Az ezeréves csoda részese – Mihályi Gábor a 70 éves Magyar Állami Népi Együttes vezetője emlékezik

Itt is a Népi Együttesnél tapasztalt érzések kerítettek hatalmukba: mi a Tímár „istállónak” voltunk a betöretlen csikói, s lenéztük az attól eltérő stílust. Ez a negatív hozzáállás némileg a csordaszellemből is fakadt, de azért valami, – a megszokottól eltérővel való azonosulás – motoszkált bennem, különösen, amikor a kiváló táncművész-koreográfus Foltin Jolán egyik összeállítására, talán a Mondókára ültem be. Az előadás a reveláció erejével hatott rám, változtattam nézeteimen, s immár másként tekintettem az említett koreográfusokra is.

Az elismeréseim és díjaim híre az Együtteshez is eljutott, melynek nyomán lehetőséget kaptam egy koreográfia elkészítésére, amit Régen volt, soká lesz címmel mutattak be.

Az 1996-os amerikai turnét követően Tímár Sándor úgy döntött, hogy megválik a társulattól, s Serfőző Sándor igazgató felkért, hogy vállaljam el a megbízott művészeti vezetői posztot. A felkérésre igent mondtam; bizakodó voltam, hiszen némi vezetői gyakorlattal, koreográfusi tapasztalattal rendelkeztem, de a nehézségekkel is számoltam. Az igazgatóval egyetemben egy tapasztalt segítség mellett döntöttünk, így került Sebő Ferenc művészeti vezetőként az Együtteshez, én pedig a karigazgatói posztot tölthettem be. Egy nagyon harmonikus, félévtizedes közös munkának néztünk elébe, így, amikor az az új koncepcióról beszélünk, ez közös eredményt takar. Egy műfaji nyitással határozottan elkülönített műsortípusokat valósítottunk meg, Ferenc szellemi támaszom volt, a gyakorlati megvalósítást pedig én vállaltam. Az akkor lefektetett alapelvek mind a mai napig jellemzik a munkámat:

Így született a Táncos magyarok, ami szinte a honfoglalástól – a nagy korszakokon keresztül – mutatja be a tánc fejlődését. Ide számítom, a Verbunkos- Nemzeti Tánc Születése összeállítást, ami egy szűkebb időszakot vesz górcső alá. Az akkori művészeti vezetés támogatta elképzeléseimet, s felhatalmazott arra, hogy ha látok a világban olyan követendőt, ami hasznára válhat a magyar színpadi néptáncművészetnek, akkor azt adaptáljam munkámba. Így a londoni – immár klasszikusnak számító – Riverdance előadásra is odafigyeltem. Ez nem volt azonos azzal az irányzattal, amelynek képviselője, Michael Flatley Magyarországon „végigkopácsolta” a színpadot, a Riverdance magasabb szintet jelentett művészileg, s az én világomhoz is közelebb állt. Ráadásul az ottani grupp zenekarában egy – magyar és bolgár felmenőkkel rendelkező művész – Nikola Parov is játszott. Nála laktam, s meggyőződésem volt, ha az írek ilyet tudnak alkotni, akkor ezt mi is megvalósíthatjuk. Folytatásként, a világzenei ihletésű Naplegenda zenéjét Nikola szerezte.

Külön műfajnak tekintettük a tradíciókat idéző előadásokat, mint például a Kincses Felvidék és Az örök Kalotaszeg. A kortárs zene felé is figyeltünk, így készült a Labirintus, a Liszt-mozaikok és a Tánckánon. Filozófiánk alappillérének tartottuk, hogy kinyissuk a műfaji határokat, másrészt jól elhatárolt, markáns színeket hozzunk létre, így szélesebb műfaji spektrumot is tudtunk kínálni a közönségnek.

A pozícionálás divatos szó, de jómagam is sokat gondolkodom az Együttesnek a magyar kulturális életben elfoglalt helyzetéről. Mindig van bennem egy visszatartó erő, amikor önmagunk művészetét fogalmazom meg, így mások véleményére is odafigyelek.

voltak korok, mikor a politikai elvàrások manírjai rárakódtak, de akkortájt a művészet más ágai sem lehettek függetlenek. Hullámvölgyek kísérik minden művészeti együttes és művész életét, de két évtizedes vezetői munkám alatt csak kevés krízist éltünk át. Annak ellenére, hogy mindig újabb és újabb utakra lépek, mindig tudjuk tartani a magas színvonalat, napjainkban is kitüntetett figyelem övezi munkánkat.

Büszke vagyok arra, hogy már legalább háromszor el akart vinni képletesen a „folklór rendőrség”: a szakma konzervatív részénél – bizonyos, már említett előadásaink – megütközést váltottak ki, pedig az új utakra való lépések sohasem voltak öncélúak. Évezredes hagyományainkban – elképesztő csoda folytán – százezrek tehetsége és hozzáadott szellemi java csodálatos egységgé állt össze. Az örökérvényű művészi momentumok jelen világunkban is hatásosak és követendők. Feladatunk, hogy megtaláljuk az újabb és újabb formákat, hogy önmagam szűrőjén keresztül a nagyközönség is részese és továbbvivője lehessen ennek az ezeréves csodának.