„Azt hiszem, nem rossz, s a pofája is jó”

Kilencvenéves a Korunk – az egyik legismertebb és legnagyobb hatású erdélyi magyar folyóirat dokumentumtárlattal, valamint az alapítás évfordulójára összeállított emléklapszámmal és műsorral ünnepelt Kolozsváron. Átadták a lap éves díját, a Korunk Kulcsát is: mecénási tevékenységéért dr. Úry Előd Szászrégenből elszármazott soproni fogorvos kapta. Az alábbiakban Korunk három korszakát tekintjük át.

Az első Korunk

A Korunkat 1926 februárjában indítja útjára Dienes László, a lap belső oldalán szereplő önmeghatározást idézve: „világnézeti havi szemle”-ként. A lap a nyugati magyar emigráció, mindenekelőtt Hatvany Lajos támogatásával jött létre. Dienes az első Korunk tizenöt évfolyamából hármat egyedül, két és felet pedig Gaál Gáborral közösen jegyzett. Leveleiből az derül ki, öthavi kemény munka eredménye volt az első lapszám. Egy Molter Károlynak címzett 1926. február 17-i levélben a megkönnyebbülés hangján írja: „Végre (…) kijöttem az első számmal. Azt hiszem, nem rossz, s a pofája is jó.” Bár nem volt felhőtlenül elégedett a lappal, Dienes igyekezett valóban a világra kitekintő, a kor legjobb szerzőit és gondolkodóit megszólaltató kiadványt szerkeszteni, a dienesi gondolat szerint ugyanis a valódi erdélyiség egyben valódi európaiság is. Munkásságát ismerve elmondhatjuk, a kettő összefonása valóban sikerrel megvalósult az általa szerkesztett Korunkban. A magyar (és a kelet-közép-európai) baloldali szellemiség egyik legnagyobb hatású és legértékesebb műhelyét hozza létre – a lapot Súly alatt a pálma című munkájában még Ligeti Ernő tartalmasnak és színvonalasnak nevezi, mely korai szakaszában „még nem vette fel azt a társadalomszemléleti merevséget, amelyet új szerkesztője, Gaál Gábor hozott magával.”

Gaál Gábor a Korunk szerkesztésébe 1928-ban kapcsolódott be. 1928 végétől – Dienes kényszerű Berlinbe távozásától – valójában már ő szerkeszti a lapot, egészen annak 1940. szeptemberi megszűnéséig. Önálló szerkesztői szerepvállalásának idejére esett a sztálini diktatórikus és szektariánus hatalomgyakorlás, s a moszkvai akaratnak alárendelődő szektariánius, dogmatikus, egyoldalú, bolseviki művelődéspolitika irányvonalát a Gaál-szerkesztette Korunk is követte. Így Gaál Gábor mai szemmel nézve „nehéz örökséget” hagyott maga után, melyet csak kellő távolságtartással és egyensúlyra törekvéssel szemlélhetünk.

A második Korunk

A Korunk 1957-es – egyébként szintén februári – újraindulását a szovjet blokkhoz tartozó országokban bekövetkező politikai nyitás tette lehetővé: a Gáll Ernő nevével fémjelzett második folyam (Gáll Ernőt 1985-ben Rácz Győző váltja a főszerkesztői székben) vállaltan a Gaál Gábor-i örökségre épített a lapkészítés programjának kidolgozásakor. Gáll Ernő Számvetés című visszaemlékezésében így fogalmaz: „a Gaál Gábor-féle Korunkat vallottuk magunkénak. A Dienes László nevéhez fűződő örökséget nemigen vállaltuk, sőt volt idő, amikor elhatároltuk magunkat tőle. Csak sokkal később, az alapító szerkesztő születésének századik évfordulóján (1989) nyílt alkalmam nyilvánosan kifejezni a részemről is lassan beérett felismerést, hogy hagyatékával sokáig mostohán bántunk”. Bár az új folyam szerkesztői az „új humanizmus” lehetőségeiben reménykedtek, a szerkesztést a pártellenőrzés a maga ismert eszközeivel és a lapra erőszakolt kötelező anyagaival korlátozta. A hatvanas évek közepe táján némi lazulás volt érezhető, elkezdtek súlypontos számokat kiadni, amelyek igyekeztek a legújabb korszerű tudományos és kulturális irányzatok legfrissebb szövegeivel megismertetni az olvasót, és néha – persze a kor meghatározó stílusában és korlátai közt – a kisebbségiséghez, erdélyiséghez kapcsolódó témákkal. 1973 novemberében például lapszámot szentelt a szerkesztőség Kós Károlynak és Kalotaszegnek, amely rekordnak számító 6000-es példányszámban kelt el. A nyolcvanas évek egyre ridegebb, egysíkúbb és kiszolgáltatottabb kulturális közegében aztán mindenre lesújtott a cenzúra, egyedül a természettudományos közlések jelentettek némi menedéket a pártpolitikai üzenetektől mentes, anyanyelvi közlésre.

A harmadik Korunk

A Kántor Lajos főszerkesztőségével 1990 januárjától indult harmadik folyam a Dienes-modellhez nyúlt vissza. A szerkesztőség céljai közt kiemelt helyet kapott a folyóirat dialógusképességének fel- vagy újraélesztése, a különböző (tudomány)területek legjobb képviselőinek megszólaltatása: a lap a provincialitást levetkőző, újszerű és eredeti kiadvánnyá kívánt lenni. Hitelességének megteremtéséhez ugyanakkor szükség volt egyfajta szembenézésre: szükségszerűnek bizonyult a szerkesztőség összetételének részleges megváltoztatása, másrészt a folyóiratnak önvizsgálatot kellett tartania, hogy milyen irányvonalat követ a továbbiakban, hogyan dolgozza fel, miképpen kezeli a köztudatban nevéhez hozzátapadt baloldali (kommunista) címkét. A Kántor Lajos által programadó cikkben kijelölt utat folytatta a lap élén Balázs Imre József, majd Kovács Kiss Gyöngy is. Mint Kovács Kiss Gyöngy a lap születésnapi ünnepségén megfogalmazta, a harmadik folyamban a Korunk nem baloldali – és nem is jobboldali, egyszerűen minőségorientált kiadvány, amely szerzőit szakmai tudásuk szerint kéri fel, pártállásra való tekintet nélkül. A Korunk súlypontos számait forgatva elmondhatjuk: ma valóban körültekintően szerkesztett, az új fele forduló, tudományos alaposságú, széles látókörű lapot köszönthetünk.