Bánffy Miklós hazatérése

A történelmi múzeum Kolozsvár legrégebbi, és jelenleg talán legszebb terén, az Óvár nyugati részén található. Kisiskolásokként kötelező látogatásra tereltek be bennünket is falai közé, az akkori – mintegy négy évtizeddel ezelőtti – látogatás nagyjából abból állt, hogy a sosem lehet elég korán elkezdeni elv alapján gyerekfejünket mindenféle dákó-román elméletekkel próbálták megtölteni a múzeum szakemberei. (Nem véletlenül kapott helyet a történelmi múzeum szomszédságában Constantin Daicoviciu mellszobra: azon túl, hogy egész munkássága ehhez az intézményhez kötődik, ő volt az, aki mindenféle fantáziadús elmélettel állt elő nemzete származását illetően). A furcsa az volt, hogy otthon egyet hallottunk, a múzeumban pedig éppen az ellenkezőjéről akartak bennünket meggyőzni. Kevés emléket őriztek meg a mi történelmünkből. Az akkori tárlatok középpontjában kődarabok, ilyen-olyan szerszámok, és megannyi apróság állt bizonyítékként az ősi dákó-romai kontinuitáselméletnek. Évek, évtizedek teltek el, és az egykori gyerekek többet be sem tették lábukat a nekik semmit sem nyújtó múzeum termeibe. Később átalakították az intézményt, az épületet felújították, új igazgatók, a történelmi igazsághoz közelebb álló idők köszöntek az Erdélyi Történelmi Múzeumra. De, hogy egyszer egy Bánffynak állítanak emléket itt, az még így is kisebb meglepetésszámba megy.

Pedig Bánffyék nélkül nem létezik a kincses város sem.

A család megannyi tettét, épített vagy szellemi örökségét őrzi a kincses város. Közülük is kiemelkedő személyiség volt a 140 évvel ezelőtt született Bánffy Miklós, aki a Bethlen-kormányban külügyminiszterségig vitte. Noha Trianon gyalázata Budapesten érte, 1926-ban mégis visszatért Erdélybe felismerve azt, hogy az akkori romániai politikai viszonyok között a megmaradáshoz elengedhetetlen a kulturális intézmények megtartása, működésük biztosítása a kisebbségi helyzet szorításában. Bánffy az erkölcsi támogatáson jóval túlment: anyagilag is hozzájárult a kisebbségi magyarság megmaradása szempontjából kivételes jelentőségű Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE), a magyar tudományosság erdélyi fellegvára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, és a kisebbségi magyar közművelődés szervezete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) fennmaradásához is. Az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnokává választották, amelyben Makkai Sándor, majd Vásárhelyi János püspök oldalán szerepe volt a magyar felekezeti iskolák megvédésében, megtartásában és gyarapításában. 1939-ben vezetésével létrejött a Romániai Magyar Népközösség a magyarság kulturális és gazdasági-társadalmi képviseletének ellátására. A szervezet egészen a II. bécsi döntésig az egyetlen romániai magyar érdekvédelmi- és tömegszervezet volt.

És mindeközben maradt ereje kulturális téren is jelentőset alkotni.

A múlt század elején Bánffy Miklóst nevezték ki az összes magyarországi állami színház és az operaház intendánsának. Közben szerkesztette az Erdélyi Helikon című irodalmi lapot, műveit német, francia és olasz nyelvre is lefordították. Nemcsak íróként, hanem grafikusként is maradandót alkotott: ő volt az Erdélyi Szépmíves Céh által kiadott több könyv illusztrátora, Tamási Áron műveihez például ő készítette a rajzokat.

A kiállítás címében szerepel az illúzió. És valóban: aki belép a múzeum termeibe, szembe találja magát a Bánffy család arcképcsarnokával, a környezettel, melyben éltek, a Bánffy kastélyok szépségével, a gróf díszlet-és ruhaterveivel és megannyi érdekességgel. A tárlat központi helyét foglalják el Bánffy Miklós unokájának, a New Yorkban élő Bánffy Jelen Nicolett üvegművésznek a szemkápráztató alkotásai.

A kiállítás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum, a Bánffy, Barcsay, Fornet, Bartha-Stróbl, Dávid, Csiszár és László családok, valamint számos magánszemély közreműködésével jöhetett létre, és május 18-ig látogatható.