„Gyémántcsiszolás” a kézilabda-utánpótlásban – interjú Jakab Árpáddal, az MKSZ Kárpát-medencei megbízottjával

– A tanulmányod jelentette a kiindulópontot az Együtt növünk fel! nevű alapítvány bejegyzésére, amelyen keresztül az MKSZ a határon túli    utánpótlásnevelést támogatja. Hogyan indult e kezdeményezés?
– A közös elképzelés az volt, hogy az utánpótlásnevelést építsük rendszerbe. Nézzük meg, hogy a Székelyföldön, illetve a partiumi megyékben milyen pénzügyi és szakmai segítségre van ehhez szükség. A rendelkezésünkre álló keret sokkal kisebb, mint a fociakadémiák esetében, de beosztva ez a pénz is elegendő a feladatok elvégzésére. A sokrétű programba beletartozik az edzők tiszteletdíja, képzése, a kiszállások fedezése, a terembérek és minden egyéb költség, amely az utánpótlásneveléshez szükséges. Az alapítvány keretében a 8–18 év közötti korosztályokat menedzseljük. Az MKSZ kezdettől fogva egyértelművé tette: számára fontos e folyamatot felkarolni. Célunk az, hogy minden olyan határon túli településen, ahol a kézilabda iránt érdeklődés van a gyerekek körében, segítsünk.

– Eddig mennyire volt jellemző, hogy a tehetséges erdélyi gyerekek kijutottak magyarországi utánpótlás-nevelő központokba?
– Mi azért harcolunk, hogy a fiatalok helyben kézilabdázzanak, ha lehetséges legalább 18 éves korukig. A korábbi években sok példa volt arra, hogy játékosmegfigyelőkön keresztül 14–15 éves gyerekeket vittek ki Erdélyből anyaországi klubokhoz.

Az utóbbi években Székelyudvarhelyről több játékost is kivittek magyarországi klubokhoz, de akik nagyon fiatalon kerültek ki, azok többnyire nehezen állták meg a helyüket. Többen abbahagyták, mások félamatőr módon munkahely mellett alsóbb osztályokban kézilabdáznak. Bodor Márk került a Veszprém felnőtt csapatához, onnan kölcsönben most átjutott Tatabányára. Ma is elég nehéz egy tizenéves erdélyi magyar fiatalnak Magyarországon beilleszkednie az utánpótlás-nevelő csapatoknál, régebb pedig még problémásabb volt, amikor gyakran lerománozták őket.

– A rendszerváltás óta eltelt három évtizedben hogyan működött az erdélyi utánpótlás-nevelés?
– Ez a helyi sportiskolákhoz kötődött, illetve olyan tornatanárok áldozatos munkájának tudható be, akik iskolai állásuk mellett kézilabdázni szerető gyerekcsapatokat verbuváltak. Akárcsak a foci esetében, Erdély-szerte megjelentek a magánklubok, ahol a szülőknek kell mindent fizetniük, és ennek az anyagi terheit sok család nem tudja vállalni. A kézilabda iránt elsősorban a lányok érdeklődnek, mert a sportolni szerető fiúk számára a labdarúgás jelenti a fő vonzerőt. Székelyudvarhely és vonzáskörzete ilyen szempontból szerencsésnek mondható. A román bajnokságban 2011-ben esüstérmes, 2012-ben és 2013-ban bronzérmes, illetve 2015-ben az EHF Challenge kupát elnyerő Székelyudvarhelyi Kézilabda Club nemcsak az országos és az európai térképre rajzolta fel a székelyföldi kézilabdázást, hanem hihetetlen felhajtóerőt jelentett az utánpótlás-nevelésben is. A több évtizedes folyamatnak a kézilabdaklubot anyagilag támogató Verestóy Attila RMDSZ-szenátor halála vetett véget. Három évvel ezelőtt nemcsak a klub szűnt meg, hanem az utánpótlás-nevelés rendszere is a levegőbe került.

– Miben különbözik a székelyfölditől a partiumi megyékben fenntartott ifjúsági csapatok menedzselése?
– Szatmár, Bihar és Szilágy megyében nagyjából 600 magyar gyerek kézilabdázik. Edzőik a korábbi években már kiépítettek helyi bajnokságokat: például a szilágykrasznai ificsapat Mezőfénnyel játszott vagy a székelyhídiak Nagykárollyal. Mintegy 20 településen alakultak helyi csapatok, ezeket karoltuk fel, és segítjük, hogy sikeresek legyenek. Itt zömében lányok edzenek, de a szülők kérésére létrejött egy fiúcsapat is. Az alapvető különbség az, hogy

Figyelemmel követem munkájukat, jól haladnak. Általában egynapos magyarországi kiruccanásokra mennek, a költségeket az alapítvány fedezi. A román bajnokságban is születtek jó eredmények: a két éve alakult kálmándi U12-es fiúcsapat tavaly országos elődöntőt játszott, a székelyudvarhelyiek döntőbe jutottak, akárcsak az udvarhelyszéki nagyifjúságiak.   

Ahogyan azt Szász András példája mutatja, aki a román válogatottban is játszik. Kiment Tatabányára, ahol a klub járvány miatti anyagi helyzete rosszul alakult, és csökkentették a fizetését. Korábbi klubja, a bukaresti Dinamo visszahívta, felkínálta neki a korábbi fizetését, így gondolkodás nélkül átigazolt, jelenleg a bukaresti CSM-t erősíti.   

– Több mint ezer erdélyi magyar fiatal jár kézilabdaedzésekre az alapítvány keretében, a csúcsra azonban mindössze pár játékos jut fel. A fiatalok mennyire fogadják el, hogy többségükből nem lesz hivatásos játékos?
– A rendszert piramisként kell elképzelni: alul vannak a tömegek, és ahogy felfele haladunk, a csúcson tizenvalahány gyerek marad. Ők a legjobbak, akik az 500 kézilabdázó udvarhelyszéki gyerekből kerülnek ki az évek során. Van egy természetes szelekció, amikor a gyerek rájön, hogy e sport nem neki való, nem szereti vagy megunja. Számunkra alapszabály, hogy senkit nem tanácsolunk el. Fontos, hogy a gyerek közösségben legyen, csapatban játsszon, sportoljon.

A gyerek és a szülő számára egyaránt jelzés értékű, hogy a négy ifjúsági korosztályban folyó bajnokságok regionális mérkőzéseire az edző kiket válogat be a keretbe. Sok olyan gyerek jár hozzánk, aki nem kerül be a kezdő csapatba, de még a kispadra sem, mégis szívesen jön edzésekre, mert megszokta a közösséget és imád sportolni.

– Tapasztalataid szerint mennyi a felfedezésre váró „csiszolatlan gyémánt” Erdélyben?
– A szorgalom meghozza a gyümölcsét. Sokan kitartó munkájukkal bizonyítják, hogy hosszabb távon is a kézilabdában van a helyük, miközben 12–13 évesen még semmi jel nem utal arra, hogy pár év múlva a legjobbak között állják meg a helyüket. Tény, több gyereknél már korán meglátszik, milyen a dobása, mennyire labdabiztos és robbanékony. Az MKSZ elindította a Komplex Tehetség Programját. Ennek keretében az egyéni képességek fejlesztését mérik fel.

Magyarországon házifeladatot kapnak, amit itthon edzőik felügyelete mellett kell elvégezniük, majd télen és tavasszal visszamennek. A program nyolcadik osztályig tart, tehát már a legalsó korosztályokból is próbáljuk menedzselni a kiugró tehetségeket.

– A fociakadémiáktól eltérően a kézilabdautánpótlás-nevelésben nincsenek olyan határon túli központok, ahol bentlakásos rendszerben foglalkoznak a fiatalokkal. Székelyudvarhelyen lesz-e ilyen központ?
– A gyerekek, csapatok menedzselése mellett ezen is dolgozunk, reményeim szerint a következő tanévtől megoldjuk. Székelyudvarhely iskolaváros, ahol a legtöbb iskola saját bentlakással rendelkezik. Sikeresen együttműködünk a Bányai János Műszaki Szakközépiskolával, ahol líceumi sportosztályban is tanulhatnak a környékről származó diákok. Itt is elképzelhető egy bentlakásrész kiépítése 20–40 gyerek számára, aki a líceumi évek alatt intenzívebben szeretne kézilabdázni. Az ilyen akadémia kialakításához nem kell zöldmezős beruházás. Több helyszínen is szeretnénk megtalálni azt a keretet, ahova alapítványi háttérrel működő utánpótlás-nevelő akadémia épülhet.

– A délvidéki és felvidéki utánpótlás-nevelésben milyenek az eredmények?
– Délvidéken Ada központtal működik a projektünk, amelyet a magyar szövetség támogat. Zentán és Magyarkanizsán is igen komoly utánpótlásnevelés folyik:

A lányok és a fiúk körében egyaránt népszerű a kézilabda, amelynek még a jugoszláv időkből maradt fenn a hagyománya. De szép eredményeink vannak Felvidéken is, ahol a kézilabda jellegzetesen a magyarok sportjaként rögzült a köztudatban. A dunaszerdahelyi DAC néhány évvel ezelőtt alakult női csapata a cseh–szlovák közös bajnokság 3. és a szlovák bajnokság 2. helyén végzett. Nemrég indultak el sikeresen az Európa-kupában.

Már most látható, hogy az MKSZ olyan anyagi és szakmai löketet ad a határon túli kézilabdázásnak, amely hosszú évekre előre megalapozhatja a sikereket. Meggyőződésem, a 2030-as évekbeli olimpiákon találkozni fogunk erdélyi, délvidéki és felvidéki játékosokkal, akik nálunk kezdték a kézilabdázást.

– A játékoskarriert befutott Ilyés Ferenc elnökletével működik az Együtt növünk fel! alapítvány. Mekkora szerepe van annak, hogy az alapítvány elnöke Székelyudvarhelyen nőtt fel?

E hagyomány sokat jelent Udvarhelyszéknek, és fontos üzenete van a sportkarrierben gondolkodó fiatalok számára. Ilyés Ferenc az MKSZ határon túli magyar kézilabdáért felelős elnöki megbízottja. A kuratórium további tagja Juhász István, a sportakadémia-központ vezetője, Sipos Loránt a székelyudvarhelyi felnőtt és az U18-as csapat edzője, illetve jómagam. A partiumi részt szakmai vonalon Nagy Flórián képviseli. Az MKSZ operatív igazgatója, Novák András is a kezdetektől fogva egyértelművé tette: számára fontos e folyamatot felkarolni. Jó hír, hogy egyre több udvarhelyszéki gyerek érdeklődik a kézilabda iránt. A legkisebb korosztályokban olyan tömeges a jelentkezés, hogy nehezen tudjuk megoldani a folyamatos edzést. A képzeletbeli piramis egyre szélesebb alapja igazolja: az udvarhelyi és az erdélyi magyar kézilabdázásnak nemcsak nagy múltja, hanem nagy jövője is lesz.