Románia sem akar monarchiát

Bár az Ana de Bourbon–Parma román királyné augusztus 13-ai temetése körüli felhajtás és a nemzeti gyásznap arra volt hivatott, hogy bebizonyítsa, mekkora szeretetnek és tiszteletnek örvend Romániában a királyi ház, ez korántsem volt mindig így. Mihály király csupán 1992-ben léphetett először román földre, ám az Iliescu-rezsim azonnal kiutasította az országból.

Mihály király – II. Károly király fia – gyermekként jutott a trónra, első uralkodására 1927 és 1930 között, a másodikra pedig 1940 és 1947 között került sor. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-ai fordulatban, amikor a háborús hadszíntérré vált Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és átállt az antifasiszta koalíció oldalára. Szovjet nyomásra 1945 márciusában engedélyt adott a Román Kommunista Pártnak új kormány alakítására, és kinevezte miniszterelnökké Petru Grozát. A király kezében valódi hatalom nem volt, és noha a parlamenti határozatokat egy ideig nem írta alá – ezt nevezték „királyi sztrájknak” – szovjet, brit és amerikai nyomásra az akcióról végül kénytelen volt lemondani.

Kétszer utasították ki országából

1947. december 30-án a román kommunisták felszólították Mihályt a trón elhagyására, és kihirdették a királyság megszűnését és a népköztársaság létrejöttét. Néhány nap múlva a király lemondott, és a királyi család számos tagjával együtt 1948. január 3-án kiutasították az országból. Még abban az évben megfosztották állampolgárságától is. Rövid ideig Görögországban élt, majd feleségével Svájcba és innen Angliába költözött, mígnem 1956-ban végleg letelepedtek a Genf közelében lévő Versoix-ban.

1948-ban Mihály a Románia királya cím helyett a Hohenzollern hercege titulust kezdte használni, amiről végül lemondott, miután kijelentette, hogy a trónfosztás illegitim, őt magát pedig erőszakkal kényszeríttették erre. Száműzetésben élt, és ismét a királyi címet használta. Három évvel a romániai forradalom után, csak 1992-ben térhetett haza. A húsvéti ünnepségekre érkező királyt Bukarestben milliós tömeg fogadta. A király iránti szimpátia riadalommal töltötte el Ion Iliescu román államelnököt, ezért öt évig megtiltották Mihálynak, hogy újra román földre lépjen. A király gyakorlatilag másodszor is ki lett utasítva abból az országból, ahol egykor uralkodott. Ion Iliescu és az általa vezetett posztkommunista Nemzeti Megmentési Front annyira tartott tőle, hogy még magánemberként is megakadályozták Mihály visszatérését. A kilencvenes évek elején ugyanis sokak számára Mihály és az alkotmányos monarchia egy olyan politikai opciónak tűnhetett, amely sikeresen vezethetné át az országot a kommunizmusból a demokráciába. Ion Iliescu egy hírtelevíziónak nyilatkozva tavaly kijelentette: „Meg kell érteniük az akkori helyzetet, többek között azt, amikor Mihály király az országba érkezett anélkül, hogy előzetesen megbeszélte volna ezt az állami struktúrákkal. (…) Nem volt bölcs dolog ez a döntés, amivel kész helyzetet akart teremteni.”

Ezzel szemben vannak román értelmiségiek, akik a monarchia visszaállításában látták volna az ország boldogulását. „Romániának jobb lett volna, ha Mihály király vezeti Iliescu helyett. De ez nem adatott meg. Nagyon kevés román kívánta ezt a megoldást” – mondta a Gândul internetes újságnak adott interjújában Lucian Boia történész.

2011-ben Zahorán Csaba történész a Múlt-kor történelmi portálnak nyilatkozva elmondta, bár pontos adatok nincsenek, a lakosság körében mintegy 12 százalékra tehető a monarchiát támogatók száma. Elég kevés, de a román politikai elit még ennyire sem támogatta a király visszatérését: minden jel arra mutat, hogy Ion Iliescu egykori államelnök gyűlölte a királyt, és a monarchia puszta gondolata is rettegéssel töltötte el, míg Traian Băsescu volt államfő néhány éve „az oroszok lakájának” nevezte a volt uralkodót. „Nekünk és a történelem számára Antonescu marad a felelős a zsidó és a cigány holokausztért. Senki sem említi, hogy a román államnak akkor volt egy államfője is” – mondta egy interjúban, utalva ezzel a királyra, és emlékeztetve arra, hogy Antonescu „csupán” miniszterelnök volt. Egy másik nyilatkozatában Băsescu azzal vádolta Mihály királyt, hogy 1947-ben elárulta a román nemzeti érdeket, amikor lemondott a trónról.

De még a kommunista szimpátiával kevésbé vádolható Emil Constantinescu egykori államfő is úgy vélte, a monarchia visszaállítása „egyenesen lehetetlen”. 2011-ben a Nemzeti Liberális Párt ötletére Mihálynak alkalma volt beszédet mondani a román parlamentben. A volt király ünnepi beszédén azonban nem volt jelen sem Băsescu akkori államfő, sem Emil Boc akkori miniszterelnök, sem Roberta Anastase, a képviselőház demokrata párti elnöke…

Az INSCOP Research közvélemény-kutató intézet 2014-es felmérése szerint ha referendumra kerülne a sor, az ország lakosságának közel 28 százaléka szavazna a monarchia visszaállítására. Egy újabb felmérés eredményeként 2015-re a támogatók aránya 21 százalékra csökkent. Ám az IRES ugyanazon felmérésén a résztvevők csupán 10 százaléka gondolta úgy, hogy Romániát a királyi háznak kellene vezetnie. Az ellentmondó adatok is azt mutatják, hogy elég homályos a fejekben a királyi ház valós szerepének megítélése.

Bolgár cár, Habsburg trónörökös

Különös helyzet alakult ki egy má­sik volt kommunista országban, Bulgáriában, ahova problémamentesen visszatérhetett a trónörökös mint miniszterelnök. Az 1937-ben Szófiában született, a Szász–Coburg–Got­ha-dinasztiából szár­-

ma­zó III. Borisz cár 1946-ban kény­szerült emigrációba. Egy ideig Egyiptomban élt, majd átköltözött Spanyolországba, ahol 1955-ben saját magát Bulgária cárjává nyilvánította. Sikeres üzletember lett, majd a változásokat követően 1989-től ismét bekapcsolódott a bolgár politikai életbe. 2001-ben tért végleg haza, saját pártot alapított, amely a 2001-es parlamenti választásokon 49 százalékos támogatottságot szerzett. III. Borisz, Szimeon Szakszkoburgotszki néven, négy évig Bulgária miniszterelnöke volt.

Az első világháború után az új „csonka Magyarország” hivatalos neve továbbra is Magyar Királyság maradt, államformája királyság volt, de a trón betöltetlen maradt, mivel az antanthatalmak megtiltották IV. Károly visszatérését. Így az államfői hatalom ideiglenes rendezését úgy oldották meg, hogy az 1920 elején összeült nemzetgyűlés titkos szavazással Horthy Miklóst választotta meg kormányzónak. A II. világháborút követően a királyság végleg megszűnt, és megalakult a második magyar köztársaság. A Habsburgok utolsó trónörököse, Habsburg Ottó, az utolsó osztrák császár és magyar király, IV. Károly gyermeke 2011-ben hunyt el. Fia és utódja, Habsburg Károly, az utolsó magyar király unokája immár semmiféle trónöröklési igénnyel nem léphet fel, hiszen apja, Ottó – noha évtizedekig igényt formált a trónra – 1961-ben lemondott az osztrák trónöröklési jogáról, annak fejében, hogy beléphessen Ausztriába.

Az első világháború után felbomlott Osztrák–Magyar Monarchia hatalmas kiterjedésű volt – 621 538 négyzetkilométeres területével Európa második legnagyobb méretű államának számított Oroszország után – az egykori területén létrejött államokban (Kelet-Európában, illetve a Balkánon: Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Ukrajna, Románia, Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia) manapság szinte elképzelhetetlen, hogy monarchia vegye át a köztársasági államforma helyét.

Bolsevista megoldás

A Romanov-ház három évszáza­dot uralkodott Oroszországban, de a bolsevikok – majdnem szó szerint – egy huszárvágással megoldották a cárizmus problémáját. Oroszország második és egyben utolsó uralkodócsaládja 1613-tól egészen 1917-ig volt hatalmon. A Nagy Októberi Szocialista Forradalmat megelőzően a Romanov család több tagja is kénytelen volt menekülni, és a viszonylag biztonságos Krím félszigetig meg sem álltak. Bár II. Miklós cár már márciusban lemondott a maga és fia nevében a trónról (majd öccse Mihail Alekszandrovics nagyherceg is) a cári család így sem menekült meg a bolsevikok bosszújától: 1918. július 16-áról július 17-ére virradóra az egész családot – II. Miklóst, Oroszország cárját, Lengyelország királyát, és Finnország nagyhercegét, valamint Alekszandra cárnét és öt gyermeküket – agyonlőtték. (Néhány nappal azelőtt megölték Mihail nagyherceget is). A holttesteket az őrök elégették, és elásták a közeli erdőben. A bolsevikok bebiztosították magukat, hiszen Oroszországban még magva sem maradt az uralkodócsaládnak, aki esetleg utódlási vagy örökösödési jogokra hivatkozva bármit is követelhetne az államtól. Egyébként Putyin országában ez nehezen is lenne elképzelhető…