Hirdetés

Jazz day

Bardocz Sándor

2013. május 17., 17:352013. május 17., 17:35

2013. május 17., 19:162013. május 17., 19:16

Ha nem tudná a tisztelt olvasó:2011. novemberében az  UNESCO közgyűlése április
30-t a dzsessz világnapjának nyilvánította. Ez év április 30-án Kolozsvár is felkerült a dzsessz napját ünneplő több mint 200 város listájára. Nem volt ez egész napos rendezvény – én inkább „jazz evening”-nek nevezném –, de volt sztárvendége: a Budapest Jazz Orchestra. Tizenhét ízig-vérig dzsesszmuzsikus, akik – habár feltett és bevallott szándékuk minél többekkel megismertetni a dzsessztörténelem minden korszakát, nagyjainak munkásságát, tevékenységét, szerzeményeit – ezúttal inkább a saját szerzeményeikkel, illetve korábbi neves közreműködőik kortárs műveivel örvendeztették meg a közönséget. Kiváló big-bandes hangzás, kifogástalan szolóisztikus közjátékokkal. Dobogott a nézőtér.

Volt ennek a dzsesszestnek egy előzenekara is. Sőt, tulajdonképpen kettő, habár a The Mood kvartettet nem kategorizálhatjuk dzsesszvonósnégyesként, ők ezt a műfajt „mellékesen” űzik. Egészen jól, mondanám. Az Elena Mîndru Quintet kapott lehetőséget, és ami fellépésük időtartamát illeti, maximálisan ki is használták azt. Mintegy kétórás produkciójuk azonban nem jelentett kifogástalan zenei élményt. Énekesük kiváló adottságokkal rendelkezik – dicséretükre legyen mondva, építettek is rá –, a kvintett többi tagja egyelőre „fejlődőképes”. A billentyűs (Tajti Albert) mintha félne a hangszertől, illetve annak lehetőségeitől, a fúvósnak – elsősorban szaxofonosnak –(Lucian Nagy) mintha idő előtt fogyna el a levegője, a nagybőgős (Michael Acker) túlságosan komolyan veszi a kísérőhangszer státust, akárcsak az ütős-dobos társa (Tavi Scurtu). Amint írtam, fejlődőképesek, és remélem ez be is következik, a mindössze kétéves együtt muzsikálásból fakadó rutintalanság helyét átveszi a sok esztendős tapasztalat összeszokottsága, jó értelemben vett könnyedsége. Van miből, és van hova fejlődni.

Aki a Budapest Jazz Orchestrát élőben szeretné hallani, június 30-án Csíkszeredában megteheti. Megéri.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés