Cseresznyéskert: elhagyni az elhagyhatatlant – Csehov drámájának bemutatója a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Mindenki szenved, a küzdelem értelmetlen, az elvágyódás erős, a szegénység hatalmas – ami helyes is lenne, hiszen erre épülnek a Csehov-drámák. Csakhogy a felsoroltak mellett sajnos a csehovi humornak általában a nyomát sem fedezzük fel, pedig a drámaíró a lelke mélyén nevettetni (is) akart, a tragédiában is fellelte és megmutatta a komikus részeket, ha nem is fergeteges vígjátékokkal rukkolt elő.

A rendező ráérzett a drámában rejlő vígjátéki elemekre, emlékezetes előadást vitt akkor színpadra, sok nézőbe (és színészbe is) mélyen beleívódott annak a produkciónak a hangulata, élménye. Dimény Áron színművésznek (aki a jelen előadásban az öreg inast játssza, akkor ő volt Trofimov) a próbafolyamat során vált világossá, hogy a közönség mellett a társulat tagjaiban is mai napig erős az 1998-as Cseresznyéskert lenyomata. „Remélem, a mostani produkció is hasonlóan meghatározó jelentőségű lesz” – tette hozzá. Úgy gondolom, óhaja beteljesült. A mostani szereposztásból Dimény mellett Bogdán Zsolt és Kántor Melinda is részt vett az akkori előadás létrehozásában, és a bűvésztrükköket annak idején is Belloni mester találta ki. A múltba tekintve még egy egészen döbbenetes tény: a Cseresznyéskert volt Vlad Mugur és Harag György utolsó rendezése. 

A Cseresznyéskerthez hasonló helyzetet gyerekkorában ő maga is átélte: amikor kereskedő apja eladósodott, a család barátja megígérte, nem engedi a házukat elárverezni és kifizeti az adósságot. Később olcsón mégis ő vette meg a házat, és a fiatal Anton Csehov továbbra is nála lakott.
A mű alapötlete valószínűleg 1901 tavaszán született, legalábbis Csehov ekkor közölte először egy levélben, hogy a moszkvai Művész Színház számára komédiát készül írni. A darabot a Művész Színház mutatta be először 1904. január 17-én Moszkvában, majd április 1-jén a fővárosban, Szentpéterváron. Magyarországi ősbemutatóját húsz évvel később, 1924. szeptember 13-án tartották a Vígszínházban, szövegét Tóth Árpád fordította magyarra.

Tragédia vagy komédia?

Bár Csehov szerint komédiának készült, a magány, a vesztett illúziók, az elmúlás drámája a Cseresznyéskert, amelyben a mindenkori ember tehetetlensége szólal meg. Tükröt tart, amelyben láthatóvá válik törekvéseink sikertelensége, és saját életünk kudarcai is felsejlenek. Csehov ebben a tragikomédiában sűríti magába a múlt század elején kiütköző dekadens élethangulatot. A cseresznyéskert szimbólumként tekinthető (erre utalás is történik) – jövőképét. A pénz szerepe fel-, míg az emberi kapcsolatok szerepe leértékelődik. Úr és paraszt viszonya meghatározhatatlanná válik. Nyilván fontos szerepet játszik a darabban – ahogy általában az orosz író drámáiban – az idő, az emlékezés, a vágyakozás is. Yuri Kordonsky, az előadás rendezője így vélekedik a darabról és az előadás születésének körülményeiről: „Az elmúlt egy-másfél év, a járvány időszaka, teljesen megváltoztatta az élet ritmusát, számos megszokott tevékenységből kiszakított, és óriási próbatételként éltük meg. Sokan elvesztették a szeretteiket – férjeiket, feleségeiket, szüleiket, gyerekeiket – anélkül, hogy el tudtak volna búcsúzni tőlük. Ez hihetetlenül nyomasztó, nehéz helyzet. Hirtelen felmerültek az olyan kérdések, hogy mi az emlékezet, mit viszünk tovább, hogyan határoz meg minket az emlékezet, és hogyan határozzuk meg mi az időt és az emlékezetet? Hogyan lehet tovább élni ilyen tapasztalat után? Hogyan lehet megmaradni embernek? Mit is jelent embernek lenni?
Mindazok a szövegek, amelyekről egy lehetséges előadás kapcsán beszéltünk, jelentéktelennek tűntek, és hirtelen az lett a kérdés:

A mű az időről, az idő természetéről szól, a sejtésünkről, hogy mi is az idő. Arról, ahogyan a jelenidő összeütközésben van a múlttal és a jövővel. Ez a valódi konfliktus: a Cseresznyéskert egy súlyos múlt, és vannak, akik megrekedtek a múltban, mások pedig a jövőben, és akkor ott van Ljubov, aki a jelen. Aki szerint az élet csak akkor számít, amikor éled.”

Megbotránkoztatás nélkül

Az orosz–amerikai Yuri Kordonszky rendezőt a kolozsvári közönség az emlékezetes Éjjeli menedékhely (Gorkij drámáját a társulat eredeti címén, A mélyben játszotta) színreviteléből ismerheti. Remek előadás volt, a rendezőt 2016-ban nem véletlenül tüntették ki UNITER-díjjal.

Az előadásban a rendező előássa Csehov sajátos humorát, és bár nem nevetünk hangosan, azért a drámai feszültséget sikerül Kordonszkynak némileg feloldania. A puritánnak mondható díszletek tökéletesen illeszkednek a produkció hangulatához és a rendező elképzeléseihez, a kolozsvári társulat pedig mindig nagyszerű szereposztásra kínál lehetőséget. Színészeink ezúttal is kiválóan teljesítenek, a maga módján minden szereplő hozzátesz valamit az előadás sikeréhez. Aki látta az 1998-as előadást, gondolom, kíváncsian várta, hogyan lesz megoldva az öreg inas szerepe, Firsz megformálása ugyanis minden színész számára kihívást jelent. Csehov 87 éves öregemberként határozza meg, de hát nehéz ilyen korú aktív színművészt találni. Annak idején Vlad Mugurnál az akkor 84 esztendős Senkálszky Endre játszotta a szerepet, koránál fogva annyira talált rá a figura, hogy a néző szinte elhitte, hogy a szeme láttára hagyja el az árnyékvilágot.

Hogy a közönsége mellett, amely a csodálatos „készterméket” láthatta, a színésznek mekkora élmény volt az előadás létrehozása, azt Kézdi Imola színművésznő sajtótájékoztatón tett kijelentése árulja el a leginkább: „ha csak egy kávéscsésze lehetnék a kollégáim kezében, akkor is beteljesülve érezném magam.” Tegyük hozzá: Kézdi Imola költőként is bemutatkozott a tisztelt publikumnak, verse elhangzik az előadásban…