Harminc éve ropja a Bogáncs

Harmincadik évadját ünnepli a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes, hiszen 1985-ben Tolna Éva magyar szakos tanárnő kezdeményezésére alakult meg a Brassai Sámuel líceum Folklórköre, mely a rendszerváltás után a Bogáncs nevet vette fel. A kezdetekről Könczei Csongor együttesvezetővel beszélgettünk. „1977 és ’83-84 között működött Kolozsváron a táncház. Az első erdélyi táncházat édesapám, Könczei Ádám szervezte és természetszerűleg az egész család részese lett ennek. A hatóságok viszont a nyolcvanas évek közepén ellehetetlenítették a táncház működését, édesapám pedig 1983-ban meghalt. Édesanyámat, Tolna Évát sok év helyettesítés után magyartanárnak nevezték ki ’85-ben az akkori Brassai Sámuel líceumba, ami akkor épp ipari középiskola volt. Édesanyám az általa oktatott két ötödik és hatodik osztály számára szervezett táncház híján legalább »folklórkört«, nevet ez nem kaphatott. Nővérem, Könczei Csilla kezdte el tanítani a közel kétszáz gyereket jelentő csapatot. Az akkori Brassai, mostani János Zsigmond Unitárius Kollégium dísztermében volt az első találkozó. Nagyon sötét volt a terem, csak néhány lámpa égett a színpadon. Csillának volt egy nagyon rossz kazetofonja, feltett egy pontozót, én pedig megmutattam a velem egyidős kölyköknek a táncot. Felálltam a színpadra, ha jól emlékszem, egyenruhában voltam, mert suli után volt. Táncoltam egyet, megnézték, megvonták a vállukat, utána egy évig oda sem dugtam az orromat, mert már tudtam táncolni, ők meg nem, de a tanév végén vendégtáncosként láttam, hogy ügyesek, és ott ragadtam” – emlékezik a harminc évvel ezelőtti eseményekre Könczei Csongor, kiemelve: a kommunizmus utolsó éveire eső „hőskor” korántsem volt egyszerű. „Édesanyám volt a háttérintézmény, ha vitatkozni kellett, ha próbaterem kellett, vagy le kellett fordítani a csujogatásokat románra, hogy az iskolai párttitkár tudja követni az előadásokon, amiket csujogatnak és énekelnek a gyerekek a színpadon. Zenészeink sem nagyon voltak, mert a táncházzenészek nagy része kitelepedett.” A rendszerváltás után nevet is választhatott a nagyjából 15 pár táncos fiatal. Vezetőjük pedig a kortársuk lett Könczei Csongor személyében, akivel aztán az utánpótlás-neveléssel is foglalkozni kezdtek: ahogy ma is történik, a nagyok tanították a kicsiket. Érettségi után az első bogáncsosok megalapították a napjainkban is a Bogáncs felnőttegyüttesként működő Zurbolót.

Korszakok, generációk

„A Bogáncs név azért is jó, mert minket is jellemzett: szúrósak voltunk. Valójában soha nem tartozunk sehova. A Brassai líceum Folklórköre, majd néptáncegyüttese voltunk, de ez azt is jelentette, hogy az első években – tisztelet a kivételnek – többnyire konfliktusban voltunk az iskola akkori vezetésével. Egyszer egy hónapra ki is tiltották a csapatot, mert nem egyezett a véleményünk az akkori igazgató »néptáncos« elképzeléseivel” – sorolja az együttesvezető, kinek csapata egyre inkább iskolafüggetlenné vált. Nemcsak brassaisok, hanem más, kolozsvári iskolában tanuló diákok is csatlakoztak az együtteshez. Így fokozatosan alakult át a Bogáncs iskolai néptánccsoportból Kolozsvár gyerek- és ifjúsági néptáncegyüttesévé. Mert a kincses város nem szűkölködik néptáncegyüttesekben, gondoljunk csak a Szarkalábra, az Ördögtérgyére és a Kalotaszegre, ám a Bogáncs kifejezetten a városban tanuló diákok közege maradt, míg a többi táncegyüttes más profilt követ.

„Ezelőtt harminc évvel egy tizenéves gyereknek nem sok alkalma volt kikapcsolódni, bármivel foglalkozni, ezért a néptánc feltöltődés is volt. Így érthetően más a ma harminc-negyven éves nemzedék hozzáállása, mint a fiataloké, akik egy részének ez csak egyfajta plusz, mert mondjuk nem kosarazni, balettozni, vagy más szakkörre jár, hanem éppen táncol. Ráadásul mi a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején megtapasztalhattuk az élő népi kultúrát, gyűjtéseken vettünk részt, lakodalmakba, bálokba jártunk. A mai fiatalok ezt csak filmeken láthatják” – állapította meg Könczei Csongor, aki szerint a generációváltás hosszútávon akár az együttes létét is fenyegetheti. „Úgy látom, hogy ameddig az az első generáció dolgozik, amelyik jelen pillanatban vezeti az együttest és egyesületet, addig biztos lesz Bogáncs, ezért a 35 éves évfordulót is reálisnak tartom. Az, hogy 40 éves lesz-e, messzinek tűnik, mert ha nem lesz valamilyen strukturális változás, valaki nem finanszírozza normatív támogatással a város gyerek- és ifjúsági néptáncegyüttesét, akkor nem biztos, hogy akad, aki ingyen dolgozzék. Mert ma mindenki ingyen tanít és szervez, a következő nemzedékek pedig már nem így gondolkoznak. A mai huszonéveseknek fontos lesz az is, hogy mit kapnak cserébe, ez pedig teljesen érthető, mert a mai világ így működik. Ha öt-tíz év múlva nem lesznek hivatásos szervezetek és oktatók, egy idő után leáll az egész, mert egyszerűen nem lesz, aki csinálja” – vázolta a lehetséges jövőképet az együttesvezető.

Jubileumi program

A Bogáncs – Zurboló Egyesület április 19–29. között rendezvénysorozattal ünnepeli a Bogáncs Néptáncegyüttes fennállásának 30. évfordulóját. A jubileumi kínálatot Tussay Szilárd néptáncoktató mutatta be lapunknak, kiemelve, hogy számukra az egész szeptembertől júniusig tartó évad ünnepi, de a csúcspont valóban az áprilisi másfél hét. Az időpontot pedig leginkább az indokolta, hogy kapcsolódhassanak a Bogáncs által minden évben megünnepelt táncvilágnaphoz, azaz április 29-hez is. „A programsorozattal igyekszünk a kolozsváriak elé tárni munkánkat és az elmúlt harminc év emlékeit. 19-én villámcsődülettel kezdünk a Postakertben. A tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon a mi szervezésünkben a széki Szalmakalap tánccsoport már fellépett ezen a helyszínen, ahol a székiek táncoltak a hetvenes-nyolcvanas években, amikor kimenőjük volt. Szeretnénk, ha rendszeresek lennének a táncalkalmak a Postakertben” – vázolta Tussay Szilárd. A folytonosság elérése érdekében egyeztettek Kolozsvár néptáncegyütteseivel, hogy legalább havi rendszerességgel térjen vissza, ha nem is a széki, de valamilyen erdélyi tánc a Postakertbe. A villámcsődületeket élő zene kíséri majd és kezdő szintű néptáncoktatás is várható a manapság többnyire skateparkként számon tartott helyszínen.

Kedden, április 21-én fénykép- és plakátkiállítás nyílik a Bogáncs évtizedeiről a Tranzit Házban, majd a Kelekótya című széki népmesék nyomán született, ifjaknak és időseknek szóló mesejátékot adja elő a Bogáncs. „Ezen az alkalmon búcsúzik egy generáció, a Kelekótyában a Bogáncs és Kisbogáncs közösen lép fel, mivel Kisbogáncsból lesz Bogáncs: a Bogáncs befogadja a Kisbogáncsot, de a bogáncsosokat aztán a Zurboló is befogadja” – vázolja Tussay Szilárd.

Szerdán a János Zsigmond Unitárius Kollégium dísztermében búcsúzik a hatodik bogáncsos nemzedék, abban az épületben, ahol az együttes mindig is próbált. Hol az úgynevezett K-teremben az alagsorban, hol a kis tornateremben, hol a 63-asban, de mindig ugyanazon falak közt. A csütörtöki nap igazán különlegesnek ígérkezik a sorban, hisz ekkor A Bogáncsból nőtt ki… című táncdokumentumfilmet mutatják be a Florin Piersic moziban. Az alkotást a Sapientia EMTE fotó, film, média szakos diákjai készítették az elmúlt másfél év során, de archív felvételeket is tartalmaz a közel két órás film. 24-én ismét a Tranzit Házban folytatódik a rendezvénysorozat: lesz gyerektáncház és Palocsay Kata játszóháza, de igazából pénteken a zenészeké lesz a főszerep, akik először egy népzenekoncerten, majd azt követően táncházban muzsikálnak. Másnap, szombaton megkoszorúzzák a tavaly elhunyt együttesalapító Tolna Éva sírját a Házsongárdi temetőben, majd este gálaműsorra kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában. Április 29-én, a tánc nemzetközi világnapján egy ünnepi Bogáncs–Zurboló előadással zárul a programsorozat.

A Bogáncsban eddig szinte 1200 fiatal fordult meg, jelenleg 170-en táncolnak az együttes különböző csoportjaiban. Kolozsvár gyermek- és ifjúsági táncegyüttese számos külföldi vendégszereplésen szerepelt sikerrel, tévészereplések, EMKE-díj is dicséri munkájukat. Tussay Szilárd szerint mégis a hazai fellépések számítanak igazán az összeforrt csapatnak. „Minden év elején Kolozs megye olyan falvaiba látogatunk el, ahol valamikor táncoltak. Például Mezőkeszüben, Magyarlétán jártunk, ahol az öreg néniknek potyogott a könnye saját táncaikat látva. Igyekszünk arra nevelni a gyerekeket is, hogy nem az a cél, hogy a Fölszállott a páván szerepeljünk, hanem hogy annak aközösségnek, amelyben élünk,megtanuljuk a táncait. Ezek a találkozások nekünk is többet adnak, mint a nagy fesztiválfellépések” – összegzett a néptáncoktató.