Jó tett helyébe semmi jót ne várj! – Bemutató a Kolozsvári Magyar Színházban

Zeusz úgy tervezte, ez harmincezer évig fog tartani, de harminc évvel később Héraklész lelőtte a sast és kiszabadította Prométheuszt. Zeusz ezúttal nem bánta, hogy Prométheusz megmenekült, mert a tett dicsőséget hozott Héraklésznak, aki Zeusz fia volt. Prométheusz végül visszatérhetett az Olümposzra.
Aiszkhülosz trilógiát írt róla, Shelley drámai költeményében, A megszabadított Prométheuszban örökítette meg alakját. Goethe töredékben maradt fiatalkori poémája, a Prometheus az emberteremtőről szól, aki az állati és isteni vonásokat igyekszik összhangba hozni alkotásában.

Istenek mai szemmel

Különleges hangulatot kölcsönöz az előadásnak, hogy a különféle nemzetiségű színészek saját anyanyelvükön szólalnak meg, az összhangot az alkotók úgy próbálták megteremteni, hogy a színészek Sinkó Ferenc koreográfus és Tompa Gábor rendező irányításával különböző színpadi helyzetgyakorlatokat végeztek, amelyek közel hozták egymáshoz a három társulat tagjait.

Az előadás elején talán még különlegesnek tűnhetett a közönség számára, hogy hol szlovénul, hol magyarul vagy románul, hol pedig angol nyelven szólalnak meg a szereplők (a fordítást kivetítőkön olvashattuk), ám rövid időn belül a fura érzés elmúlt, hiszen a pörgős cselekmény teljesen lekötötte a közönség figyelmét.  

Az előadás elején, amikor Prométheuszt leláncolják, elhangzik egy kulcsmondat: „egyedül Zeusz szabad!” A mindenkori istenek, a zsarnokok bármit megengedettnek maguknak, az őket körülvevő kisemberek szenvedései leperegnek róluk, élet és halál urának hiszik magukat. A hatalom tehát szabadságot ad – és ezt velejéig megtapasztalja a mai kor embere is.
Ebben

Az előadás egyik fő eleme a média sajnálatos elcsúszása a szenzációhajhászás irányába. Prométheusz szenvedéseit „élőben” közvetíti a tévé, a sajtó képviselői semmiféle szenvedésre nincsenek tekintettel, a hír az istenük bármilyen áron. Lenyűgöző, hogy egy régi görög monda az előadás alkotóinak jóvoltából mennyi aktualitást hordoz magában.
Tompa Gábor a következőket nyilatkozta a kolozsvári bemutató előtt: „Az előadás egy elmélkedés az értelmiségi helyzetéről a 21. században.

Egy szélsőségesen ideologizált és megosztott világban, ahol a párbeszéd már-már lehetetlenné vált, a viták extrém érzelmi megnyilvánulásokká silányulnak, a gyakran szélsőséges politikai eszméket valló kormányok szította gyűlöletbeszéd pedig a mindennapok részévé vált. Ilyen körülmények között az értelmiségiek – tudósok, orvosok, művészek – szerepe nehezebbé, ám egyszersmind felelősségteljesebbé is válik; az ő osztályrészük a világ objektív szemlélete és a megszerzett tudás megosztása az emberekkel akár az üldöztetés árán is, amint az Prométheusszal is történt a mitológiai időkben. Az előadás ironikus és józan megközelítésből próbálja vizsgálni Prométheusz kortárs világunkban oly aktuálisnak ható mítoszát.”
Bátran állíthatjuk,

A látványelemek, a hangeffektusok, a zene hangsúlyozza az előadás mondanivalóját, a gyorsan pörgő események magával ragadják a nézőket is. Ugyanakkor nagyszerű színészek öltik magukra a darab alakjainak személyiségét, a Prométheuszt játszó szlovén Igor Samobor remekül, mély átéléssel alakítja a főszerepet. A ljubljanai színház művészének gondolatai az előadás (olvasmányos, jól szerkesztett) műsorfüzetében olvashatók, és pontosan összefoglalják a lényeget: „A mi esetünkben egy kortárs színpadra állításról van szó, ahol nincsenek hegyek és láncok. Az előadásban egy high-tech kínzószerkezetet használunk. Ma a láncok mást jelentenek, mindannyian a saját világunkhoz vagyunk láncolva. Tudjuk, sok embert ma is megkínoznak, sokan szenvednek az ukrajnai háborúban és más háborúkban, vagy olyan helyeken, mint a guantánamói fogolytábor. Mindannyian tudunk e dolgokról, de nem tehetünk ellenük semmit, csak nézzük, ahogy megtörténnek.”

Európai projekt

A jelen előadás az UTE Katasztrófa elnevezésű tervének részeként jött létre. A terv célja az 1990-ben Jack Lang és Giorgio Strehler által létrehozott színházi szövetség küldetésének megerősítése. Ugyanakkor a globális megrázkódtatás, amit 2020-ban a világjárvány okozott, teljes mértékben felforgatta mindennapjainkat, és társadalmi, kulturális és gazdasági ágazatokat bénított meg. Az UTE tagszínházai és partnerei által kezdeményezett terv célkitűzése, hogy új szemszögből vizsgálja meg a járvány okozta felfordulást, további szándéka újra megerősíteni a színház szerepét olyan összetartó elemként, amely a megosztott Európában a gondolkodás helye lehet.

E témák – amelyek nem csak az előadóművészet, hanem az európai létezés egyfajta „eszperantói” is – jelentik a kiindulópontot egy közös alkotási módszer megfogalmazásához a járvány utáni Európában új drámairodalmi és színházi művek létrehozása által.