Mihály vajda utolsó napjai: a Habsburgok végeztek „játékszerükkel”

A vajda ekkor Fogaras, Görgény és Vécs várát birtokolta, és a székelyek bi­zalmát élvezte.

Mialatt az erdélyi nemesség képviselői a székelyekkel szemben az erő­szak hívei voltak, Basta generális és az Erdélybe küldött csá­szári biztosok arra törekedtek, hogy ígé­retekkel bírják elpártolásra a székelyeket a havasalföldi uralkodótól és meg­nyerjék a maguk ügyének. Ismét előtérbe kerültek a székely szabadságjogok.

A lécfalvi országgyűlés

A nemesi és császári hadak vezetői mindent elkövettek a vajda és a székelyek közötti együttműködés megakadályozására. Basta hadai meg­szállták a Barcaságot, a nemesek pedig Léc­falván szálltak táborba, ahol ország­gyűlést is tartottak. Az 1600. október 25-i lécfalvi országgyűlés határozatai a székelység jelentős részét sújtották. Megszüntették szabadságukat és kirótták rájuk a nemesek által elszenvedett károk megtéríté­sét.

a székek élére nem választott sze­mélyek kerültek, hanem a nemesekhez hű embereket neveztek ki. Az országgyűlés határozatai lehetetlenné tették a székelység számára az erdélyi és császári ha­dakhoz való csatlakozást, és arra kényszeríttették, hogy Mihály vajdát támogassák.

Ezzel szemben a császári udvar számos kísérletet tett a közszékelyek megnyerésére. A Habsburg generális szerint „a székelyek támogatása nélkül Erdélyben uralkodni nem lehet, de annál kevésbé lehetséges ez, ha a székelyek ellenségként lépnek fel.” A hadvezér felismerte, hogy a miriszlói csata után a székelyek lekötöt­ték a nemesi és császári hadakat, így Mihály vajda szabadon vonhatta össze csapatait Fogaras környékén. A császár emberei arra is számíthattak, hogy amikor a ne­mesi hadak elhagyják Székelyföldet, a székelyek ismét fegyvert fognak, és a kedvező pillanatban megint Mihály vajda mellé állnak.

A menekülő vajda

Mihály és Basta követeinek tárgyalása során a havasalföldi uralkodó értésére adták: csak akkor jöhet létre közöttük együttműködés, ha a vajda családját túszként a szebeni tanács rendelkezésére bocsátja. Családjának feláldozásával a havasalföldi uralkodó időt nyert, és elkerülte az Erdélyben állomásozó császári hadak támadását. Mihályra azonban nagyobb veszély leselkedett Moldvában és Havasalföldön, ahol a lengye­lekkel szövetkező nagybojárság a vajda uralmát tette kér­désessé.

A moldovai bo­járságtól támogatott lengyel hadak ekkor Havasalföld felé indultak. Jan Zamoyski Havasalföldön is Mihály he­lyébe lengyelpárti bojárt szándékozott ültetni.

Október közepén mindkét fél készült az összecsa­pásra. Mihály az Erdélyben összegyűjtött hadakkal – köztük mintegy háromezer főnyi székellyel – átkelt a havasokon. Közben a lengyel hadak Buzăuig értek, és elvágták a vajda útját. A döntő ütközetre október 20-án Bucovnál került sor, ahol a havas­alföldi nagybojárság által támogatott lengyel hadak győz­tek. Mihálynak vissza kellett húzódnia Olténia felé. Craiovában újraszervezte seregét, és feltartóztatta az or­szágba behatoló török csapatokat. Október 25-én Mihály újabb vereséget szenvedett a Havasalföldön tartózkodó lengyel seregektől, és ekkor már menekülnie kellett, helyébe ugyanis a lengyelek Simion Movilát ültették trónra.

Bécsi tárgyalások

1601. január 12-én Mihály vajda Bécsbe érkezett, ahol megpróbálta felújítani szövetségét a császáriakkal. Itt két emlék­iratban foglalta össze tevékenységét. A II. Rudolfnak benyújtott beadványában összefoglalta a székelyekkel való együttműködésének tapasztalatait. Beismerte, hogy sikereit a székelyek támoga­tásának köszönhette. A császárnak jelezte, hogy Erdélyt csakis a székelyek segítségével uralhatja.

Bécsben, majd Prágában Mihály vajdát kezdetben közömbösséggel fogadták. A császári udvar szerint Mihály azzal, hogy a sellemberki csata után nem adta át Erdélyt a császárnak, eljátszotta szerepét. Mivel 1600 januárjában sem Bécsben, sem Prágában nem tud­tak semmit az erdélyi nemesség elpártolá­sáról, úgy vélték, a nemesek hűsé­gesek a császári udvarhoz, amit Basta hadainak erdélyi jelenléte is biztosított.

Március 1-jén Rudolf császár fogadta Mihályt, és pénzt ígért neki zsoldosok fogadására, de azzal a megkötéssel, hogy ezt a hadat Basta generális seregével egyesülve Báthory Zsigmondnak Erdélyből való kiverésére használja. Ismét előtérbe került a székelyek megnyerésének szükségessége. A császári udvar úgy látta, a székelyek megnyerésére meg kell szívlelni Mihály vajda javaslatait, és a Báthory Zsigmonddal szemben elége­detlen székelyeket fel kell használni a császári udvar érdekében.

A goroszlói csata

A császári udvartól kapott pénzen Mihály vajda június elején Kassa vidékén gyűjtötte táborába a magyar hajdúkat. A vajda Erdélybe készült hadaival, ahol a székelyekkel akart egyesülni. Arra kérte őket, szálljanak táborba, és jelezte, hogy segítségüktől teszi függővé a székely szabadságok további tiszteletben tartását.

A székelyek mindent elkövettek, hogy Báthory Zsigmond ellen Mihály vajda táborához csatlakozzanak. Ennek megakadályozására Báthory Brassó mellett szállt táborba, hogy féken tarthassa a székelyeket, sőt, a brassói táborba rendelte őket. Kapitányukká Daczó Ferencet nevezte ki, akinek parancsot adott, hogy ha a székelyek közül bárki gyanút keltő tettre szánná magát, azt feleségestül, gye­rekestül felkoncolják és házát feldúlják.

A közszékelyeknek a későbbi goroszlói ütközetben való távolmaradásához azonban az is hozzájárult, hogy Báthory Zsigmond szintén megígérte nekik az ősi székely szabadságjogok visszaadását. A székely lófők többsége Székely Mózes vezetése alatt gyülekezett és Báthory Zsigmondot támogatta.

Báthory seregébe főleg zsoldosokat toborzott. Habsburg megfigyelők szerint Báthory Zsigmondnak a mintegy tizenháromezer főnyi serege főleg moldovaiakból, törökökből, tatárokból és kozákokból állt.

A székely előkelők többsége Báthory Zsigmond oldalán vesztett csatát. A közszékelyek ezúttal távol maradtak az összecsapástól. A csatavesztés után Báthory Zsigmond Moldvába menekült, főve­zére, Székely Mózes pedig török földre futott.

Basta generális végez Mihály vajdával

A goroszlói győzelemmel Mihály és Basta előtt meg­nyílt az út Erdély felé. A két had külön-külön vonult fel, a hadvezérek viszont gyanakodó szemmel figyelték egymást. A győzelem után néhány nappal

Basta arra vigyázott, hogy távol tartsa Mihálytól a székelyeket, közben Mihály vajda is megpróbálta felvenni a kapcsolatot a szé­kelyekkel, és arra figyelmez­tette őket, hogy legyenek hadra készen. Cserében ismét megígérte nekik, hogy megtartja a székely szabadságokat. Mihály vajdának a székelyekhez címzett levele azonban a Habsburg generális kezébe került, ami a korabeli feljegyzések szerint arra késztette Bastát, hogy végezzen a vajdával. A Habsburg hadvezér leste a kedvező pillanatot bosszújának végrehajtásához. Megvárta a vajda hadainak szétoszlását, és 1601. augusztus 9-e kora reggel barátságot színlelve 300 vallont küldött Mihály vajda táborába, akik rátámadtak és megölték.

A Habsburg uralkodó kétszínűen elítélte hadvezére tettét, de hamar átsiklott fölötte. A császári udvar Mihály vajdának kizárólagosan az eszköz szerepét szán­ta. Csak addig támogatta, amíg tetteivel az udvar politikáját szolgálta. Amikor a vajda önálló célokat tűzött maga elé, a császári ud­var mindent megtett eltüntetéséért. Rudolf császár és emberei nem válogattak az esz­közökben.

(folytatjuk)