Nem lépnek vissza az RMDSZ-be – Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alapító elnöke a párt elmúlt tíz esztendejéről

Az MPP akkori vezetői még elég erősek voltak ahhoz, hogy ne engedjenek egy párton belüli reformnak, viszont annyira nem, hogy az új erdélyi magyar párt létrehozását megakadályozzák. Európa egyik legkirekesztőbb párttörvénye ellenére sikerült összegyűjtenünk a pártbejegyzéshez szükséges aláírásokat, a Bukaresti Táblabíróság pedig tíz évvel ezelőtt hagyta jóvá a bejegyzést.

– Tíz év után újra együtt a két csapat. Meg lehetett volna spórolni e külön utakon megtett évtizedet?
– Mi azzal a meggyőződéssel hoztuk létre a pártot, hogy az megújult lendülettel vág neki küldetése teljesítésének, vagyis a szétszóródott nemzeti tábor újraegyesítésének. Persze, akkor nem gondoltuk, hogy ehhez egy évtizedre lesz szükség, mert olyan mélyek az új politikai szervezet létrehozása okozta sebek. Úgy is fogalmazhatnék, el kellett telnie tíz – legalábbis ebből a szempontból – elvesztegetett esztendőnek. Mai eszemmel megkockáztatnám azt a megállapítást:

Egy biztos, az alapítók szándéka tiszta volt: az autonómia-párti tábornak működő, belső konfliktusait kezelni tudó és elkötelezett szervezetre volt szüksége, és erre akkor az MPP keretét alkalmatlannak ítéltük.

– A válás előtti MPP a 2008-as helyhatósági választásokon a székelyföldi megyékben a helyi önkormányzati mandátumok 40 százalékát szerezte meg. Azóta sem volt ilyen eredményes az erdélyi magyar ellenzék. Négy év alatt hogyan omlott össze e közös terv?
– Az MPP akkori elnökének, Szász Jenőnek a történelmi mulasztása, hogy rosszul sáfárkodott a 2008-as választási eredményekkel és az ebből eredő választói felhatalmazással. Pártjában gyakorlatilag egyszemélyes döntési struktúrát alakított ki, így elsősorban az ő felelőssége, hogy hagyta szétesni a pártot. A csapatot össze lehetett volna tartani, ha jobban bevonja erre rátermett embereit a döntéshozatalba, a párt erőforrásait pedig építkezésre és nem hatalomtechnikára használja. Igazából itt keletkeztek az alapvető nézeteltérések, amelyek végül a széteséshez vezettek.

– A néppárt sem tudta visszahódítani az MPP-től elpártolt szavazóbázist, tehát az új párt sem lett sikeres. Ennek mi az oka?
– Saját egyéni mulasztásainkon túl több oka is van az áttörés elmaradásának. Egyrészt túlzott volt az elvárás: sokan azt képzelték, hogy a néppárt majd átveszi az RMDSZ szerepét a romániai politikai érdekképviseletben. Pedig mi az elejétől tudtuk, nem az RMDSZ helyét kell elfoglalni, hanem mellette kell építeni egy nemzeti alternatívát, és a kettő együtt adja ki az erdélyi magyar képviseletet.

Másrészt a túlzottan Tőkés László személyére szabott szervezetépítési elv sem bizonyult szerencsésnek. Történelmi személyiségként Tőkés László nagy karizmával és hihetetlen kisugárzással rendelkező közéleti személyiség, de soha nem volt alkalmas „pártembernek”, aki vezetni tudna egy pártot. Így eleve túlzott elvárás volt Tőkés teljes „politikai tőkéjének” konvertálása az új párt számlájára, amivel sokan számoltak.
Harmadrészt a párt politikai zöldmezős beruházásként próbált a másik kettő – az RMDSZ és az MPP – közé felépíteni egy harmadikat. De nem számolt azzal, hogy sok helyen a közéleti szerepet vállaló vezető elit számbeli vékonysága miatt nem talált az egyik vagy másik csoporthoz el nem kötelezett partnert, így nem sikerült a térképen a sok fehér foltot kiszínezni. Foghíjas szervezeti struktúrával pedig nem lehet országos összesítésben jó eredményt elérni.
Az ellenzéki sikertelenség negyedik és talán legfontosabb okát a választópolgárok mentális szintjén kell keresni. Azzal szembesültünk, hogy az erdélyi magyarokban sokkal erősebb az egység iránti elvárás, mint a politikai sokszínűség iránti igény. Szomorúan vettük tudomásul, hogy egy létszámcsökkenőben levő kisebbségi közösségnek – amelynek román nemzetállami tengerben kell megmaradnia – a politikában nem magától értetődő a demokrácia alapjának számító pluralizmus.

Az RMDSZ el tudta hitetni magáról, hogy ő az „egység” egyedüli birtokosa, amelyet aztán hatékonyan tudott politikai furkósbotként használni ellenünk.

– A korábbi évek útkereséséhez képest mitől más az Erdély Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt egyesüléséből létrejött Erdélyi Magyar Szövetség?
– Az utóbbi években sokat tisztult a kép. Egyre világosabb, hogy az erdélyi magyarság, amely kezdetben a közösségi önkormányzatként működő RMDSZ-keretben találta meg politikai képviseletét, ma már legalább kétpólusú. Egyik a bukaresti politikában járatos RMDSZ-től várja a megoldást a mindennapi élet problémáira, a másik pedig a nemzeti identitását érintő kérdésekben határozottabb, markánsabb fellépést vár el. Ennek lehet képviselete az Erdélyi Magyar Szövetség. A kettő együtt lehet egész, de csak akkor, ha világosak a két szövetség közötti együttműködési szabályok, amelyek lényege nem a „vagy-vagy”, hanem az „is-is”.

Tető alá kell hozni és állandósítani az RMDSZ–EMSZ közti párbeszédet. Nem hiszem, hogy jól látják akár Kolozsváron, akár Budapesten, akik több-kevesebb jóindulattal arra biztatnak, adjuk fel szervezeti kereteinket, és aki akar még valamit az erdélyi magyar politikában, lépjen vissza az RMDSZ-be. Itt nemcsak arról van szó, hogy a milliós nagyságrendű erdélyi magyar közösségben a politikai sokszínűségnek komoly történelmi hagyománya van, hanem a fő szempont az, hogy az egypártrendszer egészségtelen. De mindezeken túl az sem elhanyagolható, hogy a pártnak van egy fiatal, tehetséges és karizmatikus elnöke Csomortányi István személyében, akinek számlájára nem írható az elődei – jómagam és Szilágyi Zsolt barátom – által a múltban meghozott és a partnerek által sérelmezett döntés vagy állásfoglalás. És ő élt is a lehetőséggel: sikeres megállapodást tudott kötni az MPP megújult vezetésével.

Politikusaink, bár felelősséggel az őket nevesítő szervezetnek tartoznak, az RMDSZ-frakció teljes jogú tagjai, így első kézből hozzájutnak az információkhoz és rendelkeznek a teljes képviselői eszköztárral. De igazi fegyverünk még mindig a hitelesség és a nyilvánosság ereje, amit mandátumuk csak felerősíthet.

– Az EMSZ mennyire elégedett az RMDSZ koalíciós eredményeivel?
– Semmi okunk az elégedettségre. A régebbi kormányzati szerepvállalás hibáiból és kudarcaiból sajnos nem tanultak túl sokat azok, akik akkor is, most is kormányzati szerepet vállaltak. Jelenleg a kormánykoalícióban az RMDSZ olyan erős érdekérvényesítő potenciállal rendelkezik, mint eddig soha az elmúlt 30 évben. Ám egyelőre úgy látszik, képtelen kilépni a „neptuni” paradigmából. Pedig ha e helyzetből sem sikerül nemzetpolitikai szempontból az erdélyi magyarság számára valami maradandót – például egy jövőbe mutató kisebbségi törvényt – kihozni, akkor azoknak lesz igazuk, akik értelmetlennek tartanak bármilyen bukaresti szerepvállalást. Jelenleg azt látom, hogy

– Kérdéses a román kormánykoalíció jövője. Egyes forgatókönyvek szerint gyors léptekkel haladunk az előrehozott választások felé. Ez mit hozhat az erdélyi magyarság számára?
– Előrehozott választásokra még nem volt példa a rendszerváltozás utáni harminc évben, most sem számítok rá. Ez a román politikai elit szelekciójából és a politikához való hozzáállásából egyenesen következik. Ugyanis döntő többségük számára a politika nem hivatás, hanem az egyéni gyarapodás eszköze. Ez pedig eddig fölülírt bármilyen értékrendet vagy koalíciós érdeket. Szomorú az az önsorsrontás, ahogyan képesek működni látszó politikai konstrukciókat szétverni. De hát ez a román „eredeti” demokrácia szerves része.

Számunkra az a fontos, mit hozhat nekünk, magyaroknak ez a helyzet. Túl azon, hogy a kormányválsággal járó gazdasági és szociális következmények egyformán érintenek többséget és kisebbséget, a magyar közösség számára az is fontos, hogy nemzetpolitikai szempontból megerősödik vagy gyengül a magyar képviselet. Azt hiszem, ennél a jelenlegi koalíciós leosztásnál – két igen fontos tárca vezetése és a koalíción belül a két civakodó partner közötti, akár a mérleg nyelvét is jelentő nyugodt centrum elfoglalása – a koalíciós újratervezéskor csak előnytelenebb helyzetbe kerülhetünk, és akkor lehet majd azon morfondírozni, hogy csak ennyire volt elég ez a szűk egy esztendő kormányon. A magyar nemzetpolitikai kérdések még napirendre sem kerültek, nemhogy megnyugtató megoldást találtak volna.

– Magyarországon jövő májusban tartanak országgyűlési választásokat, de már most dübörög a választási kampány. Mire számíthatunk?   
– A magyar nemzetpolitika sikerei – főleg az állampolgárság megadása és a külhoni támogatáspolitika – az elmúlt tíz esztendőben az Orbán Viktor vezette kormány mellé állította az erdélyi magyarságot. Ha a 2010 előtti állapotokat összehasonlítjuk a mostanival, az kétféle nagyságrendet és értékrendet mutat. A nemzetegyesítési program az elmúlt tíz évben nemcsak szlogen volt, hanem elkezdődött az igazi tartalommal való feltöltése. Világos, hogy a Kárpát-medencei magyarság ennek a folytatását várja, és számomra nem kétséges, hogy a külhoni magyar állampolgárok kit támogatnak. Ugyanakkor szomorúan állapítom meg, hogy a végzetesen megosztott magyar politikai szekértáborok harcában a védtelen külhoni magyar közösségek könnyen válhatnak járulékos áldozattá. Hiszen a történések logikájából természetes módon szavaznak a kormányoldalra, amit a másik politikai tábor nem fog díjazni. Így fennáll annak a veszélye, hogy ezt valami módon megtorolja.

Ha minden határon túli magyar szavazatát összeszámolják, akkor is legfentebb két parlamenti mandátumról dönthetünk. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint jó esély van arra, hogy az Orbán-kormány folytassa a munkát. Régi barátságunk és harmincéves kapcsolatunk okán kérjük tőlük: a közös nemzetpolitika folytatásakor alapozzanak bátran és többet az erdélyi tapasztalatokra, értékekre és sajátosságokra.