Minden éjjel egy utazás

Electric Castle: nemcsak egy átlagos fesztivál. Ezrek számára olyan néhány nap az évből, amely egyre inkább hozzájuk nőtt. Jómagam az elmúlt évek egyik legjobban sikerült rendezvénysorozatának mindenikén ott voltam. Valahol már fájna, ha el kellene engednem.

Idén érdekesen, teljesen újszerűen történt a fesztiválozás. Először költöztem haza az egyetemről a nyári vakációra, költözés közben négy nap a Bánffy-kastélyban. Budapestről érkeztem, ahonnan magammal hoztam kollégiu­mi szobatársaimat is. A „fesztivál” első napja nekem a szerda volt, Kolozsváron élő barátaimnál töltöttem az éjszakát, és ezzel nem voltam egyedül. Heten gyűltünk össze a Donát-negyedi lakásban, másfél, közösen eltöltött napon át előre örültünk a közelgő eseményeknek. A szomszédokra való tekintettel kifejezetten csendesen – már amennyire lehetett. Hogy nem hangoskodtunk, az tutti. Ennek ellenére az egyik szomszéd másnap kihívta ránk a rendőrséget. Egyikünk sem értette, miért. A rendőrök sem. Miután a szomszéd sem tudott válaszolni a kérdésre, hogy mi rosszat is tettünk, a rendőrök jó szórakozást kívántak a fesztiválhoz, és távoztak. Így egyenlít az élet: bunkó szomszéd, jófej rendőr.

Iszapbirkózás és partiélmény

Bonchidán a főúttól a kastélyig araszolt a sor, közben ömlött az eső. Erős kezdésnek tűnt, vártuk, hogyan alakul a nap. Másfél óra után sikerült is megfeneklenünk az autóval egy kisebb tó méretű pocsolyában. Odabent bokáig érő sár mindenhol. Első utunk a kastély istállójába (The Stables) vezetett, amely ekkor – bár bulizó helynek szánták– épp menekülttáborhoz hasonlított. A falak mentén, a terem közepén, az oszlopok körül bőrig ázott emberek igyekeztek szárítgatni ruháikat, vagy csak egyáltalán száraz helyen lenni. Félóra múlva elhagytuk a helyet, és nekivágtunk az esős fesztiválnak. Már lemaradtunk három nagyszínpados (Boiler) koncertről, a Monophonicsról, az Asian Dub Foundationről és a Parov Stelar Bandről. Semmi baj. Láttunk helyette „iszapbirkózó” részegeket, akik mintha tetőtől talpig csokoládéba lettek volna burkolva. Később bekeveredtünk Fatboy Slimre, aki erősen kezdte fellé­pését, de hamar átment jellegtelenbe, úgyhogy ki a faluba, hogy ne fesztiváláron igyunk meg egy sört. Meglátogattuk a Silent Dance sátrat, ahol fülhallgatós bulikat tartottak, három csatorna közül lehetett választani. Azért volt kiemelten jó aznap este, mert nem ragadt bele az ember cipője a bokáig érő sárba, a sátor biztosított az eső ellen. Az estét a reggae színpadnál zártuk (The Roots), ahol Jah Shaka fantasztikus hangulatot teremtett kellemes roots reggae és dub zenéivel. Mondanom sem kell, hogy nem állítottunk sátrat, mentünk vissza Kolozsvárra aludni.

A második nap első meghallgatott fellépője Mad Professor, a brit dub egyik legendás alakja volt, MC Brother Culture közreműködésével újra felemelő hangulatba varázsolta a reggae-kedvelőket. Ezután A Skillz és Krafty Kuts zenéjére roptuk, ismét rendesen megtáncoltattak, a Red Bull Music Academynél Maya Jane Coles keverte a minimalt meg a house-t. Időközben szépen el is kezdett virradni, ami ilyenkor nem az ébredés idejét jelzi, hanem a lefekvését. Jöhetett az első „éjszaka” a sátorban. Délig, amikor már elviselhetetlenné vált a meleg. Irány a zuhanyzó. Az idén háromszor akkora kempingbe valamiért ugyanannyi tusoló fülkét raktak, mint a tavalyiba, ami hosszú sorokat eredményezett, a hideg víz azonban végül kellemesen felfrissített.

Egy kis erdei babzsákokon való pihengetés, illetve oxigénbározás után leültünk a Notes&Ties Orchestra koncertjén szimfonikus zenét hallgatni. Mert az Electricen ilyen is van. Később a Dub Pistols ska muzsikájára táncoltunk, akik már szinte hazaiaknak számítanak, hiszen a fesztivál mindhárom kiadásán felléptek. Az egyik leginkább várt együttest, a Rudimentalt néhány szám után otthagytuk, kifejezetten gyenge tinglitanglit produkáltak. Egy kis malomban (The Mill) való partizás után átmentünk a reggae színpadhoz, ahol a számomra legjobbnak ígérkező Radikal Gurura várva belehallgattunk a szintén elég jó Iration Steppas&Danman koncertbe. Aztán kezdődött az őrület: a Radikal Guru és Son of Selah általam eddig még nem tapasztalt bulit hoztak az Electricre. A nagyon erős psycho dubok reggae lüktetése és mellszakító basszusai az MC mély hangjával közösen méltán tették életem egyik legjobb partiélményévé ezt a hajnali bulit. Nem is kellett aznapra több.

Buli a napfelkeltében

Az utolsó napon jó kis „reggeli” után elhatároztuk, kipróbáljuk az Oculus Riftet. Ez olyan „szemüveg”, amely révén szó szerint a virtuális valóságban találjuk magunkat. A fesztiválon egy hullámvasút szimulátorral mutatták be ezt, amelyhez mozgó szék is tartozott, valóságos hullámvasútélményt biztosítva. Az utolsó éjszakának különösebb preferenciák nélkül vágtam neki. Nem volt semmi olyan, ami kiemelten fontos lett volna, először a headliner, a The Prodigy koncertjén buliztunk volna, ha meg lehetett volna mozdulni. Erre azonban a tömeg közepén levő pogót leszámítva sehol sem nyílt lehetőség, úgyhogy a felénél ki is mentem, számomra élvezhetetlen volt. Később a reggae színpadnál jungle és dancehall partin roptuk, majd átmentünk a nagyszínpadhoz Dub Phizixre, aki gyomorszaggató basszusaival és MC Strategy közreműködésével szintén megmutatta, mekkora erő van az elektronikus ze­nében. Később meglátogattuk a Silent Dance-t, majd a fesztivál zárásaként Worakls zenéjére buliztunk a napfelkeltében. Az idei Electric Castle-t abszolút megkoronázta ez a buli. Reggel nyolc után végül már csak a pakolás és a hazaút maradt. Vagy a Booha Mansion afterpartyja.

Az Electric Castle Festivalon minden éjjel egy utazás. Különböző „helyekről” indulunk, különböző „helyekre” érkezünk, különböző módokon „utazunk”, miközben zenék közt járunk-kelünk. Van délutáni, esti, éjjeli, hajnali és reggeli zene, és ezekhez mindig akkor érkezünk meg, amikor kell. A különböző hangulatú és stílusú zenék jelentik a különböző „helyeket”. És ezek között megéri utazni.

Hangulat, ahogy megéled

Elektronikus és instrumentális zene, hangulatkontroll, underground és mainstream világok. A sepsiszentgyörgyi Dobricza Szilveszterrel, Frantickel beszélgettünk a DJ-zésről és a fesztiválról.

– Milyen műfajú zenékkel foglalkozol elsősorban, miket keversz?
– Elsősorban elektronikus underground zenéket keverek, de nemcsak: főleg funky, drum and bass, breakbeat, techno, deep house és goa. Elég széles skálán mozgok, azt teszem, ami paszszol a vibe-hoz.
– Ezek szerint nem előre összeállított lejátszási listákat viszel egy bulira, hanem a hangulathoz igazítod a zenéket?
– Pontosan, nincs előre összeállított lista, csak a számok vannak meg, és aztán hagyom, hogy alakuljon. Improvizatív jellegű az egész. Persze megvannak azok a számok, amikről tudom, hogy alapbombák, azokat be kell nyomni, de elő­re elhatározott sorrendem sosincs.
– A felsorolt műfajok közül melyik áll legközelebb hozzád?
– Változó, de jelenleg a funky és a deep house áll legközelebb hozzám. És ezeket persze keverem is. Idén funky-breakbeattel indítottam és a funky-house fele haladtam.
– Eléggé sablon, de mégiscsak fontos kérdés: mióta foglalkozol DJ-zéssel, és miért fogtál bele?
– Körülbelül négy éve foglalkozom vele, de inkább hobbi szinten, még nem ástam bele magam igazán. Korábban több éven át gitároztam, nagyrészt autodidakta módon, táborokban tanultam, meg az internetről. Mindig fontos volt a zene, és amikor megszerettem az elektronikus zenét, úgy éreztem, szívesen csinálnám a zenélésnek ezt a részét is, mivel ez a stílus eléggé képviseli a zenei világom. A gitározás azonban a továbbiakban is sokkal fontosabb, mint a DJ-zés.
– Nem először lépsz fel az Electric Castle fesztiválon. Hogyan kaptál meghívást ebbe a rangos mezőnybe?
– Igen, tavaly is itt voltam, mindkétszer a Silent Dance sátorban zenéltem, a meghívást pedig ismeretségen keresztül kaptam. Valahol biztosan hallottak rólam...
– Avatott „fülűként” milyennek ítéled az idei bulikat, a hangulatot – egyáltalán, az idei fesztivált?
– Szerintem a hangulat elsősorban attól függ, hogy te hogy éled meg. Teljesen tudod irányítani. Amúgy meg úgy érzem, hogy a színvonal nem romlott. Talán kicsit több a mainstream fellépő, de ez szükséges ahhoz, hogy fenn tudják tartani az egészet. Viszont ellenpélda, hogy a tavalyi headliner, Die Antwoord sokkal mainstreamebb volt, mint az idei, a sokkal színvonalasabb Prodigy. Nem tetszik azonban, hogy egyre inkább kezd hasonlítani a nyugati fesztiválok­hoz: drágább lett, kicsit felvágósabb. De lehet, hogy ez nem is feltétlenül baj, csak nem annyira otthonos, mint előző években. Az előző két évet inkább magaménak tudtam érezni.