Figaro labirintusa

Az előadás műsorfüzetének címlapján az olvasható: „Mozart reloaded” , azaz Mozart újratöltve. Továbblapozva és böngészve arra is rájövünk, hogy a meghatározás a rendező Novák Pétertől származik. No de, hogyan is állunk ezzel az újratöltéssel, a Kolozsvári Magyar Opera Figaro előadásával?

Egyértelmű, hogy a zeneszerzőóriás muzsikája enélkül is megállja a helyét. Akkor talán az „ötletgazda” Beaumarchais vagy a librettót szignáló Lorenzo da Ponte munkájára férne rá az említett újratöltés? Meggyőződésem szerint egyikre sem, csakhogy manapság divatos ezt a kifejezést használni, ha valaki a jelen számára fogyaszthatóbbá, élvezhetőbbé, korszerűbbé akar tenni egy több évszázados remekművet. A Figaro házasságát– amelyet Mozart a császár parancsára komponált – 1786-ban mutatták be, óriási sikerrel, azóta is diadalúton halad. Vajon mitől? Az opera főszereplői – több is van belőlük! – mind-mind alapvető és általános emberi tulajdonságokat jelenítenek meg: Almaviva gróf (Balla Sándor) a komisz oligarcha, Rosina grófné (Egyed Apollónia), egy letűnt – erkölcsös? – világ maradéka, Cherubino (Veress Orsolya), a csapongó, állhatatlan kamaszfiú (akár dzsentri is lehetne), Suzanne (Covacinschi Yolanda), a némelykor kacérkodó, de azért hűséges, okos komorna. No és Figaro (Sándor Csaba), a furfangos észjárású, végül is a csalárdságon csakis eme „fegyverével” győzedelmeskedő mozartos Ludas Matyi.

Kinek szurkoljon hát a néző? Egyértelmű. Ez az opera, amelynek műfaji meghatározásából nem hiányzik a víg előtag sem, maradéktalanul kielégíti a közönség igényét: a jó győzedelmeskedik, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését. Azaz mégsem. Mert a rossznak végül is megbocsáttatik a bűne, és mindenki boldog. A néző is.

Cselvetések, cselszövések, leleplezett és leleplezetlen intrikák halmaza ez a szerelmi sokszöget felvonultató történet. A könnyebb érthetőség kedvéért jó, ha a néző előzetesen tájékozódik a cselekményről, már csak azért is, mert így könnyebben átadhatja magát a mozarti muzsika, a novákpéteri rendezői felfogás és nem utolsósorban a kolozsvári társulati összharmónia élvezetének. Mert van, amire odafigyelni, amit élvezni. Sándor Csaba Figarója amolyan parasztosan – székelyesen? – humoros, de egyben eltökélt is. Balla Sándor grófja hatalmi mámorában, önelégültségében, szerelmi vágyakozásában sértett, de esetenként mégiscsak előbukkan belőle egy kis őszinte érzelem, féltékenysége pedig letagadhatatlan. Covacinschi Yolanda Suzanne-ja kacérkodó, de állhatatos, csábos de végül is hűséges. Veress Orsolya Cherubino nadrágszerepében elfogadható, ügyesen oldja meg a különböző élethelyzeteket, hangja pedig kiváló. Végezetül, de nem utolsó sorban a Grófnő, Egyed Apollónia főnyeremény: gyönyörű hang, kiváló szerepformálás, melankólikus, lírai, vágyakozó és megbocsátó.

S hogy mi az a címben szereplő ajtólabirintus? Ha emlékezetem nem csal, nyolc, kifele-befele nyíló ajtó – no meg, a balettkar! – formálja, adja az örökösen mozgásban levő, változó, átalakuló, ezáltal dinamikus színpadképet. Az ajtók lehetőséget adnak, hogy amolyan kint is vagyok, bent is vagyok módon rálátása legyen a nézőnek mindenféle történésre, a cselvetések mindkét fél – cselszövő és áldozat – általi megélésére, sikerére vagy kudarcára. A második felvonás ajtócsapkodós-nyitogatós, magával ragadó sodrású, több szereplős jelenete csodálatra méltó teljesítmény, a néző csak kapkodja a fejét: mi rejlik a másik ajtó mögött, ki a cselvető, ki az áldozat, kinek sikerül és kinek nem?

De hiszen ilyennek kell lennie egy Mozart-vígoperának: ellenállhatatlannak, precíznek, magával ragadónak akárcsak az opera közismert nyitányának, amelyet – dicséretére legyen mondva – igencsak lendületesen játszik a zenekar. És ha a tisztelt néző – kolozsvári és nem kolozsvári, hiszen tudomásom szerint nemsokára Marosvásárhelyen is színpadra kerül az előadás – megtekinti az előadást, vessen néha egy-egy pillantást az olasz szöveg magyar fordítására is. Esetenként meghökkentőnek is nevezhető, de a közeghez viszonyítva mindenféleképpen nevetést generáló feliratozásban lesz része. Majdnem három órányi hosszúságában is elfogadható műélvezetben.