Hirdetés

Tájoló – ifjúsági zenekar, amely Isten felé mutat

Tájoló

Az első nagy mérföldkő a Várom az Urat (VAU) rendezvény volt a Tájoló életében

Fotó: Facebook/Tájoló

Keresztény üzenetet hordozó dalokat dolgoz fel saját stílusban a Tájoló, amely a Kolozsvár-Felsővárosi Református Egyházközség ifjúsági zenekaraként jött létre 2023 októberében. A kezdeményezés ötletéről, a fellépésekről, a bővülő repertoárról Lukács Róbert Zoltán zenekarvezető, az egyházközség beosztott lelkipásztora beszélt az Erdélyi Naplónak.

Bede Laura

2025. június 25., 14:322025. június 25., 14:32

2025. június 25., 14:472025. június 25., 14:47

Nem a szokásos próbatermi környezetben jött létre 2023 októberében a Tájoló ifjúsági zenekar, a gondolat egy hollandiai testvérgyülekezeti látogatás során született meg Lukács Róbert Zoltán segédlelkészben, aki akkoriban kezdte szolgálatát a Kolozsvár-Felsővárosi Református Egyházközségben. „Enyhe túlzással, de én az ifjúság jó részével a reptéren találkoztam először. Beszélgettem velük, érdeklődtem, ki mit csinál szabadidejében, és hamar kiderült, hogy meglepően sokan zenélnek.

Idézet
Volt, aki dobolt, más énekelt a kollégium kórusában, volt, aki gitározott vagy zongorázott.

Akkor fogalmazódott meg bennem: ha hazamegyünk, zenekart alapítunk, természetesen bevonva az ifjúság többi, érdeklődő tagját is” – elevenítette fel az Erdélyi Naplónak Lukács Róbert Zoltán.

Hirdetés
Tájoló Galéria

Lukács Róbert Zoltán szerint a zenekar célja, hogy közösségen belül és azon kívül is a „jó irányba tájoljon” – Isten felé

Fotó: Facebook/Tájoló

Az ötlet rövidesen valósággá vált: 2023. október 6-án tartották meg az első próbát, amit azóta is a Tájoló zenekar születésnapjaként tartanak számon. Az elnevezés tudatos döntés volt: a zenekar célja, hogy közösségen belül és azon kívül is a „jó irányba tájoljon” – Isten felé.

Nem véletlen, hogy a logójukban a T betű keresztet formál.

„Nem csupán egy laza zenélős próbálkozásként fogtam fel a zenekart. Azt akartam, hogy adjunk bele apait-anyait, és kezdjünk el fejlődni. Az első fellépésünk már abban az évben megtörtént, karácsony másodnapján a Kakasos templomban” – idézte fel a kezdeteket a Kolozsvár-Felsővárosi Református Egyházközség beosztott lelkipásztora.

Tájoló Galéria

Az ifjúsági zenekar több eseményen is szolgált már

Fotó: Facebook/Tájoló

Mint kifejtette, az első szolgálatot rövid idő alatt újabbak követték: presbiteri konferenciák, adventi alkalmak, majd elérkezett az első nagy mérföldkő – a Várom az Urat (VAU) rendezvény Székelyudvarhelyen, ahol a zenekar több mint ezer ember előtt lépett fel. „Tudtam, hogy a szervező Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) mennyire igényes, és komolyan vettem a szellemi súlyát. A visszajelzések alapján azonban sikerült helytállnunk” – magyarázta a zenekarvezető.

A Tájoló azóta több rangos eseményen is szolgált:

felléptek a Dunántúli Református Egyházkerület ifjúsági táborában Balatonfenyvesen, Kolozsváron a Vár rád ifjúsági rendezvényen, valamint a Magyar Református Egységnapon, ahol több ezer ember, az egész Kárpát-medence reformátusságának képviselete hallhatta őket Debrecenben.

Az együttes egyelőre nem írt saját dalokat, de a lelkipásztor szerint ez csak idő kérdése: „A gondolat már bennünk van. Egy éven belül elképzelhető, hogy megszületik az első saját dicsőítő számunk” – mutatott rá. Addig is meglévő, keresztény üzenetet hordozó dalokat dolgoznak fel saját stílusban. „Nem célunk, hogy mások dalait pontosan ugyanúgy játsszuk, ahogy az a YouTube-on hallható.

Idézet
Szeretnénk hozzátenni valamit – egy kis tájolós ízt, a saját tehetségünk lenyomatát” – hangsúlyozta Lukács Róbert Zoltán.

Arról is beszélt lapunknak, hogy a zenekar rendszerint tematikus alkalmakra is készül, például húsvétra, adventre, karácsonyra, külön figyelmet fordítva arra, hogy a dalok mindig illeszkedjenek az esemény szellemiségéhez. Közben a repertoár folyamatosan bővül.

Tájoló Galéria

A Tájoló zenekarban kilencen vesznek részt a dicsőítő énekek előadásában

Fotó: Facebook/Tájoló

A Tájoló jelenleg kilenc taggal működik – fiatal zenészekkel, akik mikrofonnál vagy hangszerrel szolgálnak. Emellett van egy háttérben dolgozó tag is, Zongor Péter, az egyházközség egyik presbitere, aki a hangosításért felel.

„Zongor Péter az a személy a zenekarban, aki nélkül láthatóak lennénk, de hallhatóak kevésbé”

– fogalmazott a zenekar vezető lelkipásztora. Hozzátette, a presbiter nemcsak technikai tudásával, hanem kapcsolataival is sokat segített: az ő közreműködésével sikerült beszerezni az első saját hangosító felszereléseket.

Lukács Róbert Zoltán arra is kitért, hogy jelenleg két fellépésre készülnek: a Kolozsvári Magyar Napok keretében először a hidelvei református templomban, majd a REFO udvaron is szolgálni fognak. Ezek az események nemcsak szakmai kihívást, hanem újabb lehetőséget is jelentenek a jó irányba való tájolásra.

korábban írtuk

A karácsony valódi lényegét közvetíti a kolozsvári Karaván együttes
A karácsony valódi lényegét közvetíti a kolozsvári Karaván együttes

Tanulságos gondolatokat igyekszenek átadni dalszövegeik által a kolozsvári Karaván együttes tagjai, akik közös válaszukban ünnepi koncertjeikről, új lemezükről, jövő évi terveikről beszéltek az Erdélyi Naplónak.

korábban írtuk

Ps:alter – egy zenekar, amely merészel dalokat írni zsoltárok alapján
Ps:alter – egy zenekar, amely merészel dalokat írni zsoltárok alapján

Tartalmilag az Isten és ember, ember és ember közti kapcsolatot, annak mélypontjait, az izgatottságot, fájdalmat, gyönyört, panaszt, vigaszt jeleníti meg és közvetíti dalain keresztül a kolozsvári ps:alter zenekar.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés