Jubileumi négykezes nőalakokra és szarvasokra

Pacsika Emília

A szecesszió meghatározóvá lett a mesés Kelettől elszeretett, majd európai arcúra formált stílusú Marosvásárhely építészetében, és úgy tűnik, e formavilág tovább él a helyi kortárs képző- és iparművészetben. A pogány elődök ornamentális jelrendszere is megőrződött Erdélyben, ahol a polgári ízlés korszerűsége és az ősi magyar motívumkincs megőrzésének szándéka szerencsésen ötvöződött a múlt század fordulóján. Hogy ez az együttélés az ezredfordulón is működhet, arra jó példa volt az a kiállítás, melyet a Bernády-ház galériájában rendeztek Hunyadi Mária textilművész születésének kerek évfordulóján, ahol a művész textíliáit férje, Hunyadi László szobrászművész alkotásai is elkísérték.

A meghívón a szellemes fotográfia a Hunyadi házaspárt dédszüleink pózában láttatja, s mintha Hunyadi Mária is ezt a békebeli érzetet örökítené anyagba. Látunk ugyan néhány konstruktív formákban megjelenített alkotást is, de a művek javarészt a jugendstil ölelésében fogantak. Inda-hajlékony, dekoratív nőalakok izgalmas keretekbe, ablakokba helyezve néznek ránk a falakról. Képi igénnyel készült figurális kompozíciók ezek, a művésznek látható célja az ábrázolás, a gondolati tartalom, az üzenet megfogalmazása.

A narratíva mellett azonban hasonló főszereplő az anyag, a materiális szépség is. A főként csomózásos technikával és francia gobelinben előadott elegáns kompozíciókon, a „subázott”, mívesen megszőtt felületeken sokszor fémből készült kiegészítők is megjelennek. Ezek hol ékszernemességgel pompáznak, hol kemény és veretes szerkezetességet kölcsönöznek a puha fonalakból épített műveknek. A bűvölet című fali textilen egy fémből készült gyűrű a főszereplő, amelyet egy gobelinbe szőtt hölgyalak csodál megbabonázottan. A Rabul ejtve című alkotáson keleti kultúrák öltözékét viselő nő tart egy bekalitkázott kék madarat, a kalitka rácsát rézből készítette az alkotó. A Pásztorok című alkotást pedig egy fémpálcákból álló négyzet, mint afféle szövőkeret feszíti felakasztható képpé.

Hunyadi Mária munkáit plasztikus reliefes formák jellemzik, a művész kedveli a természet színeit. Finom „barnabú” lengi át például a Triptichon című alkotás felületeit. A három kép boltíveiben tájrészletek jelennek meg, amelyeknek perspektívába szőtt messzesége szinte vonzza a nézőt a keret mögötti illuzionisztikus térbe. Egy másik alkotáson kékek és rózsaszínek finomlanak össze a habfehér háttérrel. A tenger kincsei című textilobjekt a valós természet anyagát is felmutatja: igazi kagylók rétegződnek a „tengerfenéken”, s a megszőtt hullámok közül elősejlik egy rafináltan elbújtatott sellő teste is. A nő kedves témája a művésznek, a Három Grácia alakjai külön-külön is egyéniségek, finom humorral „megsubázott” figurák, dámák, dívák, vagy magukat inkább csak annak képzelő fehérnépek. Murális munkának, vagy tervnek is beillik a Beatrice palotája című alkotás, ahol a reneszánsz pompát nyolc nőalak reprezentálja fenséges öltözékével. A csuda és a Kőműves Kelemen című textilképeket viszont, úgy tűnik, az erdélyi néplélek és a legelők népmesés varázslata ihlette.

Hunyadi-arcélek
Hunyadi Mária 1945-ben született Lupényban, diplomáját 1967-ben szerezte a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán. 1971-ig a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola, majd nyugdíjazásáig a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára volt. Faliszőnyegeit keleti és norvég csomózásos technikával készíti. Egyéni és csoportos kiállítások folyamatos szereplője, számos tanítványa vált sikeres képzőművésszé. Férje, Hunyadi László szobrászművész 1959-ben fejezte be főiskolai tanulmányait, a diploma megszerzése után a Marosvásárhelyi Állami Bábszínház tervezője, 1961-től a Művészeti Középiskola tanára volt. 1978 óta szabadfoglalkozású művész, számos köztéri szobra áll Erdélyben és a Kárpát-medencében.

Hunyadi László domborművei és plasztikái ornamentális előadásmódjukkal együtt muzsikálnak a kiállított textilekkel. A nagyszentmiklósi aranykincs tárgyainak egykori mesterei is megirigyelhetnék a művész mesterségbeli tudását, szellemi mélységeit. Szarvasai és lovasai a szkíta és a honfoglaláskor tarsolylemezeiről ismert, ősidők hagyatékában fellelhető figurák egyenes ági leszármazottai. A fémdomborítások afféle spiritualizált, kultikus műtárgyak, amelyekben őserő feszül. Az egzotikus népek ihlette maszkok, szelleműző álarcok és ötvösmívességgel cizellált zodiákustálak pedig afféle „jutalomjátékok” a művész hatalmas életművében, cseppek, amelyekben ott az óceán. A neves szobrász elkísérte jubiláló felesége textíliáit néhány szép portréval is. Mint strázsa őrködik itt Ilyés Kinga lesimított kőarca – a portrék legszebbjei a csendes lírai kubizmus képviselői. Plasztikus haikuk, melyek nem fecsegnek – tömör szépség, selymes tömbszerűség, személyes sejtelem, titok lakik bennük.

A tárlat anyaga válogatás volt egy nagy tisztelettel övezett művészházaspár életművéből: mesterségbeli virtuozitást, nemes artisztikumot felmutató fali textilek, objektek, a plasztikai megoldásokat magas művészi fokon sorjáztató szoborportrék, fémdomborított reliefek együttese. Négykezes, mely arról is szól: két kiváló művész miként tudja egymást inspirálni, hogyan tud egymásra hatni, harmonikusan összeműködni.

A kiállítás legközelebb augusztus 19-étől a magyarországi Leányfalun az Erdélyi művészek Leányfalun című rendezvénysorozat keretében tekinthető meg.