Janovics, a filmgyáros

Már nem is intelligencia kérdése a moziba járás… Minden épeszű ember jár moziba – hirdette a Mozihét egyik 1916-os lapszáma. Ez a talán túlzó kijelentés a száz évvel ezelőtti Erdélyben roppant aktuális volt, hiszen több városban működött már állandó mozi, sőt, beindult a kolozsvári filmgyártás is.

A mozi megszületésének a Lumière-fivérek első, 1895-ös párizsi vetítését tekintik, az új találmány viszont 1897-ben már Kolozsvárra is eljutott, sőt, 1906-ban az első állandó mozi, az Apolló is megnyitotta kapuit. Kezdetben Erdélyben főleg a francia Pathé vállalat filmjeit vetítették, de rövidesen megjelentek a hazai alkotások is. A magyar filmgyártás kezdetei a budapesti Projektográf nevű céghez köthetők, amely 1908-ban kezdte el gyártói tevékenységét.

Az első kolozsvári film, a Sárga csikó 1913-ban készült a Pathé gyárral karöltve. A kolozsvári ötletgazda Janovics Jenő volt, aki a költségeket állta, a színészeket is ő biztosította, a forgatási helyszínek kialakítását is ő vállalta magára. A filmet a Páthé forgalmazta, külföldön a Vak ember titka címen, és hatalmas sikereket aratott, még a Távol-Keletre és Amerikába is eljutott. Összesen a film 137 kópiáját adták el.

Janovics Jenő – a múlt századelő magyar kulturális életének méltatlanul keveset emlegetett és ismert alakja – neve szerves egységet alkot az erdélyi mozikultúra kialakulásával, a helyi filmgyártás megszületésével. 1915-ben indította el a Projektográffal közös vállalkozását, a Proja-filmgyárat, amelynek leghíresebb alkotásai a Bánk bán, A tolonc és a Kölcsönkért csecsemők című filmek. A sikereken felbuzdulva Janovics 1916-ban létrehozta önálló filmvállalatát, a Corvin filmgyárat, ahol már az első évben tizennyolc filmet készítettek el.  A vállalkozás utódja a szintén Janovics-féle Transylvania volt, ahol olyan nagy nevek dolgoztak, mint Szentgyörgyi István, Jászai Mari, Korda Sándor vagy a Michael Curtisként, az Oscar-díjas Casablanca című film rendezőjeként híressé vált Kertész Mihály. Bár már az első világháború alatti megszorító intézkedések rengeteg nehézséget okoztak a filmiparnak, a filmgyár anyagi erőforrásai az első világháború után apadtak el teljesen. Janovics eleinte saját vagyonához nyúlt, ám ez sem bizonyult elégnek, így a Transylvania 1920-ban beszüntette tevékenységét.

Az erdélyi kulturális élet egyik vezető egyénisége volt, igazi reformer. A hozzá kapcsolódó filmeknek köszönhetően a múlt század elején kis időre az egész világ felfigyelt az erdélyi filmiparra. Janovics révén a filmgyártás egyre inkább helyi jellegűvé is vált, a magyarok, illetve az erdélyiek igényeihez, ízléséhez igazodott, szakítva a magyar lelkülettől távol álló nyugati, elsősorban amerikai minták követésével. Általa a helyi filmgyártás függetlenítette magát a fővárosétól. Művészetként tekintett a filmre, nem a színház ellenségének, konkurenciájának tartotta, hanem megérezte benne a korlátlan lehetőségeket. A kolozsvári filmgyártás alkotásai nagyrészt elpusztultak, mindössze négy film maradt fenn, illetve további kettőnek a töredékei.

Idén százéves évfordulóját ünnepelhetjük a Janovics Jenő színész-rendező-színházigazgató által elindított filmgyártásnak, amelynek keretében nyolc év alatt mintegy hetven film született. A centenárium mellett pedig nem illene csak úgy elmenni. A kolozsvári SHIFT Transilvania Art Group elnevezésű civil szervezet éppen ennek érdekében tervezett november elejére egy Janoviccsal kapcsolatos kiállítást. Filmvetítésekre is sor került volna, de megfelelő anyagi háttér hiányában a rendezvénysorozat sajnos elmaradt. Az alapítvány vezetői eredetileg ennél merészebbet, Janovics nevéhez még inkább méltót is mertek álmodni: egy Janovics-emlékév terve körvonalazódott 2014-re, valamint egy három nyelven megjelenő Janovics életével, munkásságával foglalkozó könyv kiadásának ötlete is felmerült. A kiadvány kézirata elkészült, a szervezők azonban egyelőre csak halvány reményeket fűznek Zakariás Erzsébet munkájának kiadásához.

 Janovics-névjegy

Janovics Jenő Ungváron született 1872-ben, tanulmányait Budapesten végezte a Színművészeti Akadémián, majd Pozsonytól, Miskolcon és Désen át Temesvárig a Monarchia sok városában játszott, míg végül 1896-ban Kolozsvárra került. Kolozsváron színészként kezdte, majd rendező és színházigazgatóként folytatta. Felesége Poór Lili színésznő volt. Nem csak játszott és rendezett, irodalmi munkássága is figyelemre méltó, megírta a Hunyadi téri és a Farkas utcai színház történetét, valamint több filmforgatókönyvet is. Az ő nevéhez kapcsolódik a Kolozsvári Nemzeti Színház (a mai román Nemzeti Színház) Fellner és Helmer tervei alapján történő megépítése. Az 1930-as évek végétől kezdve a méltatlan kirekesztettség körülményei között irodalmi munkásságára helyeződött át a hangsúly. Noha egész életét a magyar kultúrának és a magyar színjátszásnak szentelte (továbbá keresztény felesége volt), nem mentesült a zsidótörvények hatálya alól. Bandi nevű öccsét a nyilasok agyonlőtték, ő és felesége úgy menekülhettek meg a holokauszt borzalmaitól, hogy a deportálás elől Budapestre utaztak, ahol barátaik bújtatták őket.