Emlékrepeszek egy sajátos korból

Volt egy hosszú korszak az életünkben, amire így utólag, ha visszatekintünk, részben megszépül, hiszen fiatalok voltunk, de ugyanaz a korszak sok szomorúságot, félelmet, megaláztatást is jelentett legtöbbünk számára – hangzott el Király Ibolya Emlékrepeszek című könyvének bemutatóján Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A szerzőt és a vendégeket Nagy Miklós Kund házigazda köszöntötte, hangsúlyozva, hogy olyan érdekes a könyv, hogy ha egyszer kézbe vette az olvasó, nem tudja letenni, míg el nem olvasta az egészet. Korabeli dokumentumok, naplójegyzetek, szekus iratok és visszaemlékezések teszik izgalmassá, idéznek fel elfelejtett eseményeket, hangulatokat, érzéseket.

Itthon, Vásárhelyen

A Király Károly igazsága alcímet viselő kötet hazaérkezett, mert bár május 21-én Budapesten is bemutatták, a legtöbben Marosvásárhelyen értik, érzik, tudják, hogy miről szól – hangzott el a könyvbemutatón. Virág György, a Maros megyei önkormányzat volt elnöke Király Károly egykori kollégájaként ismertette a könyvet, de előbb figyelmeztette a termet zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy érzelmek nélkül nem lehet róla beszélni. Az 1970–80-as években Király Ká­rolynak a diktatúra elleni küzdelméről beszélt, arról, hogy mit élt át azokban az években családtagjaival együtt Király. „Az Emlékrepeszek sokakat sértenek majd annak ellenére, hogy nem számonkérés. A legsértettebbek mégis a Király-család tagjai” – ismertette Virág György azt, hogy olyan iratok is szerepelnek a kötetben, amelyek olyan beszélgetéseket vagy utalásokat, eseményeket örökítenek meg, amelyek ma már nem biztos, hogy jó fényt vetnek egyik-másik megnevezett személyre. Ugyanakkor a szerző azt is fontosnak tartotta, hogy csalódása ellenére azokról a magyar és román nemzetiségű egyszerű emberekről is megemlékezzen, akik segítették Király Károlyt és családját, a nehéz időkben is kiálltak mellette. „Akár a kisipari szövetkezetben, akár a konzervgyárban, mindenhol mindenki tisztelte, hiszen értünk, helyettünk vívta harcát, és soha nem várt ezért köszönetet, azt tette, amit a lelkiismerete diktált” – hangsúlyozta az egykori kolléga, akit többen is igazoltak a jelenlevők közül, olyanok, akiknek alkalmuk, lehetőségük adódott Király Károly beosztottjaként dolgozni, vagy akiknek szülei dolgoztak egykor az általa vezetett üzemben vagy szövetkezetben.

Arra a saját maga által megfogalmazott kérdésre, hogy miért kezdett hozzá a kötet megírásához, a szerző úgy válaszolt: azért, mert mint egy malomkő, nyomták az emlékek, ugyanakkor a háttérből a bátyja is írásra biztatta. Addig, amíg eljött az írás ideje fizikailag is: egy nap az éjjeliszekrényből kiomlott a sok dokumentum, naplójegyzet. „Úgy írtam, ahogy a tollam hegyére jött” – tette hozzá Király Ibolya, aki szerint írni csak úgy érdemes, ha a mondanivalót más nem mondhatja el. Könyvében hol a naplójegyzetekből idéz, hol a szekusdossziékból, dokumentumokból, vagy saját emlékeit írja le. „Minden emlék olyan, mint egy repesz okozta sebhely, azért is írtam, hogy ezek behegedjenek, begyó­gyul­janak” – fogalmazott. Nincs pontosan meghatározható műfaja a kötetnek, egyfajta műfa­jok közötti csapongás jellemzi, hiszen úgy írta – és később sem nyúlt hozzá, alig szerkesztette –, ahogy jöttek az emlékek, egyik generálta a másikat.

Családi történet a szekuról

Családi események, magánjellegű történések, hivatalos dokumentumok, visszaemlékezések teszik színessé, érdekessé, kortörténeti keresztmetszetté a kötetet, amelyet Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör alapító elnöke, az előszó szerzője hézagpótlónak nevezett. Ahogy mondta, Király Ibolya könyve a közép-kelet-európai szocializmusok, majd a felemás rendszerváltozásaik következményeinek időszakában megélt sok traumát is – hol erőteljesen, hol szinte fájón szemérmes intelligenciával – elénk tárja. A Király Károllyal történtek egy különleges példát is szolgáltatnak: semmi és senki nem tudta megvenni vagy megtörni, nem hatott rá ugyanis sem hatalmi, anyagi javak igézete, sem a fenyegetések. Elégtételt pedig nem vett 1990 után sem. Király Károly olyan példát nyújtott, amely reményt jelentett a változásra, az ellenállásra – méltatta Kerényi György.

Király Ibolya elmondta, testvére nem üzent semmit, de a könyvbemutató előtt arra hívta fel a figyelmét, hogy ne feledkezzen meg megemlíteni annak az embernek a nevét, aki akkor is vállalta a küzdelmet a magyarságért és most is vállalja a közösségéért: ő Kincses Előd, marosvásárhelyi ügyvéd.

„Minden írást, levelet, amit nekem diktált, vagy ami általa eljutott hozzám, mindent megőriztem öntudatlanul. Talán megérzésből. Cipeltem magammal, mint a sorsomat, egyik városból a másikba, egyik országból a másikba. Majd beraktam a süllyesztőbe. Mígnem egy napon, kinyitván az éjjeliszekrényemet, kihullott belőle  egy rakás papír, dosszié, rég eltemetettnek vélt emlék és fájdalom. Bevallom, nem egy szíven ütött. Mi lesz, ha én sem, ő sem lesz már? Ki mondja el, amit tudunk? Ami ma már történelem” – fogalmaz Király Ibolya, aki azoknak ajánlja a könyvét, akik megszenvedték azt a korszakot, akiket meghurcoltak és megkínoztak, bebörtönöztek, akik közül sokan már nincsenek közöttünk, élők között. Ugyanakkor az ifjabb korosztálynak is ajánlja, unokáinak, hogy mire felnőnek, ismerjék meg, hogy mi is volt Király Ká­roly igazsága.