Készpénz nélkül, fegyveres őrök között – Kenya néhány dologban leckét adhatna Romániának (RIPORT)

Édesanyámmal vágtunk neki a közel 56 millió lakosú kelet-afrikai országnak, amely máig magán viseli a brit gyarmati korszak nyomait. Ennek leglátványosabb jele a bal oldali közlekedés, az angol szabványú elektromos aljzatok, de mindenekelőtt az, hogy az angol ma is Kenya egyik hivatalos nyelve. Az ország hivatalos nyelve a szuahéli, amely Kelet-Afrika több országában is közös nyelvként szolgál, éppen azért alakult ki és terjedt el, hogy a különböző törzsek és népcsoportok egymással kereskedni, ügyeket intézni és kommunikálni tudjanak.

Utazásunkat elsősorban a felfedezés határozta meg – de azért mi sem hagyhattuk ki a szafarit az elefántok, oroszlánok és kafferbivalyok földjén. A turizmus ma Kenya egyik fontos, egyre fontosabb bevételi forrása: itt (is – Tanzániával közösen) zajlik a gnúk nagy vándorlása, amit a világ egyik legkülönlegesebb természeti jelenségeként tartanak számon, és ami minden évben turisták tízezreit vonzza. Persze Kenya nem csak ebből él.

Ha megnézzük az ország gazdaságát és exportját, egészen meglepő dolgokra bukkanunk. Kevesen tudják például, hogy Kenya a világ egyik legnagyobb vágottvirág-exportőre.

Vagyis

Sokan hajlamosak Afrikára úgy gondolni, mint egy olyan kontinensre, amely elsősorban nyersanyagokat exportál, Kenya azonban jóval összetettebb gazdasággal rendelkezik. A tea és a kávé ma is az ország legismertebb exportcikkei közé tartoznak, de jelentős bevételt hoznak a kertészeti termékek, az avokádó, a zöldségek és gyümölcsök. Emellett fejlett építőanyag-iparral is rendelkezik: a kenyai cementet a térség számos országába exportálják, miközben a szolgáltató és technológiai szektor is egyre nagyobb szerepet játszik a gazdaságban.

És Kenya ennél is nagyobbat álmodna: Nairobitól nem messze épül Konza Technopolis, az afrikai „okosvárosként” emlegetett fejlesztés, amellyel az ország saját technológiai központot, egyfajta kelet-afrikai Szilícium-völgyet szeretne létrehozni. A projekt egyszerre szól informatikáról, kutatásról, egyetemekről, innovációról és arról az ambícióról, hogy Kenya ne csak mezőgazdasági és turisztikai célpontként, hanem tudásalapú gazdaságként is felkerüljön a világtérképre.

Ha már utak, a közlekedésről külön fejezetet lehetne írni. A helyiek szerint Kenyában kevés a súlyos autóbaleset, és ennek egyszerű oka van, az autók többsége egyszerűen nem tud gyorsan menni. A településeken szinte körülbelül száz-kétszáz méterenként fekvőrendőr lassítja a forgalmat, ráadásul sokszor olyan magasak, hogy aki nem akarja otthagyni a futóművét, kénytelen szinte lépésben áthajtani rajtuk. De a statisztikák árnyalják a helyiék véleményét, sőt...Kenyában háromszor annyi halálos közúti baleset történik, mint Romániában, pedig mi sem vagyunk gyengék ebben a műfajban.

És Nairobiban sem jobb a helyzet, mint vidéken: az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy egy négysávos úton próbál átjutni, miközben az autók, motorok és a jellegzetes matatu kisbuszok minden irányból érkeznek. A fővárosi dugók egyébként legendásak, és egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy a repülőtérre indulás előtt érdemes két-három órás tartalékkal számolni. Néhány kilométer megtétele is könnyen egy órába kerülhet, különösen a reggeli és délutáni csúcsforgalomban.

Nairobi

Nairobi a világ egyetlen olyan fővárosa, amelynek közvetlen közelében nemzeti park található. Néhány kilométerre a felhőkarcolóktól már oroszlánokkal, zsiráfokkal és orrszarvúkkal lehet találkozni. Ugyanakkor itt található Afrika egyik legnagyobb nyomornegyede, Kibera is, ahol több százezer ember él vezetékes víz, megfelelő csatornahálózat vagy stabil infrastruktúra nélkül. Az elmúlt években különféle civil szervezetek vezetett sétákat is szerveznek ide, hogy a turisták megismerjék a város másik arcát. Mi ezt kihagytuk, mivel két hét alatt így is bőven láttuk Kenya szegényebb oldalát.

Nairobi egy közel hétmilliós metropolisz, amelynek különböző negyedei egészen eltérő világokat mutatnak. Mi többek között Westlandsben töltöttünk egy éjszakát. Felhőkarcolók, modern irodaházak, bevásárlóközpontok, elegáns éttermek – első pillantásra akár egy nyugat-európai nagyvárosban is érezhetné magát az ember. Ha azonban közelebbről is megnézzük, a kép árnyaltabb: a modern épületek árnyékában sok helyen patkányok keresgélnek a szemétkupacokban.

Ezzel együtt is Westlands Nairobi egyik legjobb környéke. A város tehetősebb lakói, az üzletemberek és a turisták többsége is itt száll meg.

De Westlands sem az egyetlen arca a kenyai fővárosnak. Ott van Karen is, amely első pillantásra szinte inkább egy dél-angliai kertvárosra emlékeztet, mint egy afrikai nagyvárosra. Hatalmas kertek, villák, árnyas utcák, elegáns kávézók és lovardák váltják egymást. A városrész ma is őrzi a brit gyarmati korszak hangulatát, itt található a Karen Blixen Múzeum is. Diplomatacsaládok, külföldiek és a kenyai elit kedvelt negyede, ahonnan néhány perc autózással már zsiráfokat lehet etetni vagy a Nairobi Nemzeti Parkban orrszarvúkat keresni.

Ennek történelmi oka van. A 2010-es években Kenya több súlyos terrortámadást is átélt, köztük a Westgate bevásárlóközpont és a garissai egyetem elleni merényleteket. Azóta a biztonsági ellenőrzések a mindennapok részévé váltak. A bevásárlóközpontok egyébként számunkra is ismerős képet mutatnak. A nemzetközi divatmárkák közül sok jelen van, az árak pedig meglepően közel állnak a romániaiakhoz.

Kenya egyáltalán nem olcsó ország. Ez igaz az elektronikai cikkekre, a háztartási gépekre és sok hétköznapi élelmiszerre is. A kínálat szinte mindenből bőséges, ugyanakkor a kisebb boltok hús- és pékáruválasztéka jóval szerényebb, mint amihez Európában hozzászoktunk.

És ha már vásárlás: Kenyában szinte alig használnak készpénzt. Ennek hátterében egy érdekes történet áll. A 2000-es évek közepén ugyan már több tucat kereskedelmi bank működött Kenyában, a lakosság többsége mégsem rendelkezett bankszámlával. A banki szolgáltatások sokak számára drágák vagy nehezen elérhetők voltak, különösen vidéken. Erre kínált forradalmi megoldást a Safaricom által elindított M-Pesa.

Pénzt befizetni vagy felvenni szinte minden utcasarkon lehet. Egy személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel és egy telefonszámmal percek alatt intézhető minden az M-Pesa-ügynököknél.

(Mint nagyjából mindenkit az országban. Szerencsére ezt mi nem kellett kipróbáljuk, de tényleg mindenki arról számolt be, hogy a rendőrrel, a hivatalnokkal, mindenkivel el lehet mindent intézni így).

A boltokban papírzacskót vagy vastag, többször használható táskát adnak, a piacokon pedig természetes anyagokból készült csomagolással találkoztunk. Néhány évvel később az egyszer használatos műanyagokat a nemzeti parkokban és védett területeken is betiltották, így a természetjárás során alig látni eldobott műanyag hulladékot.

És ha már az elmúlt évtizedek fejlődéséről beszélünk, azt is ki kell emelni, hogy Kenyában a higiéniai körülmények a legtöbb európai utazót valószínűleg meglepik. Egyrészt

A maszájoknál járva különösen feltűnő volt, mennyire másként gondolkodnak a megélhetésről. A falvaikat sok helyen kiváló termőföld veszi körül. Paradicsom, hagyma és más zöldségek szépen teremnek ezeken a földeken, csakhogy nem a maszájok művelik őket. A földet többnyire bérbe adják másoknak, ők pedig maradnak az állattartásnál. Számukra a tehén nem egyszerűen haszonállat, hanem vagyon, rang és identitás is.

Ellátogattunk egy maszáj faluba is. Vályogból és trágyából tapasztott kunyhók, bent nyílt tűz, füstszag, apró szellőzőnyílások – megkocáztatom, hogy legtöbbünknek a putri szó jutna eszébe. Mégis a helyiekkel folytatott beszélgetések során azt mondták, nem akarnak elköltözni: az az otthonuk, itt él a családjuk, itt vannak az állataik, és eszük ágában sincs feladni ezt az életet.

Sokan azonban a tanulmányaik után visszatérnek a falujukba. Nem mindenki szeretne Nairobiban vagy külföldön karriert építeni, sokak számára továbbra is a közösséghez tartozás a legfontosabb.

azt is megtudtam a beszélgetések során, hogy világtörténelmet csak érintőlegesen tanulnak, az irodalomórákon csak kenyai, elvétve más afrikai szerzők művei kerülnek terítékre.

A Z generáció Kenyája

Közben pedig egy másik Kenya is kirajzolódik. Egy fiatal generációé, amely egyetemre jár, vállalkozást indít, világot akar látni.

És a modern technológia nem csak az öltönyös nairobi irodisták vagy az egyetemisták világához tartozik: ugyanúgy ott van a vályogkunyhóban élő maszáj fiatal kezében is.

Egészen különös ahogy a több száz éves életforma és a 21. század néhány négyzetméteren belül találkozik, és mindezt úgy, hogy a kenyaiak átugrották az idáig vezető út legtöbb állomását, miközben nálunk évtizedek alatt jutottunk el a vezetékes telefontól az okostelefonig, ők sok helyen egyszerűen átugrották ezt az egész korszakot.

A fiatalok ugyanakkor egyre nyíltabban beszélnek a korrupcióról is. Szinte minden hosszabb beszélgetésben előkerült, és sokan azt mondták, ez ma Kenya egyik legnagyobb problémája. És egyre kevésbé törődnek bele.

Ehhez egyébként a politikai rendszer is viszonylag nyitott. A különböző törzsek képviselői jelen vannak a politikában, és a nők részvétele sem csupán ajánlás: minden megyének legalább egy női képviselőt kell küldenie a parlamentbe.

Miközben egyes törzseknél a többnejűség ma is természetes része a kultúrának, a nagyvárosokban egyre több fiatal nő egészen más jövőt képzel el magának. Talán éppen ez az egyik legérdekesebb dolog Kenyában: a hagyomány és a modern világ nem egymást váltja, hanem egyszerre van jelen.

És ha mindez még nem lenne elég, ott van Mombasa.

Az Indiai-óceán partján fekvő városban az embernek néha az az érzése, mintha egy arab vagy muszlim országba csöppent volna.

Mombasa óvárosa egészen más világ, mint Nairobi vagy a szavannák vidéke. Szűk utcák, faragott faajtók, apró udvarok és évszázados kőépületek emlékeztetnek arra, hogy a város történetét portugálok, ománi arabok és britek is formálták. A házak jelentős része ma már erősen leromlott állapotban van, sok épület vakolata omladozik, mégis különleges hangulata van az egész negyednek. Nem véletlen, hogy az UNESCO világörökségi várományosi listáján is szerepel.

Nem azért, mert látványosságnak néztek, hanem egyszerűen kíváncsiak voltak. Ahogy mi is rájuk.

– mondta az egyikük. Nem tudom, hogy ez tényleg egész Kenyára igaz-e, vagy egyszerűen csak szerencsénk volt azokkal az emberekkel, akikkel találkoztunk, de az biztos, hogy amikor ma visszagondolok erre a két hétre, nem először az elefántok, a zsiráfok vagy a Kilimandzsáró jut eszembe, hanem ezek a mosolyok.