Az eltűnés és maradás fájdalmas igazsága a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában

Ugyanis a diktatúra arra vetemedett, hogy pénzért szó szerint eladta az anyaországoknak az itt élő kisebbséget – elsősorban a németeket.
A közösség ma már az eltűnés határán van. Ha az 1910-es népszámlálási adatok szerint 800 ezer német nemzetiségű lakosa volt Romániának, ma alig 40 ezer. A hivatalos adatok szerint Ceausescu 230 ezer német ajkú román állampolgárt adott el Németországnak 1968 és 1989 között. Később további 100 ezer vándorolt ki.
Aki annak idején nem tudott hivatalosan távozni az országból, az szökéssel kísérletezett, sokszor egészen regényes módon, ahogyan az a marosvásárhelyiek előadásából is kitűnik. A német nemzetiség fogyásának szempontjából az sem mellékes, hogy a második világháború után több mint 50 ezer erdélyi és bánsági szász és sváb lakost deportáltak szovjet munkatáborokba.

Életképek

A dráma szerzőjét a Yorick Stúdió kérte fel, hogy a Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében elnevezésű projektjük tizedik évfordulója alkalmából reflektáljon az emigrálásra a Romániában maradt erdélyi németek szemszögéből. Elise Wilk a darabíráshoz készülve a szibériai kitelepítések túlélőivel és az 1990 után kivándorolt szászokkal készített interjúk, irattári dokumentumok és sajtóanyagok alapján dokumentálódott, de a szöveg maga a szerző személyes tapasztalataiból ihletődött.

A darab három részre tagolódik Románia történelmének három kulcsfontosságú eseményéhez kapcsolódva: 1944–1945 idején a németeket szovjet munkatáborokba deportálták, az 1989-es romániai forradalom után a német kisebbség tömegesen vándorolt ki, 2007-ben pedig Románia csatlakozott az Európai Unióhoz.
Míg az előbbi két részben az „eltűntek” tragédiáján van a hangsúly, az utóbbi gyakorlatilag az itthon maradottak drámáját dolgozza fel. Az előadásban rendkívüli fontossággal bír a szöveg. Szerencsére Sebestyén Aba rendezése ezt tiszteletben tartja, a színészek nem akarják „túljátszani” a mondandót, így az egész előadás tiszta és érthető. Persze a játékkal sincs baj, a fiatalabb színészek is sikerrel nőnek fel a sokkal tapasztaltabb Szilágyi Enikőhöz és Sebestyénhez. Cári Tibor fantasztikus zenéje pedig, amit két csellón élőben adnak elő a muzsikusok, jelentősen emel az előadás színvonalán.

Emlékek az eltűnésről

A kétórás előadás során a közönség soraiban helyet foglaló középkorú vagy idősebb nézőknek valószínűleg sok történet eszébe jutott saját tapasztalatukból. Az Eltűntek kapcsán nekem is felrémlett egy, amit még édesapám mesélt. Az illető valóban szinte szó szerint eltűnt családja, barátai életéből. A szóban forgó személy, családunk egyik sváb gyökerekkel rendelkező barátja, a múlt század hetvenes éveinek elején egy ködös estén odaszólt a feleségének, hogy leugrik a sarokra egy csomag cigarettáért. Hónapok múlva képeslapot küldött Bécsből, hogy szerencsésen megérkezett… Apám barátját többet nem láttuk, minden kapcsolatot megszakított szülőhazájával, gyakorlatilag eltűnt az életünkből.

Az előadás egyik kulcsszerepében az emigrációban élő és a marosvásárhelyi színházi életbe hosszú kimaradás után visszatérő Szilágyi Enikőt láthatja a közönség. Alakítása még azokra is a döbbenet erejével hatott, akik korábban már látták filmekben. Kathi szerepét mintha rá szabták volna, a jelenleg Párizsban élő művésznőnek valószínűleg nem kellett sokat töprengenie, hogy megértse az elvándoroltak, illetve az itthon maradottak lelkivilágát, hiszen 1989 közepe táján ő maga is emigrációba kényszerült. És nem jókedvében ment el, ahogyan arról többször is nyilatkozott.

Ajándékszerep

Kompozíciós szerep a Szilágyi Enikőé, amiben a művésznő alakításával bizonyítja azt is, mekkora veszteség érte a romániai magyar színjátszást és a hazai filmes szakmát azáltal, hogy a diktatúra őt is távozásra kényszerítette annak idején. A siker az ő esetében sem volt minden: bár távozása előtt a romániai nézők Szilágyi Enikőt számos színházi előadásban és több mint 20 filmszerepben láthatták, a körülmények hatására hat hónappal az 1989-es forradalom előtt végleg elhagyta Romániát. Nyugaton mindent nulláról kezdett, de tehetsége hamar feltűnt, és ma már művészete előtt a világ minden táján meghajol a közönség és a szakma.
Az Eltűntekben Szilágyi Enikő ugyanannak a nőnek három életkorszakát eleveníti fel. Az előadás első részében Kathi egy idősödő hölgy, a második részben a szerelmét hazaváró fiatalasszony, hogy aztán a harmadik részben már az öreg és beteg Kathit mutassa meg nekünk a művésznő. Nem kis feladat ezt az átváltozást végigjátszani, de Szilágyi Enikő annyira természetes és hiteles a szerepben, hogy a néző csak ámul a színésznő három jellemalakításán.
A Párizsban élő művésznő egyébként örömmel vállalta a szerepet. „Sebestyén Aba felhívott telefonon és megkérdezte, dolgoznék-e vele. Elküldte a darabot románul, majd magyarul, és rögtön igent mondtam. Abát nagyon szeretem és értékelem emberként, művészként egyaránt. Kitűnő munkafolyamat volt, és ez 45 éves karrierem ajándékszerepe” – mesélte lapunknak Szilágyi Enikő.

Elgondolkodtató előadás volt a Yorick Stúdióé, szerencsés ötlet volt az is, hogy az előadás után a közönség elbeszélgethetett az alkotókkal.

Ebből azt is megtudtuk, hogyan élték meg ők a drámában felvázolt témát. És a nézők – fiatalabbak vagy idősebbek – elgondolkodhattak azon, mi volt azelőtt, és merre is tart harminc év úgynevezett demokrácia után az ország…