Szent István gyümölcsöző külpolitikája

Uralkodása alatt István király a Kárpát-medencében a kereszténység elterjesztésére törekedett. Külpolitikájában a békére összpontosított. Szomszédaival való jó viszonyát szolgálta Gizellával kötött házassága is. II. (Szent) Henrik uralkodása alatt ez a dinasztikus kapcsolat szilárdnak bizonyult, és biztosította a békét a Német-római Birodalommal. István a korszak másik nagyhatalmával, a Bizánci Birodalommal is békés kapcsolatokra törekedett annak ellenére, hogy uralkodása kezdetén a görög császár Ajtonnyal szövetkezett. A magyar had 1018-ban bizánci szövetségben vett részt a bolgárok elleni hadjáratban.

Zarándokutak Magyarországon keresztül

István király fiát, Imre herceget bizánci hercegnővel házasította össze. Uralkodása első évtizedében Gizella királynéval együtt palástot adományozott XVII. János pápának. Ajándékával bizonyította elkötelezettségét a Szentszék felé. Korának két kiemelkedő császárával való jó kapcsolatai István számára lehetővé tették a Szentföldre vezető zarándokutak megnyitását. A zarándokok ellátása egyben hasznot is hozott, de hozzájárult az ország hírnevének megváltoztatásához. A zarándokok a kalózok által fenyegetett tengeri útvonallal szemben inkább a Magyarországon keresztül vezető zarándokutat választották. Ilyen zarándokútra indult Velencéből Magyarországon át Gellért is, aki István király kérésére Magyarországon maradt. Rövidesen püspöki méltóságra emelkedett, s az uralkodó egyik legfontosabb misszionáriusaként végezte térítő munkáját.

Szent István jó politikai kapcsolatokat épített ki Velencével. Húga Orseolo Ottó dózséhoz ment feleségül. Később, miután Ottót és a házasságból született gyermeket, Pétert, II. Konrád német császár 1026-ban elűzte Velencéből, István Magyarországra hívta őket és fiának, Imre hercegnek a halálát követően Pétert nevezte ki testőrsége parancsnokának, majd utódjának a trónon.

Német szövetségese révén 1015–1018 között konfliktusba került Bátor Boleszláv lengyel uralkodóval, aki a Morava völgyében a Dunáig tört előre, de István visszafoglalta tőle a birtokába került várakat. A lengyelekkel rendeződött a viszonya, így lengyel–német–besenyő szövetségben egy kisebb létszámú magyar sereg vett részt a lengyel–orosz háborúban, Kijev ostrománál.

Uralkodása során Szent Istvánnak szembe kellett néznie a besenyő veszedelemmel is. A nomád besenyők megtámadták Erdélyt, de a gyulafehérvári ispán csapatai kiűzték őket.

Háború II. Konrád császárral

Szent István sógorával, II. Henrikkel 1024-ben fiúágon kihalt a bajor uralkodócsalád. Ezt követően megromlott a viszony a Német-római Birodalommal. 1029-ben a német, de főleg a bajor csapatok többször fosztogattak a Fischa és a Lajta közén. A támadásokra a magyar csapatok is válaszoltak, többször pusztítottak bajor területeken. A portyázások ürügyül szolgáltak II. Konrád német-római császárnak arra, hogy 1030-ban megtámadja Magyarországot. István király a felperzselt föld taktikáját alkalmazta a németekkel szemben: kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnél bekerítette a visszavonuló sereget. A győzelemnek a korabeli Európában igen nagy jelentősége volt. Szent István bizonyította: képes megvédeni országát korának legnagyobb katonai hatalmával, a Német-római Birodalommal szemben.

A következő évben II. Konrád császár újabb támadásra készült. Imre herceg váratlanul meghalt 1031-ben. A herceg halálával nőágon is kihalt a Konrádot megelőző bajor uralkodóház, és Istvánnak már nem lehetett jogcíme a német trónra. Ezért a németek és a magyarok bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád császár kisebb területi engedményeket is tett a magyaroknak a Fischa és a Lajta közén.

Szent Imre élete

István királynak és Gizella királynénak valószínűleg több fia született. Az utókor számára csak kettőnek maradt fenn a neve: Ottóé, aki valószínűleg 1000 előtt született. A krónikák szerint 1002 körül keresztelték meg, és korán halt meg. Az utókor számára ismertebb gyermekük Imre volt, aki valószínűleg 1007-ben születhetett. A hagyomány szerint a székesfehérvári ferences templom és rendház elődjének számító királyi palotában látta meg a napvilágot.

Szülei különös gondot fordítottak neveltetésére. 1015-ben Imre herceg oktatását Gellért püspök vette át, aki Velencéből a Szentföld felé tartva I. István udvarába került, és eredeti szándékától eltérően a királyfi mellett maradt. Gellért püspök hét éven keresztül tanította Imre herceget latinra, elvégeztette vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait, a triviumot és quadriviumot. A tudományok mellett a vallásba, valamint a papi élet rejtelmeibe is beavatta. Tizenöt éves korától Imre herceg atyja mellett nevelkedett, akitől megtanulta az államirányítás tudományát, a hadvezérséget és a diplomáciát.

A történelemkutatás István király szellemi örökségének tartja az Imre fiához írt intelmeket, amelyekben azt igyekezett megfogalmazni, hogy fia milyen elveket kövessen ahhoz, hogy jó uralkodóvá váljék. Főleg a katolikus hit megtartását, az egyházi rend tiszteletét, az igazság, a türelem és a könyörületesség erényeinek gyakorlását tanácsolta. De szerepelt benne a külföldiek szíves fogadására vonatkozó intés is, amit gyakran szoktak idézni: az egynyelvű ország gyenge és esendő. Különösen tanulságos Istvánnak az államkormányzatról szóló felfogása: fia lelkére kötötte, hogy tanács nélkül ne intézkedjék, harmonikusan éljen együtt az uralmát támogató főpapokkal, főurakkal, ispánokkal és vitézekkel.

Imre herceget huszonhárom éves koráig mindenre megtanították, amire egy uralkodónak szüksége lehetett. Szülei megfelelő feleséget kerestek számára. A korabeli hagyományok három uralkodóházat említenek, ahonnan felesége származhatott: a lengyel, a horvát és görög uralkodóházat.

Imre herceg, a trónörökös

István király Imre herceget jelölte ki utódjául. Úgy tűnt, elhatározását sem a főpapság, sem a király közvetlen hívei nem fogják megakadályozni. A király felkészítette fiát az uralkodásra. Az Institutio morum – Intelmek Imre herceghez című írásában István király személyes útmutatást adott az uralkodásra. Ezt az uralkodó végrendeletének tartja az utókor. Imre a húszas évek végén elköltözött szülei udvarából. Valószínűleg elfoglalta a trónörökös hercegeket megillető bihari dukátusi tisztséget. Apja reá bízta a királyi sereg parancsnokságát is. Ő töltötte be a királyi testőrség parancsnoki tisztségét is. II. Konrád Magyarország elleni hadjárata idején a győri csatában, 1030-ban valószínűleg Imre vezette a magyar hadat. Bár a győzelem után a magyarok elfoglalhatták volna Bajorország egy részét, István nem folytatta a háborút. Békét ajánlott II. Konrád császárnak. A császár fia, a későbbi III. Henrik császár Esztergomban aláírta a békeszerződést. A béketárgyaláson valószínűleg Imre herceg is részt vett.

Apja a koronát még életében át akarta adni Imre hercegnek. A később átalakított, koronázási palástként ismert miseruhát is erre az alkalomra készíttette Gizella királyné.

Rejtélyes halál

A krónikák szerint Imre herceget vadászat közben egy vadkan halálra sebezte. A trónörökös 1031. szeptember 2-án belehalt sérüléseibe. Imre herceg halálának pontos helye azonban nem ismert. Valószínűleg a bihari Igfon-erdőben vesztette életét. Ez a hely az országnagyok által kedvelt vadászterület volt. Itt épült fel a 11–12. század fordulóján a Szent Imre-apátság épülete. Középkori szokás szerint a szentek halálának helyszínén monostort építettek. Imre herceget az akkor még csak épülő fehérvári bazilikában temették el. VII. Gergely pápa 1083. november 4-én Istvánnal és Gellért püspökkel együtt szentté avatta.

Imre halálához hozzájárulhatott a német–magyar politikai viszony is. Szent Henrik halálával a bajor uralkodócsalád férfiágon kihalt, így lehetséges örököse lehetett volna az utolsó nőági leszármazott, Imre is. II. Konrád császár félt ettől a lehetőségtől. A politikai gyilkosság elméletet bizonyítja az is, hogy 1030-ig kifejezetten ellenséges viszony létezett a két ország között, de ez Imre halálával megszűnt. Ezen elmélet megfogalmazói szerint Imre herceget nem vadkan ölte meg, hanem egy Vadkan nemzetségnevű, felbérelt besenyő.

(folytatjuk)