg az időben. „Ahogy elkezdi az álmodozást és Székelyföld egy valóságosan is megjelölhető helyét a vágyak netovábbjaként határozza meg, aztán pedig rögtön be is csapja, hogy »de nincs«” – vallott Egyed Emese, aki filozófus-költő-író testvérével, Egyed Péterrel meg is egyezett abban, hogy ők mindenképpen Bodosról kell írjanak. „Ez annyira igaz, hogy időközben megjelent édesapánk könyve, amelynek a címe Bodos. Ez a falu egy szimbólum az életünkben – én például ott fogok fűszállá változni. Jelképe egy jobbik magunknak, a megismerésnek egy nyelve. De ne válasszuk el olyan élesen a dolgokat, Kolozsvár egy székelyföldi alternatíva is” – utalt székelyföldi, de Kolozsváron élő barátaira, tanáraira és tanítványaira az irodalomtörténész.
„A lapszámot olvasva az a kép jutott eszembe, ahogy az acélműhelyben a fémforgácsból összeáll egy érdekes rendszer. Lehet, hogy meg lehetne találni azokat a szinopszisokat, amelyek révén a Székelyföld és a belső tájegységeiből jövő emberek összekapcsolódnak. Nekem Erdővidék, Alsóháromszék és abban Bodos függ össze” – mondta el Egyed Péter filozófus-költő-író.
Király László költő-író szerint a kétszázadik lapszám szerzői csapatának névsora világosan jelzi, hogy milyen erővel van jelen a Székelyföld a Székelyföldön és azon kívül is. „Félelmetes dolog a kétszázas szám, ezt már nem lehet kitörölni sehonnan. A folyóiratnak van saját elképzelése és nem kell a szomszédba menjen ötletekért. Büszke vagyok, hogy tagja vagyok annak a nemes társaságnak, akik szerepelnek a lapszám oldalain és remélem, hogy minél tovább fog tartani az együttműködés” – zárta szavait Király László.
Lövétei Lászár László, a folyóirat főszerkesztője szerint „mindenkinek tetszik ez a kétszázadik, félig meddig ünnepi lapszám. Az »egyszerű«olvasónak azért tetszik, mert nagyon szép és sok fontos ember szerepel benne, aki szépeket ír, a lapszámot pedig olyan ügyesen lehet olvasni, mint a Libertateát vagy a Blikket. Balázs Lajos tanár úrnak pedig azért tetszett, mert szerinte olyan, mint egy szellemi kaláka. Ő rögtön hozzá is tette, hogy nem kér honoráriumot, tudniillik a kalákáért nem szoktak pénzt elvenni. Oláh Sándor társadalomkutató szerint ötven év múlva mentalitástörténeti kuriózum lesz ez a lapszám.” Akárhogy is legyen, a Székelyföld kétszázadik lapszámát igazán érdemes kézbe venni. Mint ahogy a folyóirat eddigi és ezt követő kiadásait is. Isten éltesse a Székelyföldet, minden értelemben!