Anyuka is ezt akarta volna

A Valahol Európában című musical „trógercsapatának” tíz esztendős gyermekszereplője, Jakab Ádám Gergő férfias módon kezet nyújt a kérdezőnek, és már-már úgy nyilatkozik, mint egy rutinos színész. Az előadás alig ért véget, a gyerekek még szakmai megbeszélésen is részt vettek, de Ádámon a fáradságnak nyoma sem látszik.

Persze nem volt könnyű az út a válogatástól a bemutatóig. Napi öt-hat órán át próbáltak a rendezővel, koreográfussal, karmesterrel, és a felnőtt színészekkel, beleértve a hétvégéket is. „Az osztályomban úgymond állandóan színészkedtem – mondja Ádám –, és amikor meghallottam, hogy gyerekszereplőket keresnek a magyar operában, azonnal szóltam a szüleimnek, hogy én is szeretnék jelentkezni. A januári meghallgatáson minden rendben ment, az első próbákon csapatépítő játékokat játszottunk, hogy a csapat összekovácsolódjon. Végül nyolc gyereket választottak ki a nagyobb szerepekre, köztük engem is.” Megnézték a filmet, majd Jakab Melinda koreográfus vezetésével elkezdődtek a táncpróbák. Ádámot is meglepte az egyik főszereplő, Kátai István kilépése az előadásból – Kátai egy héttel a bemutató előtt fordított hátat a társulatnak. „De nagyon megszerettük a helyette beugró Farkas Lóránd színművészt, akivel remekül tudtunk dolgozni” – teszi hozzá a „professzor”. A rendezői utasításokat szigorúan be kellett tartani, másként dorgálás járt a hibákért, és ezt Ádám a saját bőrén tapasztalta. Ám mindez hozzájárult a bemutató hatalmas sikeréhez, és ezzel a gyerekek is tisztában voltak. „A legjobban Ádám Jánost, a Simon Pétert alakító színészt kedveltem meg”– vallja be Jakab Ádám. Megerőltető munka volt, de – ahogy Ádám is mondja – megérte: remek társaságba csöppent, a gyerekek a próbafolyamat alatt egészen jól összebarátkoztak, és a felnőttek is megszerették őket. Nagy meglepetésére osztálytársai virágokkal várták az iskolában, buzdították és drukkoltak neki, a tanító néni csokoládéval ajándékozta meg a friss „sztárt”.

Hogy a kis Ádám útja a színpadra vezetett, azt nagymértékben édesanyjának köszönheti. Az anyuka nem érhette meg a bemutatót, egy gyors lefolyású betegséget követően idén márciusban elhunyt. Bár a gyerek elbizonytalanodott, hogy folytassa-e a próbákat, a család összetartása és kiállása erőt adott, hogy befejezze az elkezdett munkát. Bár kerüljük a fájdalmas témát, Ádám azért kimondja: „Anyukám nagyon örvendett, amikor bevettek a szereposztásba. Ő azt akarta, hogy egyszer majd színész legyek. Nem magamnak és a hírnévnek örvendek, hanem annak, hogy anyukám álma teljesült, és a színpadon vagyok.”

Bár élvezi a játékot, a klasszikus kérdésre, hogy mi lesz, ha nagy lesz, Ádám azonnal rávágja: „masszőr.” Azt ugyanis már ő is megtapasztalta, hogy színészkedésből mifelénk nem lehet meggazdagodni…De neve immár szerepel az opera címlistáján, és alkalomadtán újabb szerepekre is hívhatják, aminek szívesen eleget is tesz a kis művész. Egyelőre élvezi a szereplést, a népszerűséget, és talán ennél több nem is kell egy tízéves fiúcskának, aki ideig-óráig egy „professzor” szerepében tetszeleghet.