Ha betoppan életünkbe az öreg hölgy

Vannak dolgok, amelyek nem múlnak, csak átalakulnak. Vagy tán át sem alakulnak, csupán az évszámok változnak...

Güllenben, ebben a németországi porfészekben nagy a készülődés: a hely elszármazottja, az időközben multimilliárdossá lett Claire Zachanassian, az öreg hölgy tér haza szülővárosába. A város apraja-nagyja ott tolong az állomáson, várva a „megváltót”, a pénzeszsákot, aki majd visszavarázsolja régi hírnevét Güllennek – a város neve amúgy trágyadombot jelent. Az öreg, ám egyáltalán nem szenilis hölgy hazatértének valós okáról azonban senki nem sejt semmit. És ebből jelentős bonyodalmak származnak.

A fiatal Claire annak idején szerelmes lett Alfred Illbe, akitől gyermeket szült. Csakhogy Alfred mindent letagadott, az apasági perben hamis tanúkat fogadott, akik azt nyilatkozták, hogy ők is lefeküdtek a szégyenben maradt lánnyal. Claire-nek így megszégyenülve és összetört szívvel el kellett hagynia a várost. Idejét azzal töltötte, hogy egyik férjtől a másikhoz vándorolt, ám ezen az úton hatalmas vagyont szerzett. (Ill később panaszkodik, hogy tönkrement az élete, de Dürrenmattnál a milliárdos sem boldog: őt csak az évtizedekig táplált bosszú beteljesülése válthatja meg.)

Az öreg hölgy visszatér. És bosszúszomjas. Felvásárolja, majd anyagi csődbe juttatja a települést, és hátborzongató ajánlatot tesz lakosainak: Alfred Ill életéért cserébe egymilliárdot ajánl. A polgármester (Bogdán Zsolt újabb nagyszerű alakítása), a város és az emberiség nevében felháborodva visszautasítja az ajánlatot. Claire azonban kivár. A város szerencsétlen flótásai már a mellényzsebében vannak. A gülleniek esztelenül hitelbe költekeznek annak tudatában, hogy megkapják a milliárdot. (Akire a hitelből vadonatúj sárga cipő kerül – remek rendezői ötlet –, az gyakorlatilag Ill potenciális gyilkosa.) Hogy szegény Illnek pusztulnia kell, az a néző számára is egyértelmű. Kérdés csak az: ki és hogyan hajtja végre az ítéletet. A poént természetesen nem lőjük le, az előadás túl jó és kétségkívül elég izgalmas ahhoz, hogy a publikum lélegzetvisszafojtva kísérje végig a történéseket.

Friedrich Dürrenmatt úgy írta meg 1956-ban a darabot, hogy mondandója érvényes mind a mai napig. A szerző egy örök igazság köré szőtte Claire és a gülleniek meséjét: mai szlenggel szólva igenis van pénz, amiért bármit meg lehet venni. A legerősebb erkölcsi ellenkezést is meg lehet törni egy elég nagy összeggel, a szegénység és az elkeseredés pedig beláthatalan cselekedetekre ösztönözheti a legnemesebbnek vélt lelket is. A tragikus végű komédia a mindenkori pénzközpontú társadalmak szomorú képét vetíti ki. „A komédia: a kétségbeesés kifejezése” – írja egy tanulmányában Dürrenmatt. A műveit komédiaként aposztrofáló szerző nem tesz egyebet, mint kétségbeejtő helyzeteket mutat számunkra igen szórakoztató módon. Az egész cselekmény a szabályok – jog, erkölcs, ésszerűség – viszonylagos voltát példázza. Izgalmas, folyton meglepő, olykor bohózatosan mulatságos tragédia ez.

A rendezés egyik nagy erénye: az előadás egyes jeleneteinek már-már festményszerű megjelenítése, ami függöny után is még sokáig él retinánkon. Tompa Gábor rendező nagyon kiegyensúlyozottan mutat tükröt a társadalomnak: a mélységesen komoly mondanivalót feloldja az egészséges humor, ám könnyedségről szó sincs. Igenis úgy távozunk a nézőtérről, hogy tudjuk, bizony ez az a világ, amiben ma is élünk. És ahogyan mondani szokás, a karaván halad tovább...

Orbán Attila az utolsó száz méteren vette át a szerephez korban sokkal közelebb álló Boér Ferenctől Ill figuráját. (Utóbbi, a hivatalos indoklás szerint „a próba felfokozott irama és szemléletbeli nézeteltérések miatt nem vállalta a feladatot”.) Dicséretére legyen mondva, olyan alakítást nyújt, hogy a nézőnek fel sem tűnik, hogy a színész a valós életben évtizedekkel fiatalabb a darabbeli Illnél. És mindezt maszkírozás nélkül, pusztán játékával, hanghordozásval, mozdulataival éri el.

Az előadás főszerepét Stief Magda játssza. Ahogyan Claire, mintha Stief is egy másik világból csöppent volna bele a színpadon megjelenített gülleniek kicsinyes életébe – és éppen ettől válik hitelessé alakítása. A további szerepekben szinte a teljes kolozsvári társulat látható: Biró József, Kántor Melinda, Farkas Loránd, Sigmond Rita, Dimény Áron, Fogarasi Alpár, Balla Szabolcs, Marosán Csaba, Kicsid Gizella, Bodolai Balázs, Imre Éva, Bogdán Zsolt, Szűcs Ervin, Váta Loránd, Viola Gábor, Keresztes Sándor, Molnár Levente, Laczkó Vass Róbert, Buzási András, Sinkó Ferenc, Csutak Réka, Laczó Júlia, Dimény Áron, Vatány Zsolt, Albert Csilla és Vindis Andrea. A darabot Tompa Gábor rendezte, jelmeztervező Carmencita Brojboiu, zeneszerző Vasile Şirli.  Bodor Johanna a koreográfiát jegyzi, dramaturg Visky András.