DALmustra

Megszámláltattál. És, azt hiszem, elégségesnek találtattál. Hiszen több mint 400 eredeti zeneszám benevezése az Eurovízió 2014 dalverseny magyarországi selejtezőjére, gondolom, elfogadható felhozatal.

Meghallgattattál. És 30 pályamunka kiválasztatott. Ezek vettek részt a három elődöntőn, onnan kellett továbbjutnia a következő fordulóba (középdöntők) 18 nótának. Aki döntött, akik döntöttek: Kovács Kati előadóművész, Rákay Philip, a Magyar Televízió vezérigazgató-helyettese, Rúzsa Magdi énekes és Csiszár Jenő televíziós-rádiós műsorvezető, illetve a nagyérdemű televíziónéző közönség.

A tisztesség megkívánja, hogy leszögezzem: könnyűzenei (jobb szó híján...) ízlésem nem az eurovíziós dalfesztiválok-versenyek holdudvarához tartozó seregszemlék kínálatán formálódott. Az úgynevezett könnyűzenei műfaj általam kedvelt előadói nem a fent említett miliők színpadain arattak babérokat. Mindez nem azt jelenti, hogy alkalomadtán nem figyeltem oda az évenként megismétlődő zenei verseny történéseire, ízlésformáló-alakító vonulataira, újdonságaira. Esetenként ugyanis ilyen is volt – a legmeggyőzőbb példa talán az ABBA svéd együttes 1974-es sikere, és főleg, ami utána következett. De említhetném CliffRichardot, Olivia Newton-Johnt,
Céline Diont vagy Toto Cutugnót. Szó mi szó, 58 esztendő kínálatából nekem ezek a nevek maradtak meg az emlékezetemben, no meg Rúzsa Magdi 2007-es kiváló, kedves, rokonszenves megjelenésével, teljesítményével.

De vissza a mához. Amely most már kíméletlenül az Amerikából importált, politikailag-közéletileg-közízlésileg korrekt show-ról szól. Ebben a televíziós műsorban – mert arról van szó – valamennyi versenyző boldog, vidám, a zsűri jólfésülten szakértő, visszafogottság nélkül osztja a dicsérő szavakat, elnézi az intonálási problémákat, a gyermekesen gügye megoldásokat. A legrosszabb kiosztandó jegy – gondolom az egytől tízig skálán – a hetes, de az is nagyon ritkán jelenik meg. Azért persze tanulni is lehet a zenei megmérettetésből. Figyelemre méltó ugyanis az a 16 éves tinédzser lány, aki szembenézve az őt elmarasztaló-kiejtő pontszámmal, szerintem könnyeivel küszködve mosolyog a kamerába – mert az adás és az EBU (European Broadcast Union) ezt várja, sőt, követeli tőlük. Önuralomból csillagos tízes.

Távol álljon tőlem az ünneprontás szándéka, őszintén vallom, hogy az idei magyarországi megméretésnek is vannak felfedezettjei, vannak újfent bizonyító visszatérői, az eurovíziós stíluselvárásoknak, „szabványoknak” megfelelő nagyívű, dallamos, fülbemászó szerzeményei, és vannak igencsak kedvelhető, szerethető különcei, polgárpukkasztói, újítói. Felvonult mindenféle stílus: pop, beat, táncdal, blues, techno, klubzene és habként a tortán: rockabilly. Nem szavaztam, habár voltak kedveltjeim (általában nem ők lettek az elsők a továbbjutók között, de többnyire ott lesznek a középdöntőben). Leginkább a Fool Moon a capella előadású dala (It Can’t Be Over) és a Honeybeast együttes ironikusan humoros, kiváló szövegű nótája (Alegnagyobb hős) fogott meg. Lehet, hogy bejutnak a magyarországi döntőbe, de nem hiszem, hogy eljutnak Koppenhágába, a végső megmérettetésre. A választ február 22-én este tudjuk meg, addig is izgulhatunk, szoríthatunk, szavazhatunk az elődöntők során.