Emlékmenet a Don-kanyar magyar hőseiért

– Mikor és hogyan született az első emlékmenet gondolata?
– Mintegy tíz évvel ezelőtt olvastam egy cikket arról, hogy néhány megszállott ember pár kilométeres gyalogtúrával emlékezik az 1943. január 12-i eseményekre, amikor megtörtént az úgynevezett „doni áttörés”. A második magyar hadsereg 1942–43-as hősies küzdelme a szovjetunióbeli Don folyó partján mindörökre történelmünk része marad. Az esemény körülményeinek és részleteinek ismerete – különösen a katasztrófa évfordulóján – főhajtás azon katonáink előtt, akik kötelességük teljesítése közben estek el a Voronyezs környékén fekvő, távoli, jéghideg, havas tájakon. Nagy Levente barátommal és bajtársammal eldöntöttük, mi is megszervezzük Nagykároly és környékén az emléktúrát. Az idén pedig már nyolcadik alkalommal vágunk neki az Emlékmenet a Doni Hősökért emlékmenetnek. Az első esemény alkalmával három települést érintettünk, és körülbelül 16 fő részvételével jártuk végig a kijelölt útvonalat.

Nem is olyan régen a legidősebb résztvevő már a nyolcvanadik életévének küszöbét taposta, így csak fél távot volt képes teljesíteni, de ez is irigylésre méltó korához képest. A 2019-es emlékmeneten csaknem 90 ember vett részt. Idén január 25-én szervezzük meg a VIII. Emlékmenet a Doni Hősökért elnevezésű túrát, amely emberi számítás szerint 21–22 kilométeres lesz. Az idei útvonal Nagykároly–Mezőpetri, és a közbeeső településeket érinti. Korán reggel lesz az indulás Nagykárolyból, majd Mezőfényben tartunk megemlékezést. Következik Bere, ahol az elesett katonák emlékére a református temetőben rójuk le kegyeletünket. Csomaközben a katolikus templomban lesz a megemlékező ceremónia, Szaniszlóban úgyszintén, majd az utolsó állomáshely Mezőpetri lesz.

– Hogyan zajlik egy-egy „megálló” és milyen a fogadtatás?
– A helységeken, ahol áthaladunk, mindenhol található egy központi emlékmű, amire elhelyezzük az emlékezés koszorúit és meggyújtjuk az emlékezés gyertyáit, hogy „melegítse” azon honvédek lelkét, akik távol a hazától hunytak el és sajnos nem jelzi sem sírhant, sem sírkereszt nyughelyüket. Ha nem található ilyen emlékjel, akkor a település temetőkertjében emlékezünk.

 –Vannak-e hozzátartozók, katonai intézetek, adatközpontok, archívumok, amelyek munkájában segítik?
– A sírhelyek nevesítésében az utóbbi időben nagy segítséget kaptam a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó osztály munkatársaitól. Sajnos hozzátartozókról nincs tudomásunk. Egyetlen esetben találtunk hozzátartozót. Próbáltunk kutatni, de nem sok sikerrel. A fellelt sírhelyeket eddig sikerült valamilyen módon rendbe hozni, felújítani. Megpróbáljuk továbbra is karbantartani, és időnként elhelyezzük rájuk az emlékezés virágait. Januárban a doni áttörés emléke alkalmából, márciusban az 1848–49-es síroknál, áprilisban a Rákóczi-féle szabadságharc 1711-es fegyverletételének emlékére, májusban a Magyar Hősök Napja alkalmából stb. A sírfelújításoknál legtöbbször csak magunkra számíthatunk, de vannak kivételek: egyházközségek, magánemberek és volt rá példa, hogy intézmények és vállalatok is támogatásukról biztosítottak és meg is adták azt, amit ígértek.