Hirdetés

Cseresznyéskert: elhagyni az elhagyhatatlant – Csehov drámájának bemutatója a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Csehov Cseresznyéskertjében a birtok elárverezése sorscsapásként hat a közösségre •  Fotó: Biró István

Csehov Cseresznyéskertjében a birtok elárverezése sorscsapásként hat a közösségre

Fotó: Biró István

Szeptember első napján mutatta be a Kolozsvári Magyar Színház társulata Csehov Cseresznyéskert című drámáját. A nagysikerű előadás rendezője, Yuri Kordonsky úgy tár elénk egy letűnt világot, hogy benne minduntalan magunkra ismerünk.

Nánó Csaba

2021. szeptember 10., 11:022021. szeptember 10., 11:02

Nem tudom, mennyire igaz a történet, de állítólag annak idején Anton Pavlovics Csehov majdnem sírva könyörgött Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkijnak, a nagy orosz rendezőnek és színházújítónak, hogy vigyen egy kis humort is az előadásokba, hiszen ő a darabjait vígjátékoknak szánta, nem pedig valamiféle siratófalnak. Az író kérése süket fülekre talált. Egyébként a színészek előadásmódjának megváltoztatására kidolgozott módszerét Sztanyiszlavszkij közismerten Csehov drámáinak rendezései során kísérletezte ki. Aminek vélhetően a drámaíró örvendett a legkevésbé.

Noha az író drámáinak nagy részét valóban vígjátékként határozta meg, mégis megszokhattuk, hogy Sztanyiszlavszkijtól errefelé szinte minden előadásban a tragédiát, a drámát, a kilátástalanságot emeli ki a rendező.

Hirdetés

Mindenki szenved, a küzdelem értelmetlen, az elvágyódás erős, a szegénység hatalmas – ami helyes is lenne, hiszen erre épülnek a Csehov-drámák. Csakhogy a felsoroltak mellett sajnos a csehovi humornak általában a nyomát sem fedezzük fel, pedig a drámaíró a lelke mélyén nevettetni (is) akart, a tragédiában is fellelte és megmutatta a komikus részeket, ha nem is fergeteges vígjátékokkal rukkolt elő.

Huszonhárom évvel ezelőtt, 1998-ban mutatta be a kolozsvári színház a Vlad Mugur által rendezett Cseresznyéskertet.

A rendező ráérzett a drámában rejlő vígjátéki elemekre, emlékezetes előadást vitt akkor színpadra, sok nézőbe (és színészbe is) mélyen beleívódott annak a produkciónak a hangulata, élménye. Dimény Áron színművésznek (aki a jelen előadásban az öreg inast játssza, akkor ő volt Trofimov) a próbafolyamat során vált világossá, hogy a közönség mellett a társulat tagjaiban is mai napig erős az 1998-as Cseresznyéskert lenyomata. „Remélem, a mostani produkció is hasonlóan meghatározó jelentőségű lesz” – tette hozzá. Úgy gondolom, óhaja beteljesült. A mostani szereposztásból Dimény mellett Bogdán Zsolt és Kántor Melinda is részt vett az akkori előadás létrehozásában, és a bűvésztrükköket annak idején is Belloni mester találta ki. A múltba tekintve még egy egészen döbbenetes tény: a Cseresznyéskert volt Vlad Mugur és Harag György utolsó rendezése. 

Váta Loránd Lopahin szerepében •  Fotó: Biró István Galéria

Váta Loránd Lopahin szerepében

Fotó: Biró István

Cseresznye és meggy

A mű valójában Meggyeskert, az orosz eredetiben ez a címe Anton Pavlovics Csehov 1903-ban íródott komédiájának, amely az író egyik legismertebb és sorrendben utolsó színműve. Magyarul először 1950-ben jelent meg a Csehov drámai művei című kötetben a Franklin Társulatnál.
De hogyan lett a meggyből cseresznye? Nos, az orosz eredetiben még meggyre utalnak, de az első magyar fordítás a német változat alapján készült (akkoriban kevesen tudtak oroszul), ahol a cseresznye és meggy (Kirsch) egybeesik, és a jó hangzás miatt Kosztolányi javaslatára maradtak a cseresznyénél. Egyes színházak, társulatok már Meggyeskert néven játsszák a darabot, és több kortárs fordító is ezt a címet adja a darabnak. De játszották már Orosz lekvár címmel is…  

A darab cselekménye, ahogy általában a Csehov-drámákban, valós eseményekre épül. A 19. század végén az orosz újságok gyakran adtak hírt nemesi birtokok árveréséről, Csehov ismeretségi körében is voltak ilyen esetek.

A Cseresznyéskerthez hasonló helyzetet gyerekkorában ő maga is átélte: amikor kereskedő apja eladósodott, a család barátja megígérte, nem engedi a házukat elárverezni és kifizeti az adósságot. Később olcsón mégis ő vette meg a házat, és a fiatal Anton Csehov továbbra is nála lakott.
A mű alapötlete valószínűleg 1901 tavaszán született, legalábbis Csehov ekkor közölte először egy levélben, hogy a moszkvai Művész Színház számára komédiát készül írni. A darabot a Művész Színház mutatta be először 1904. január 17-én Moszkvában, majd április 1-jén a fővárosban, Szentpéterváron. Magyarországi ősbemutatóját húsz évvel később, 1924. szeptember 13-án tartották a Vígszínházban, szövegét Tóth Árpád fordította magyarra.

Tragédia vagy komédia?

Bár Csehov szerint komédiának készült, a magány, a vesztett illúziók, az elmúlás drámája a Cseresznyéskert, amelyben a mindenkori ember tehetetlensége szólal meg. Tükröt tart, amelyben láthatóvá válik törekvéseink sikertelensége, és saját életünk kudarcai is felsejlenek. Csehov ebben a tragikomédiában sűríti magába a múlt század elején kiütköző dekadens élethangulatot. A cseresznyéskert szimbólumként tekinthető (erre utalás is történik) – jövőképét. A pénz szerepe fel-, míg az emberi kapcsolatok szerepe leértékelődik. Úr és paraszt viszonya meghatározhatatlanná válik. Nyilván fontos szerepet játszik a darabban – ahogy általában az orosz író drámáiban – az idő, az emlékezés, a vágyakozás is. Yuri Kordonsky, az előadás rendezője így vélekedik a darabról és az előadás születésének körülményeiről: „Az elmúlt egy-másfél év, a járvány időszaka, teljesen megváltoztatta az élet ritmusát, számos megszokott tevékenységből kiszakított, és óriási próbatételként éltük meg. Sokan elvesztették a szeretteiket – férjeiket, feleségeiket, szüleiket, gyerekeiket – anélkül, hogy el tudtak volna búcsúzni tőlük. Ez hihetetlenül nyomasztó, nehéz helyzet. Hirtelen felmerültek az olyan kérdések, hogy mi az emlékezet, mit viszünk tovább, hogyan határoz meg minket az emlékezet, és hogyan határozzuk meg mi az időt és az emlékezetet? Hogyan lehet tovább élni ilyen tapasztalat után? Hogyan lehet megmaradni embernek? Mit is jelent embernek lenni?
Mindazok a szövegek, amelyekről egy lehetséges előadás kapcsán beszéltünk, jelentéktelennek tűntek, és hirtelen az lett a kérdés:

Idézet
van-e valami, ami mesélhetne e váratlan és megrázó élményről, amit mindannyiunknak meg kellett élnünk? Ekkor döbbentem rá: a Cseresznyéskertnél megfelelőbb darab nincs is.

A mű az időről, az idő természetéről szól, a sejtésünkről, hogy mi is az idő. Arról, ahogyan a jelenidő összeütközésben van a múlttal és a jövővel. Ez a valódi konfliktus: a Cseresznyéskert egy súlyos múlt, és vannak, akik megrekedtek a múltban, mások pedig a jövőben, és akkor ott van Ljubov, aki a jelen. Aki szerint az élet csak akkor számít, amikor éled.”

Megbotránkoztatás nélkül

Az orosz–amerikai Yuri Kordonszky rendezőt a kolozsvári közönség az emlékezetes Éjjeli menedékhely (Gorkij drámáját a társulat eredeti címén, A mélyben játszotta) színreviteléből ismerheti. Remek előadás volt, a rendezőt 2016-ban nem véletlenül tüntették ki UNITER-díjjal.

Kordonszky nem akar mindenféle őrült ötlettel kitűnni, rendezései klasszikusnak mondhatók, tiszteletben tart szerzőt, színészt, nézőt egyaránt. Előadásai „tiszták”, nála nincs megbotránkoztatás, dübörgő muzsika, szemet bántó fényeffektus, olcsó trükközés.

Az előadásban a rendező előássa Csehov sajátos humorát, és bár nem nevetünk hangosan, azért a drámai feszültséget sikerül Kordonszkynak némileg feloldania. A puritánnak mondható díszletek tökéletesen illeszkednek a produkció hangulatához és a rendező elképzeléseihez, a kolozsvári társulat pedig mindig nagyszerű szereposztásra kínál lehetőséget. Színészeink ezúttal is kiválóan teljesítenek, a maga módján minden szereplő hozzátesz valamit az előadás sikeréhez. Aki látta az 1998-as előadást, gondolom, kíváncsian várta, hogyan lesz megoldva az öreg inas szerepe, Firsz megformálása ugyanis minden színész számára kihívást jelent. Csehov 87 éves öregemberként határozza meg, de hát nehéz ilyen korú aktív színművészt találni. Annak idején Vlad Mugurnál az akkor 84 esztendős Senkálszky Endre játszotta a szerepet, koránál fogva annyira talált rá a figura, hogy a néző szinte elhitte, hogy a szeme láttára hagyja el az árnyékvilágot.

Az előadásban a remek Dimény Áronra osztották az öreg inas szerepét, a művész olyan átéléssel és annyira hitelesen oldja meg a feladatot, hogy a publikumban fel sem vetődik, hogy Firsz alakítója jó embertöltővel fiatalabb, mint ahogy Csehovnál meg van írva...

Hogy a közönsége mellett, amely a csodálatos „készterméket” láthatta, a színésznek mekkora élmény volt az előadás létrehozása, azt Kézdi Imola színművésznő sajtótájékoztatón tett kijelentése árulja el a leginkább: „ha csak egy kávéscsésze lehetnék a kollégáim kezében, akkor is beteljesülve érezném magam.” Tegyük hozzá: Kézdi Imola költőként is bemutatkozott a tisztelt publikumnak, verse elhangzik az előadásban…

Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert 
Magyar nyelvre fordította: Kozma András. Rainer Maria Rilke és Kézdi Imola verseivel
Szereposztás:
Ranyevszkaja, Ljubov Andrejevna – Kézdi Imola; Ánya – Tőtszegi Zsuzsa; Várja – Imre Éva; Gajev, Leonyid Andrejevics – Bogdán Zsolt; Lopahin, Jermolaj Alekszejevics – Váta Lóránd; Trofimov, Pjotr Szergejovics – Bodolai Balázs; Szimeonov-Piscsik, Borisz Boriszovics – Bács Miklós; Sarlotta Ivanovna – Kántor Melinda; Jepihodov, Szemjon Pantyelejevics – Szűcs Ervin; Dunyása – Román Eszter; Firsz – Dimény Áron; Jása – Viola Gábor; egy nő – Vindis Andrea; egy fiú – Lőrincz-Szabó Venczel.
Rendező Yuri Kordonsky, díszlet- és jelmeztervező Dragoș Buhagiar, dramaturg Vajna Noémi, rendezőasszisztens Veres Emőke, zenei tanácsadó Csergő Domokos, bűvészeti tanácsadó Belloni (Ledniczky Béla).


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés