A Vámház 1904-ben egy régi képeslapon: az egykori határállomás az Osztrák–Magyar Monarchia és a Román Királyság között a Predeált átszelő főút mentén
Fotó: Archív
Brassót és a két Tömöst elhagyva, a szoros kaptatójára érve a kormánykerék mellett ülőnek komolyan a „lovak közé kell csapnia” ahhoz, hogy járgányával felérjen az ország legmagasabb fekvésű városába, Predeálra. Olykor úgy rátapos a gázpedálra, hogy mire észrevenné, át is suhant az egykori határállomáson, amelynek épülete ma is jelzi, meddig tartott a Monarchia magyar világa.
2022. október 20., 06:492022. október 20., 06:49
2022. október 20., 17:522022. október 20., 17:52
Azon túl, hogy kerek 1100 méter választja el a tenger szintjétől, és ezzel Románia legmagasabban fekvő városának számít, Predeál látszólag semmiben nem különbözik a térség többi üdülőtelepétől. Csodálatos természeti adottságok, tüdőt tisztító friss levegő, pazar kilátás, néhány aránylag korszerű szálloda, számos szép és majdnem ugyanannyi lepukkant villa, számos méregdrága sípálya, többé-kevésbé gondozott turistautak, a szocializmus betelepítési politikáját jelző tömbházak, az újkort jellemző hatalmas ortodox templom…
Ezen túl viszont van valami, ami mégis egyedivé teszi a Tömösi-szoros vidékét, legalábbis számunkra: az egykori határállomás szerepe. Abból az időből, amikor egy tanyaszerű kis falucska volt szétszórt házikókkal.
Az egykori, 1879-ben épült impozáns vasúti határállomás az első világháború bombázásainak esett áldozatául.
Predeál környékét, a Brassótól délre található Tömösi-szoros kisebbik, mintegy 178 négyzetkilométert kitevő részét 1871-ben kapta a Román Királyság az Osztrák–Magyar Monarchiától. Nem ajándékba, hanem a román fél által kikönyörgött területcsere révén. I. Károly román király volt az, aki több ízben is a magyar Országgyűléshez fordult kérve a cserét. Az uralkodó nem stratégiai szempontból ragaszkodott a térséghez, mint ahogyan egyesek gondolnák; egyszerűen növelni szerette volna a térségben birtokolt vadászterületét. A korabeli dokumentumok szerint a magyar fél csak azért egyezett bele a terület elidegenítésébe, mert a Hohenzollern-Sigmaringen-házból származó román uralkodó egyrészt távoli rokoni kapcsolatban állt a Habsburgokkal, másrészt a Törcsvári-szoros déli végénél viszonzásként a románok ugyanekkora földterületet ajánlottak Magyarországnak. Az más kérdés, hogy a csere oly pontatlanná sikeredett, hogy több évnyi huzavona után 1882-ben a két országnak egy közös magyar–román bizottságot kellett felállítania, hogy ténylegesen kijelöljék az új határszakaszt. Összevetve régi katonai térképeket jól látszik, hogy az eredetileg természetes vonulatot követő határ a későbbiekben már fura görbületet ír le.
A határállomás épülete ma: a határkövekhez hasonlóan ezt nem tüntették el
Fotó: Szucher Ervin
Predeál nemcsak elválasztotta a két országot, hanem össze is kötötte. A Moldva és Havasalföld egyesüléséből keletkezett román állam hamar felmérte, hogy csak az Osztrák–Magyar Monarchián keresztül tud bekapcsolódni az európai vasúthálózatba, ezért szorgalmazni kezdte a két ország közti vasúti csatlakozás mielőbbi megvalósítását. Ezt volt hivatott megsürgetni az 1875-ben megkötött kereskedelmi- és vámegyezmény, amely a román gabona számára vámmentességet adott. Cserébe az osztrák–magyar impérium egy sor ipari termékre kapott kedvezményt vagy vámmentességet.
A gazdasági és földrajzi előtanulmányoknak és Brassó vidéki kereskedelmi körök aktív tevékenységének köszönhetően a magyar kormány végül a Brassó–Predeál–Ploiești nyomvonal támogatása mellett döntött. A magyar fél az 1876/34-es törvénnyel rendelte el a brassói állomás és a határvonal közötti 25,7 kilométeres pályaszakasz megépítését. A munka komoly költségvetést és szakmai hozzáállást igényelt. A Brassó és Predeál közti szintkülönbség nem kevesebb, mint 461 méter, ami a kor legmodernebb gőzmozdonyait is komoly erőpróbára tette. Összesen 91 hidat és átereszt kellett építeni, két helyen áttörték a hegyet; az egyik alagút hossza 1 km, a másiké valamivel több mint 100 m. A vasút erdélyi oldala elkészült, a Ploiești irányából „érkező” romániai szakaszra azonban még várni kellett. Noha angol cég építette, a felbukkanó nehézségek miatt a határidőt nem sikerült tartani. Magyar oldalról még így is 1879. május 26-án sikerült beüzemelni az első próbavonatot – de csupán a határállomásig. A román fél újabb kéthetes haladékot kért, hiszen a Predeál–Sinaia és Câmpina–Ploiești szakaszokat csak június 10-én adta át a forgalomnak.
Alig néhány évtized után, 1916-ban a román hadsereg, amely augusztus 27-én este fél 10-kor a magyar határőrök számára teljesen váratlanul átlépte a határt, alagutat robbantott és elvágta a két ország közötti vasúti kapcsolatot.
Az Omu-csúcs sziklája, az egykori osztrák-magyar–román határ köve
Fotó: PeMelaguri.ro
Erdély többi ezeréves határától eltérően Predeál soha nem számított színmagyar településnek. A legenda szerint a tanya alapítója a hegy túloldaláról érkező Comarnicból származó román gazda volt. Az 1850-es népszámláláson mégis a telep 162 lakójának valamivel több mint fele, azaz 83 magyarnak vallotta magát. Mellettük 59 szász és alig 20 román élt. A román jelenlét mindössze 1920 után élénkült meg; az ortodox egyház 1926-ban vetette meg a lábát. Székelyek és csángók az impériumváltás után is laktak az egykor tanyán, majd a Brassóhoz csatolt faluban, önálló községben, az 1968-ban városi rangra emelt hegyvidéki településen. Szinte egytől egyig mind olyanok, akik a boldogulás reményében sodródtak a szélekre vagy akár a határvonal túlsó oldalára, Azugára.
Makkai Béla történésznek a Magyarok temetője, Ó-Románia című munkájából tudjuk, hogy még a határmódosítás előtti Azugán a sör- és üveggyárakban, a kékfestő- és posztóüzemben vállaltak munkát a szakmabéli hétfalusi csángók vagy a valamivel távolabbról érkező székelyek.
„A munkaadók itt telekkiutalással próbálták »röghöz kötni« az idegen munkaerőt. Az eladósodás és románosodás akut veszélyét eseteként csak a munkaviszony felmondása árán lehetett elhárítani” – írja a Károli Gáspár Református Egyetem docense.
A népszámlálási adatokat magyar szempontból csupán a sors által idevetett személyek szépítgették. Mint például az Erdélyi házaspár, amely kipróbálta az egykori határvonal mindkét oldalát: Predeált és a szomszédos Azugát is. A férj, a csernátfalusi csángó származású János hosszú éveken keresztül a Prahova megyei kisváros iskolájában tanított. Méghozzá a kommunista rendszer rendje szerint orosz nyelvet. Felesége előbb iskolapedagógusként, majd laboránsként követte, mígnem megkapta a predeáli óvónői állást. A Kolozsvárról elkerült Gyöngyvér Etelka álmodni sem mert magyar csoportról, de hosszas pályája alatt még az sem adódott meg, hogy bár egy félmagyar gyerek kerüljön a keze alá. „Egyetlen ovis sem volt, akiről kiderült volna, hogy magyar lenne. Ma sem ismerek más magyart a városban, csak Pirit a szomszéd tömbházból, a székelyföldi nőt, aki szintén évtizedekkel ezelőtt került ide. Ő annyira elfelejtette az anyanyelvét, hogy kénytelen vagyok románul beszélni vele” – fájlalja a kincses városból fiatalon elkerült, ma már 82 éves nyugalmazott óvónő. Pedig az elején mindketten csak törve és nehézkesen beszélték az állam nyelvét.
Megkérdezem, gondolt-e arra, hogy hazatérjen a kincses városba. „Annak idején nem térhettünk haza; Kolozsvár zárt város volt, ahová magyar embernek be- vagy visszaköltözni nem lehetett, ráadásul a munkahelyünk idekötött. Még a közeli Csernátfaluba sem mehettünk. Most meg nagyon nehéz lenne 62 esztendőnyi rongyot összeszedni és teherautóra pakolni. Pedig mit nem adnék a színházért, az operáért, az operettért…” – sóhajt fel.
Már csak a Budapesten élő öccse számára maradt Gyöngyi, a predeáli románoknak viszont doamná Érdéli vagy Étus.
A predeali állomás század eleji épülete, amely a világháború áldozata lett
Fotó: Archív
Nem csak a magyar és szász lakóiból fogyott ki Predeál, a többnyire a Kárpátok túlsó oldaláról érkező románság is jelentős apadásnak indult. Az utóbbi harminc évben mintegy háromezerrel csökkent a románok száma, így a harminc évvel ezelőtt 7300 lakóval rendelkező város mára négyezres településsé zsugorodott. Az ipari egységek felszámolódtak, az idegenforgalom nem talál magára. Az üdülőtelep és a környék természeti adottságai még vonzzák nyáron a hátizsákos túrázókat, télen meg a sízőket. Sőt a kocaturistáknak csúfolt kategória tagjainak is kínál bőven látnivalót. Egyike a románok által Fetifoiunak, a szászok által Hohe Rongnak nevezett Leánykahavas. Pontosabban annak autóval is megközelíthető két tisztása és menedékháza, a Három fenyő- és a Székely-tisztás. Utóbbi a székely határőrökről kapta a nevét, akiknek sokszáz éves jelenlétét máig őrzi az itt felhúzott menedékház és népszerű kerthelyisége, valamint azok a határkövek, amelyek nem estek a román utászalakulatok, az 1970-es években erőgéppel és dinamittal végzett történelemeltörlő munkájának áldozatául. De bármilyen ízléses és népszerű is lenne a Poiana Secuilor menedékház és vendéglője, pontosan a lényeg hiányzik belőle. Homlokzatán két zászló leng, de egyik sem a székelyek jelképe; gazdag étlapja is kétnyelvű, de csak románul és angolul lehet olvasni a székely különlegességek közt szereplő paprikás meg gulyás nevét. És a hirdetőtáblán sem érdemes magyar neveket keresni, a gazdag nyári kulturális programnak helyet biztosító szabadtéri színpadra még előzenekarnak sincs jegyezve bár egy székelyföldi előadó.
Szerencse, hogy a városközponti benzinkút középkorú alkalmazottja szívesen és irigylésre méltó türelemmel elmagyarázta, hol és hogyan kell keresni a megmaradt két követ, ahhoz, hogy meg is találjuk. A román férfi szemmel láthatóan örül, hogy olyasvalamiről beszélhet, amiről a tankolni megálló autósok talán tízévente egyszer kérdezik, de még a térképeken sem jelenik meg. Mint ahogyan arra is büszke, hogy a helyiek közül ő az egyike azon keveseknek, akik tudják, hol zajlott a sibothi csata, és mit jelképeztek 1920-ig a kődarabok. A sibothi határállomás volt az, ahol az 1849. június 18-án és 19-én vívott harcokban a Tuzson János vezette székely gyalogosai és lovasai próbálták megakadályozni az osztrák–orosz betörést. Miután lőszerkészletük elfogyott, a mindössze három századdal és két ágyúval védekező magyarok kénytelenek voltak visszavonulni Barcarozsnyó, majd Háromszék irányába.
A környék megrögzött túrázója, Kovács István Lehel, az Erdélyi Kárpát-Egyesület, az EKE országos elnöke szerint a 179. határoszlop mintegy 5 km-re fekszik az üdülővároskától, pontosabban 600–700 m-re a Predeálról Barcarozsnyóra vezető 73A jelzésű országúttól.
De hogy néztek ki eredeti állapotukban a két ország kezdőbetűivel és egy számmal ellátott határjelek? Ahol vízfolyás képezte a határt, ott kettős határköveket állítottak fel. Az egymással szemben lévő határkövek általában egyenlő távolságban voltak. A határpatakok eredeténél egy-egy határkövet vagy határoszlopot, a torkolatnál kettőt-kettőt helyeztek el. Ahol a természetes határvonalat nem lehetett kivenni, ott a határkövek és határoszlopok között látótávolságban emeltek földhalmokat és kőrakásokat. A határdombok 2 m átmérőjűek, középen 1 m magasak voltak. Az erdőkben a határvonal mindkét oldalán 4–4 m, vagyis összesen 8 m széles átvágást készítettek.
Aki nem szeretne időt áldozni a még meglévő két határkő felkutatására, megtalálhatja a harmadikat. A legnagyobb határkőhöz libegővel és némi gyaloglás után viszonylag hamar el lehet jutni. Évente turisták ezrei jutnak fel a Bucsecs-hegység legmagasabb pontjára, a 2514 méteren lévő Omu-csúcsra. De
A szikla a valamikori 183/b jelzésű határhalom szerepét töltötte be. A román hatóságok rég lekoptatták a számot róla…
A vasgárdisták emléke előtt tiszteleg az utókor és az ortodox egyház
Fotó: Szucher Ervin
Amíg a magyar kötődésű emlékhelyeket az 1920 után berendezkedett hatalom pusztulásra ítélte, a román fasizmus kultuszát vígan élteti. Hol nyilvánosan, hol hallgatólagosan, de mindenképpen törvénytelenül. Az országúttól félreeső, de rendkívül látogatott Szent Miklós ortodox kolostor udvarán ott díszeleg a legionáriusok emlékműve. Az eredetit 1940-ben állították, amikor újratemették az egy évvel korábban, II. Károly román király parancsára kivégzett legionáriusokat. Amikor ismét fordult a történelem kereke, és a második világháborút követően a kommunisták kerültek hatalomra, felszántották a vasgárdisták temetőjét. Fél évszázad múltán, a gazdag szekus múlttal rendelkező Antonie Plămădeală erdélyi metropolita áldásával a legionárius mozgalom feltámasztói újabb márványoszlopot állítottak elődeik emlékére. Rajta azoknak a „hősöknek” a nevével, akiknek a túlfűtött hazaszeretetük az idegengyűlöletben merült ki.
ahol – akárcsak az Uzvölgyében elfoglalt magyar katonatemetőben – felolvassák a kivégzett vasgárdisták névsorát, majd minden egyes név után hangos Prezent!-tel, azaz Jelen!-nel válaszolnak. E közben harminc méterrel odébb, a templomkert másik oldalán kialakított köztemetőben olyanok alusszák örök álmukat, mint Giovanni Donizetti, Erich és Rudolf Wyss, Alexandru Perlik vagy a helyi iskola közkedvelt testnevelő tanára, Predeleanu Hajnalka. A barcasági csángó oktató hosszú éveken keresztül az erdélyi magyarság egyfajta nagyköveteként tevékenykedett az üdülőváros iskolájában. Emlékét a róla elnevezett sportcsarnok és futóverseny élteti tovább.
A Vasgárdának nem ez az egyedüli „támaszpontja” az egykori határtelepülésen. A magyarul Csaplyának, románul Ciopleának nevezett városrészen magasodik Ion Antonescu, a két világháború között épített pazar, több mint 200 négyzetméternyi alapfelületű villája. Érdekes mód, az idegengyűlöletéről elhíresült marsall a Herman Adelsteinként született, majd Clejanra váltott bákói zsidó műépítésszel terveztette meg. Az épület udvarán, a ház mögött Antonescu egy magánsípályával is rendelkezett. A diktátor sokáig szórakozni és feltöltődni járt ide, 1938 februárjában azonban a Vasgárda által elkövetett sorozatos politikai leszámolásai miatt II. Károly király kényszerpihenőre küldte. Ion Antonescu 1940. szeptember 1-jéig saját villája fogságában élt, mígnem a Corneliu Zelea Codreanu által létrehozott Mihály Arkangyal Légió ostromolni kezdte a királyi palotát, Bukarest telefonközpontját és a rádió épületét. Legionárius barátai segítségével a Kondukátorként tisztelt marsall lefegyverezte őreit, megszökött és a felbolydult fővárosba indult.
További két esztendő elteltével, 1942. december 21-én újabb fontos esemény helyszíneként jegyzik a predeáli Antonescu-villát. A diktátor itt találkozott Arthur Hauffe SS-tábornokkal. A háború után, a mintegy 400 ezer romániai zsidó legyilkolásáért felelős Ion Antonescut az emberiség és a béke ellen elkövetett bűnök miatt halálra ítélték és 1946. június 1-jén kivégezték. A predeáli ingatlan tulajdonjoga a román államra szállt át, amely Vila Căprioara néven működtette. A rendszerváltás után Antonescu rokonai abban reménykedtek, hogy sikerül visszaszerezni a Szabadság úti ingatlant; a visszaszolgáltatást nemcsak az erre hivatott bizottság, hanem a népirtás vádjára hivatkozó bíróság is elutasította.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!