Művészek a négy fal között – kulturális életünk minden szinten megsínylette a járványt

Bár munkáját otthonában folyatta a művésznő – sőt új utak bejárására is rávette magát –, a járvány miatt elmaradt számára egy izgalmasnak ígérkező alkotótábor Bálványoson, és egy egyéni kiállítást is kénytelen volt lemondani, amelyre a tavaszi hónapokban került volna sor.
Férje, Horváth László fotóművész arról ismert a kincses városban, hogy dokumentálja Kolozsvár társadalmi és kulturális életét, mindig ott van fényképezőgépével, ahol fontos dolgok történnek. Ő nehezebben élte meg a bezártságot, hiszen gyakorlatilag téma nélkül maradt. „Aktív embernek tartom magam, és így nehezen éltem meg a szobafogságot. Mivel eseményfotós vagyok, a téma szünetelt, a Kolozsvár Társaságnál folytatott tevékenységem úgyszintén” – mutat rá a fényképész. Szerencsére Horváth László a fotózás mellett még számtalan hobbinak hódol. Amellett, hogy rendezgette, leltározta a számítógépén levő több ezer fotót, nekikezdett bővíteni egykori iskolája, a Brassai Sámuel Líceum véndiákjainak honlapját, a Barabás Miklós Céh honlapját, és folytatta a Wikipédián elkezdett munkát, ahol több címszó létrehozása és szerkesztése is az ő nevéhez fűződik. Horváth László elárulta, a balkonfotózás nem igazán jött be.

– mondja a fényképész.

– meséli Nagy Béla.

A fiatalabb korosztály is érintett

Zilahi Nono festőművész és költő a feltörekvő, fiatal művészkorosztályt képviseli. Az alkotás mellett kulturális események szervezésében is részt vállal, és úgy véli, a járványt nagyon megsínylették a galériák, múzeumok, művészeti intézményrendszerek. „Művészeti szempontból ezt az állapotot a járvány sötét oldalaként határozhatnánk meg” – vélekedik az alkotó.
Hozzáteszi, a virtuális valóság nyújtotta végtelen lehetőségekkel élve a művészeti tevékenységek, rendezvények iránti nagyfokú érdeklődésnek köszönhetően rendhagyó, hiánypótló virtuális kiállítások kerültek megrendezésre.

A virtuális tárlatok behálózták a közösségi média oldalait összehozva a képzőművészeket a művészetkedvelő közönséggel. Bár vékony a határ a kényszerbezártság és a szociális elszigetelődés között, továbbra is vállalnám a kényszerbezártságot, mert számomra szellemileg rendkívül termékenyen hatott” – árulta el lapunknak a művész. Úgy érzi, teljes mértékben kihasználta a kényszerbezártságot, a néhány hét egyéni művészeti tevékenységére nézve gyümölcsöző időszaknak bizonyult.

A virtuális tárlat a kortárs művészgeneráció művészeti irányzatainak alapköveit helyezi le, így képez támpontot az utókor művészei számára. „E válságos helyzetben a magyar képzőművészeket összehozó virtuális tárlatunk Erdély-szerte egyedi kezdeményezésnek számít. Ugyanakkor egy ezzel párhuzamos tervbe is sikerült több energiát fektetnem, hogy minél több erdélyi származású képzőművészt bemutathassak a közösségi média oldalain, így népszerűsítve az erdélyi kiemelkedő alkotókat” – mondja Zilahi Nono. Állítja, számára a járványügyi helyzet ihletben gazdag időszaknak mutatkozott. Szerinte „a belső világunk megtapasztalása, az önmegismerés is rengeteg ihletforrást biztosíthat, amiből mindig lehet meríteni”. Írásait sem befolyásolta különösebben a járványhelyzet, azokat többnyire a konstruktív pesszimizmus jellemzi, így témáira, gondolatmenetére nem hatottak a jelenlegi külső tényezők.
Két önálló tárlata, valamint több csoportos kiállí1tása is elmaradt, és három művésztelepen való részvételről is le kellett mondania. A művésznő azzal vigasztalódik, hogy művészeti tevékenységében a tárlatok elmaradása nem okozott pótolhatatlan hiányt. „Ha az átlagos munkaidőkereten kívül az önálló tárlatok megszervezésére szántam volna időt, energiát, akkor nem lett volna lehetőségem új alkotássorozaton dolgozni, illetve nem tudtam volna a versírásnak hódolni. Elmondhatom, a kényszerbezártság előnyömre szolgált jó előmenetelt biztosítva művészeti tevékenységemben.”