Szokatlanul sok lehetőségünk van

– Mennyire befolyásolta ifjúkori pályaválasztását édesapja, Benyhe János életútja, aki számos nyelvet beszélt és sokat fordított magyarra?

– A szülők példája mindig számít, akkor is, ha a gyerek a maga útját akarja járni. Én már gyerekként tudtam, hogy apám nyelvtudása, zenei tehetsége, anyanyelvi látásmódja utolérhetetlen számomra. Nem voltam csodagyerek, így fel is adtam, hogy apám nyomába érjek. Apám magyarázatai, világértelmezése, tárgyi tudása, az otthoni könyvtár varázsa akaratom ellenére is megóvott tőle, hogy elkallódjam. Apám sokoldalú tudása nem volt elég, hogy családját is megtartsa, így erkölcsi példaképeimet inkább a magyar történelemben és – édesanyám példájából merítve – a keresztény tanításban kerestem.

– A Kádár-rendszer éveiben mire volt elegendő egy spanyol nyelvtanári diploma?

– A spanyol nyelvtudás akkoriban (is) luxus volt. Tanultam még franciát, németet is, és hamar rájöttem: ha nem vagyok nyelvtanár vagy fordító, akkor csak eszköz, hogy szaktudásomat más környezetben is használhassam. Földrajz–spanyol szakos diplomával nem találtam állást, így óraadóként, MTA-ösztöndíjasként és nyelviskola-alapítóként ért a rendszerváltás, amely egy csapásra felkeltette történelmi, politikai érdeklődésemet is.

– Hogyan emlékszik vissza a Kádár-rendszerre?

– Ifjúkorom óta kényszerzubbonynak éreztem. Nem hittem, amit az iskolában tanítottak, mert a családom hitelesebb volt, mint bármilyen iskola vagy mozgalom. Láttam, hogy tények álltak szemben ordas hazugságokkal. Láttam, hogy az állam nemcsak tolvaj, hanem rossz gazda is, rosszul bánik a polgáraival, elhanyagolja a javait, ezért nem hittem neki. Megbocsátottam volna, ha javítja az ország helyzetét, az emberek egészségét, de szinte mindenben elégtelenre vizsgázott a szememben. Azt hittem, csak a szovjet fegyverekre támaszkodva képes fennmaradni. Nagyot tévedtem, mert még semmit sem tudtam az oktatás, a megszokás, a beletörődés, a hatalomtechnika és a kommunikáció erejéről. A rendszer új vonalak mentén vágta többfelé az országot. Megszűnt a nemesség, a hagyományos urbánus-népies szembenállás, a német kisebbséget deportálták, Trianonról szó sem eshetett. Hamis lojalitást követelt, amit a nemzet – ahogy múltak az évtizedek – már szinte észre sem vett. Fuldokló hazugság mindenütt, ami az emberek legrosszabb hajlamait hozta felszínre. Önzés, besúgás, feljelentés, látszatpárttagság, látszat KISZ-tagság, felszínes látszatélet, amelyek mélyén ott lapult a nemzet elfojtott történelme, vágyai, elhallgattatott legendái együtt a leszorított életszínvonallal és az anyagi kiszolgáltatottsággal.

– A rendszerváltás után miként került a politikába?

– Még 1989 elején barátaimmal újraindítottam egy civil egyesületet, amely a millenniumi kertes házas körzetet építette, ahol ma is lakom. Az első szabad választáskor több politikai párt ajánlott helyet a listáján az egyesület vezetőinek. Egy egyéni körzetből így öten jutottunk az önkormányzatba. A pártpolitika megtörte egységünket, ezért függetlenként egyre közelebb kerültem a Kereszténydemokrata Néppárthoz. Jó képviselő akartam lenni, ezért beiratkoztam a Századvég Politikai Iskola képzésére, később a Budapesti Közgazdasági Egyetemen politikai szakértői másoddiplomát is szereztem. Komolyan foglalkoztam politikával és földrajzi tudásom is hasznosítható volt a külpolitikában.

– A KDNP szakpolitikusaként a magyar külpolitikáról szerkesztett egy átfogó könyvet. Voltak-e olyan időszakok az elmúlt száz esztendőben, amikor számottevően javíthattunk volna a Kárpát-medencei magyarság helyzetén?

– Mindig lenyűgözött Magyarország geopolitikai helyzete a benne rejlő lehetőségekkel és veszélyekkel. Meglepő, hogy vezetői Mátyás óta erről tudomást sem vettek. A világ nagy összefüggéseinek vizsgálata nem erős oldalunk. Kritikus pillanatokban hiányzott a helyzet alapos ismerete, a lehetőségekkel számot vető határozott cselekvés. Ha már Zsigmond óta lettek volna magyar egyetemek, ahol felkészült magyar értelmiség nevelkedett volna… Trianonnak nem csak geopolitikai gyökerei vannak. Mulasztásos vétkek vezettek odáig, amelyekből máig nem akarunk tanulni. Az első világháborút bűn volt elkezdeni. Ha akkor figyelünk a térség spirituális erőviszonyaira, világos, hogy nem a fegyverekben kellett volna bíznunk, hanem a politikai befolyásolás egyéb eszközeiben. A területvesztések után Teleki Pál célirányos politikát képviselt. A tudást, az irányítási képességeket akarta megteremteni. Az Államtudományi Intézet azon dolgozott, hogy kedvező fordulat esetén ne legyünk készületlenek az irányítás átvételéhez. Észak-Erdély visszacsatolása megmutatta, hogy mégsem voltunk elég felkészültek. 1945 után minden szocialista ország burkolt nacionalista politikát folytatott, csak Magyarország gondolta komolyan a proletár internacionalizmust. Elszakított véreivel alig törődött. A román falurombolás idején Kádár durcássága nem fékezte a román diktátort. Aztán a román forradalom jó esélyeket is teremtett, de a magyar politika nem tudta kihasználni a rendszerváltás során szerzett lépéselőnyt. Az alapszerződések rendszere dicséretes békebiztosító céljai mellett még azt sem tudta elérni, hogy kissé csökkentse az asszimilációt. A délszláv háborúban a horvátoknak szállított magyar fegyverek nagyban javították a magyar–horvát viszonyt, mégsem tudtunk semmilyen magyar igényt megfogalmazni NATO-partnereinknek. Mindazonáltal a legkiválóbb külpolitika mellett is csak szerény eredményeket érhettünk volna el. A modern Európa súlyponti viszonyai már száz éve beszűkítik lehetőségeinket. Óvatos és átgondolt politikával lehet növelni a mozgásteret, de csak áttételesen, főleg a gazdaság teljesítményére alapozva. Most szokatlanul sok lehetőség kínálkozik, mintha a vége felé járna egy történelmi középszakasz. Talán ma nem a magyarság ellen múlik az idő. Ha nem kapkodunk, nem ugrunk bele felelőtlen kalandokba, mint az elmúlt száz évben, akkor határozottan bizakodom a magyar jövőben itt, a Kárpát-medencében.

– Megoldóképlet – Így működik a világunk (?) címmel 2016-ban megjelent könyvét ezzel ajánlja a kiadó: „ezt a könyvet gondolkodó, belső kérdéseikkel vívódó, környezetükért tenni akaró, felelős embereknek kínáljuk”. Mennyire lehet ma könyvekből megismerni a világ dolgait?

– A könyv egyfajta összegző információ, amit már valaki végiggondolt és rendezett a saját szempontjai szerint. Ma az információ nagy részét nem könyvekből szerezzük. Nagy veszély, hogy gyorsan kapunk sok információt, amit aztán agyunk nem képes feldolgozni. Így átsiklik a nyilvánvaló ferdítéseken, hazugságokon, noha azok a tudatalattinkban tovább élnek, hatnak, mintha csak valóságosak volnának. A könyv hagy időt mindenre. Le lehet tenni, végig lehet gondolni, ellenőrizni lehet állításait. Persze lehet hamis, kitalált vagy manipulatív, de mégis van írója és a megjelenéstől kezdve nem változik a tartalma. Azoknak szántam a könyvet, akik törekszenek az igazságra, de kevés idejük van olvasni. Néhány oldalas egységei bárhol átfuthatók, és a kötet elfér egy zakó zsebében. Aki könyvet vesz, szinte mindig tájékozódik, mielőtt kiválasztja könyvét. Az olvasó mindig többet és mélyebben tud a világról, mint aki csak az internetről vagy az audiovizuális médiából szerzi ismereteit. Mindenkit biztatok, hogy keresse a jó könyveket, és ha talál egyet, ajánlja minél szélesebb körben!

– Oktatási és kulturális szakdiplomataként dolgozik Madridban. Hogyan tekintenek a spanyolok Magyarországra?

– Spanyolországban elég jól ismerik a magyarokat. Főleg az ott híressé vált futballistáinkról, 1956-ról és az Osztrák–Magyar Monarchia történetéből. Mindenütt éreztem, hogy kedvelnek, szeretnek bennünket. A spanyol turista nagyon jól érzi magát Budapesten, és a magyar mentalitást közel érzi magához. A sajtó azonban erősen befolyásolja a közvéleményt. A polgárháború óta klasszikusan kettős osztatú a spanyol közélet, politika és közgondolkodás. Ha a baloldali sajtó elmarasztalja Magyarországot a bevándorlási politikája miatt, akkor azzal nagyon sokan azonosulnak. Mégis, az alapérzés a szimpátia, és ha ott a magyar munkát keres, akkor nem indul eleve hátránnyal.

– Spanyolország számos autonóm régió közös országa. Ezek a közigazgatási modellek mennyire bizonyulhatnának járható útnak a Kárpát-medencei magyarság számára?

– Ha csak a töredékével is rendelkezne a magyar közösség annak az autonómiának, amellyel egy spanyol tartomány, akkor száz éve nem tapasztalt elégedettség töltené el. Persze a spanyol autonómiák rendszere nem magától és nem azonnal jött létre. A Franco-diktatúra után nyugodt nemzetközi környezetben, nemzeti egységet kifejező király jogara alatt jött létre a spanyol alkotmány, amely elismeri a tartományok önrendelkezési jogát. A másik különbség: egyetlen spanyol nemzetrésznek sincs országon kívüli anyaországa. Számunkra az intézményrendszer vizsgálata tanulságos, az autonómia ténye és védelme pedig lelkesítő. A nemzetállami egységet hirdető 19-20. századi állammodell egyre kevésbé tartható. Két fejlődési irány mutatkozik: valamennyire homogén nemzetállamok szövetsége, vagy az elkülönült nemzetrészek autonómiáját különböző mértékben elismerő birodalmak létrejötte. Az elsőre talán az EU lehet példa, a másodikra pedig Oroszország. A skót népszavazás, a katalán helyzet vagy akár a Brexit azt mutatja, hogy az EU még csak helyét kereső, alakuló szövetség, a birodalmi megoldás orosz vagy kínai példája pedig számunkra történelmileg ellenszenves. A magyarság számára a spanyol példa eredményei vonzóak, de a Kárpát-medence térszerkezetében inkább egy svájci típusú kantonális megoldás lehetne tartós. Erre azonban az utódállamok és a magyarság nem állnak még készen.

– Mivel szeretne foglalkozni, ha véget ér diplomata karrierje?

– Valószínű, hogy nem kapok több diplomáciai feladatot. Egész életemben nemzetpolitikai feladatra vártam, de nem nagyon jutottam közel hozzá. Spanyolországi kiküldetésem előtt öt évig vezettem a Bolyai Műhelyt, amely tehetséges fiataloknak kínált önképzési lehetőséget. Az ott végzett fiatalokból nagyszerű nemzetpolitikai csapat állhatna össze. Ha hazatérek és lehetőséget kapok, akkor szívesen folytatnám velük a munkát, amelynek során napi példák elemzésével sajátítanánk el a döntések pontos és körültekintő előkészítését, az apró körülmények figyelembevételét. Vagyis visszatérnék a kezdetekhez: újra tanítanék. Ennek azonban nem lenne szabad elszakadnia a gyakorlattól, ezért nem zárnék ki semmilyen feladatot sem, amely hasznosítja a fiatal közösség tudását és segíti az új generációt beágyazódni közös életünkbe és felelősségi rendszerünkbe.