Kultúrák, ha közelednek

Bohémia a Monarchia legvidámabb tartományaként volt ismeretes anno, a huszadik század derekán a cseh nemzet a szabadság iránti vágy bátor felmutatója, Prága pedig az avantgárd, az alternatív művészet egyik európai telephelye. A város ma is vevő minden olyanra, ami a kultúra és a szabadság jegyében történik. A Moldva parti város nemrég a Flying Freedom Festival befogadója volt. Azé a „röpködő” nemzetközi kulturális és művészeti rendezvénysorozaté, melyet 2014 óta évente több alkalommal is megrendeznek különböző helyszíneken. A program közös alkotómunkára vágyó művészeket gyűjt össze, számos műfaj képviselői vesznek részt benne. Prágába Észtországból, Portugáliából, Franciaországból, Mexikóból, Lengyelországból, Magyarországról és Erdélyből érkeztek művészek, hogy alkotásaikat a közönségnek bemutassák, hogy egymással találkozzanak. A programok a város 7. kerületében kaptak otthont, s a résztvevők a kerület karneváljához csatlakozva zárták a rendezvénysorozatot.

A Flying Freedom Festival neve nem ismeretlen az erdélyi olvasó számára, hiszen az elmúlt évben a BÁBU Kulturális Egyesület szervezésében Csíkszeredában is rendeztek ilyen találkozót, és a tervek szerint idén nyáron is ide látogat majd a nemzetközi Flying program. – Hihetetlenül fontos, hogy egymás kultúrájához közelebb kerüljünk. Valójában csak a kultúráján keresztül lehet megismerni egy másik nemzetet – mondja a fesztivál főszervezője Mala Chanvin francia színésznő, aki Toulouse városából települt át néhány éve Prágába. Az első hasonló fesztiválon Lengyelországban vett részt, ahol az összeverbuválódott többnyelvű társaság közös művészeti munkálkodását nagyon hasznosnak találta, ám az emberi kapcsolatok megerősödésének lehetőségeit hiányolta. – Azért találtuk ki ezt a fesztivált, hogy ne csak a színház, a pantomim vagy más művészeti produkció elkészítése, bemutatása legyen az együttlét lényege, hanem az egymás értékeire való odafigyelés is. Ezért az említett lengyelországi élmény után Janko Polak cseh komédiaművész bevállalta, hogy készít egy honlapot, majd megszervezi az első Flying Freedom Festivalt. Erre 2014-ben került sor Prágában, és itt már kialakult egy nemzetközi alkotócsoport, aminek tagjai megegyeztek, hogy mindenki megpróbálja majd a saját hazájába elvinni és ott megrendezni a fesztivált. Deák Réka erdélyi bábszínművész is tagja lett e csoportnak, és tavaly Csíkszeredába hívta meg a rendezvényt.

„Erdélyben ugyan nem sikerült tömegeket behozni a programba – meséli Mala – de ami történt, az nagyon intenzív volt. Lázárfalván az András Mihály vezette Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vendégei voltunk. Magyar táncokat tanultunk, próbatermet kaptunk az előadásunk megrendezésére. Nagy élmény volt, mikor Lázárfalváról átgyalogoltunk Nagytusnádra és az erdőn, mezőn keresztül haladva találkoztunk ottani lakosokkal. Cigánytelepen élőkkel is sikerült megismerkednünk, ami igen érdekes volt, mert ilyen formában még nem érintkeztünk ezzel a kultúrával. A csapat tagjai közül sokan vittük a hangszerünket, és így óhatatlanul kialakult egy kis interakció, közös zenélés a cigányokkal. Forró nyári idő volt, mi mégis frissnek éreztük a levegőt, mindenütt patakokkal találkoztunk, olyan volt az egész, mintha a mennyben lettünk volna. Erdélyben fantasztikusak a fények, rengeteg a ló, a szekér, a kutya. Gyönyörűek a székely kapuk, egy egész más világ, mint amivel eddig valaha is találkoztam. Mintha valami mesébe érkeztünk volna.”

Prága és a fesztivál

Prága 7. kerülete a Hradzsin negyedtől nem messze található, frissen felújított századfordulós palotákkal, bérházakkal teli városrész, itt találtak bemutató helyeket a szervezők. A képzőművészeti egyetem gyönyörű épületével szemben – ahol szobrok és gipszmodellek kukucskálnak ki az ablakon – egy téglaboltozatos pinceklubban rendezték meg Michal Kwiatkowski grafikai kiállítását. A Lengyelországból érkezett művész tárlatán bemutatott tusrajzok ősdolmenekhez hasonló formákat, szerkezeteket idéznek meg. A Stonehenge is eszébe juthat a nézőnek róluk, és a sok útvesztőt kirajzoló struktúrák pedig átjárhatatlannak tűnő labirintusokra emlékeztettek. Mikor ezeket mondtam Michalnak, meglepődött, nem gondolt ilyen monumentális dolgokra, csak szereti a szerkezetes építményeket és azoknak perspektivikus játékát. Ezért is lett A perspektíva határai a kiállítás címe. A tárlat izgalmas élménye mellé finom lengyel vodkát is kapunk. És a tárlatnyitó után ugyanitt koncert következik: Miguel Antonio García Rangel mexikói gitárművész, a latin-amerikai muzsika ifjú virtuóza egy cseh zeneszerző műveit mutatta be. A műsor egy részét már hallottuk, amikor előző este a malajziai és kínai vendéglátóinknál elfogyasztott egzotikus vacsora után ízelítőt kaptunk a mexikói művész zenei repertoárjából is. Ezek az opusok az itáliai reneszánsz zenétől az orosz balalajka muzsikáig számos nemzeti hangulatot befogtak, legalábbis amit gitárral meg lehet pengetni. – Mindig oda megyek, ahova a zene hív – magyarázza Miguel. Most a muzsika éppen Prágába szólította őt, itt tanul egy nemzetközi gitárkurzuson, így került a fesztiválra is.

Egy hangulatos és jól fölszerelt művészeti központba is elvisznek minket, itt készítenek a gyerekek álarcot maguknak a karneválra, de itt tanulnak egyik délután cseh népdalokat és táncokat is a gyönyörű hangú, Lucie Nováková cseh ének- és táncművésztől, aki egyébként bennszülött prágai. Erdélyt Barabás Réka ifjú színművész képviseli a Pufi és pöttömségei című előadásával. Egyszemélyes gyermekszínházában főként a pantomim kap hangsúlyos szerepet. Előnyös műfaj ez, hiszen általa a cseh gyerekekkel nyelvi nehézségek leküzdése nélkül lehet kommunikálni. Pufi több iskolában is nagy szeretetfelhőt hagyott maga után, a lurkók sűrű ölelésekkel búcsúznak a kedves manótól, aki másfél óra alatt észrevétlenül tanította meg őket egy sor egyszerű dologra: többek között arra, hogy milyen jó érzés másokon segíteni, vagy hogy milyen egyszerű a hétköznapokból ünnepnapot varázsolni. Egyik este megismerkedünk Eliise Selisaar designerrel is, kinek hazája Észtország, de most Prágában él és dolgozik. Egész nap elfoglalt, esténként azonban hóna alatt egy kongával érkezik az előadások színhelyére. A Gilgames című előadásban szerepel, ahol szinte mindenki muzsikál valamilyen hangszeren: Miguel Antonio García Rangel akusztikus gitáron, Mala Chanvin klarinéton, Michal Kwiatkowski elektromos gitáron, Barbora Vlasová harmonikán. Eliise az archaikus hangulatot megidézni tudó instrumentum, e különös dob szerelmese, ezt szólaltatja meg az előadásban.

Gilgames, az alapmű

A sokszínű fesztivál alapműve a Gilgames-eposz, amit minden alkalommal feldolgoznak és előadnak a színházi stáb tagjai. Prágában afféle zenés, oratorikus, commedia dell’arte formában teszik meg ezt. Az előadásokat különféle klubokban, kocsmákban tartják, olyan helyeken, ahol egy sör mellett lehet élvezni az efféle alternatív színházat, ahol nem a hősi emelkedettség érzésének előállítása az elsődleges cél, hanem inkább a játék, a mese, a humor megjelenítése, s a történet jelen korban is érvényes vonatkozásainak beidézése. Daniel Viana portugál színész a címszereplő, a párja, Tamara Mafalda Catarino Lopes több női szerepet is alakít. Az előadás pörgős, zajos, ősi kultikus erők keverednek benne kortárs hatáselemekkel.

– Mindig izgatott az ősi hit problematikája – magyarázza Mala –, a Gilgames a világtörténelem első ősi irodalmi műve, eposza, amit valamiért az emberek nem nagyon ismernek. Ismerik az Odüsszeiát meg az Iliászt, de ehhez a sumér mítoszhoz szinte alig nyúlnak hozzá. Talán mert nagyon eltérő attól a kultúrától, amiben az európai ember mozog, de bármilyen furcsa, nagyon is sok ponton érintkezik ez a mű a mi világunkkal. Először idegennek tűnik, de aztán mindenki megtalálja hozzá a maga kultúrájában a kapcsolódási pontokat. Hiszen életről, halálról, szerelemről, barátságról szól. Számos megfejtendő részlet rejlik benne, néha olyan is, amire először nem is gondolnánk. Amikor dolgozunk, a saját nyelvén támad mindenkinek személyes gondolata és sok-sok variáns születik. Az európaiaknak különlegesség ez a mitologikus mű, az arabok számára például nem olyan idegen ez a világ. Az is számít persze, milyen közegbe érkezünk. Ahol színházba járnak az emberek, ott kötöttebben játszunk, így volt ez például Franciaország több településén, a kis lengyel falvakban szabadabban improvizáltunk. Nagy öröm, hogy már létezik a Gilgamesnek román, magyar, francia, lengyel fordítása és jó, ha a néző tudja, hogy az előadást, amit lát, egy több nemzetiségű együttes dolgozta föl, ettől különleges a produkció.

Egymáshoz közelítve

– A világ sajnos arra halad, hogy a különböző kultúrák egyre inkább egymás ellenségeivé válnak, a Flying szervezőinek törekvése mintha ez ellen kívánna hatni – mondom a fesztivál szervezőjének, akinek az a véleménye, hogy a kultúrák összekapcsolódásának mindig a társadalmi, politikai körülmények a gátjai. „Ebben az évben – magyarázza – szociológiai kérdésekkel is foglalkozni kezdünk majd”. Elmondja, hogy hátrányos helyzetű közösségek életével is szeretnének ismerkedni. És úgy véli, hogy a kommunikációval foglalkozó egyetemek kutatóival meg tudná osztani a tapasztalatait ez a többnyelvű, több kultúrájú társaság. „A jövőben többször is szeretnénk egy-egy helyre visszalátogatni. Szokjanak hozzá bizonyos ország bizonyos településén, hogy „már megint jönnek a flyingosok. És már várjanak minket!” – mondja a francia színésznő. Arra törekszünk, hogy legyen élmény már maga a találkozás is.